
Segítség a legális Morfium fogyasztóinak
A Morfium módosult tudatállapotot okoz, függetlenül attól, hogy a fogyasztó milyen formában veszi magához. A könyvként megjelent Morfiumról a Budapesten tartózkodó szerzővel beszélgettünk.
A Morfium módosult tudatállapotot okoz, függetlenül attól, hogy a fogyasztó milyen formában veszi magához. A könyvként megjelent Morfiumról a Budapesten tartózkodó szerzővel beszélgettünk.
Az Élet menete ma a Károly körút – Deák tér – József Attila utca – Széchenyi tér – Zrínyi utca útvonalon keresztül haladt, mutatunk képeket.
Több mint 20 iskola 500 nehéz sorsú fiatalja táncol Stravinsky muzsikájára június 3-án a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) ingyenes TérTáncKoncertjén a budapesti Hősök terén.
Míg egyesek szerint a kisfilm innovatív és dinamikus, mások azt mondják, hogy a videó egyáltalán nem tükrözi a valóságot.
Hasonló méretű zsinagóga a második világháború óta nem létesült Magyarországon.
Andrus Kivirähk talán titokban még beszéli a kígyók nyelvét, s talán mégis igaznak bizonyulnak a mesék a hősökről és a sárkányokról. Most kiderül.
Az egykori SZOT üdülőből mára csak egy betoncsontváz maradt, eladási ára 4,8 milliárd forint.
Március 19-én egy órára sötétbe borul Budapest a Föld Órája alkalmából. A WWF Magyarország akcióját támogatva a Müpa lesz a helyszíne azoknak az eseményeknek, amelyek a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem kérdéseire hívják fel a figyelmet.
Kőrösi Zoltán utolsó regényében az árván maradt kisgyerek egy kétes hírű szállodában próbálja túlélni a végnapjaira készülő Budapestet.
Világkörüli turnéja keretében Magyarországot is útba ejti a Placebo. A brit alternatív színtér meghatározó csapata sikeres bemutatkozó lemeze, az 1996-ban kiadott cím nélküli anyag húszéves évfordulója alkalmából koncertezik, november 11-én a Papp László Budapest Sportarénában.
Csaknem 70 koncerttel ünneplik Johann Sebastian Bach születésének évfordulóját Budapest belvárosában, az állatkertben és központi templomokban március 19-én és 20-án a Bach mindenkinek nevű programsorozaton.
A Nem vénnek való vidék főszereplője plázázással csapta el az időt, míg felesége forgatott.