Az őrült festő, akinek festékre sem futotta

nemes lampérth kieselbach

Nemes Lampérth József (1891–1924) sorsa – szűkre szabott kereteivel együtt is – tipikus magyar művészsors, melyben a tehetség és az érzékenység áldása/átka a történelmi léptékű traumákon keresztül kellene, hogy utat találjon magának. Vannak, akiknek ez sikerült, például Moholy-Nagy Lászlónak, aki 1920-ban Berlinben közös kiállításon szerepelt Nemes Lampérth-tal a Gurlitt galériában. Moholy Nagy munkássága előtt ma a világ legnagyobb múzeumai és galériái nyitják meg termeiket, a sátoraljaújhelyi közkórház elmeosztályán elhunyt pályatárs pedig 1963 óta most kapott először lehetőséget arra, hogy átfogó kiállításon megmutassa azt, amit itt hagyott nekünk.

Nemes Lampérth rövidre szabott pályája azért is különleges, mert nem egy olyan tehetségről van szó, aki évtizedekig építkezve jutott el a kifejezésmód megtalálásáig, hanem rögtön, hevületből és szenvedélyből, erőből – talán mondhatom úgy is, hogy őrületből – kezdet alkotni. Olyan energiák hatják át ecsetvonásait, melyek kiemelik és különlegessé teszik nem csak a magyar, de a világ festészeti termésében is. Mert ez, amit itt a falakon láthatnak, világszínvonalú

– mondja Kieselbach Tamás.

Kmetty János és Nemes Lampért József közös plakátja

Kmetty János és Nemes Lampért József közös plakátja

Nemes Lampérth önkéntesként vonult be az első világháború idején, a háború alatt háromszor sebesült meg, és a háború elvesztését ugyanúgy traumaként élte meg, mint azt követően Tanácsköztársaság bukását. Ahogy a kor haladó szellemiségű alkotóinak többsége, úgy ő is emigrációba kényszerült. Berlinből jutott el Svédországba, s ott végre minden lehetősége meglenne arra, hogy alkosson, de már nem képes rá, az őrület jelei mutatkoznak rajta. 1921-ben tért haza, s onnantól kezdve elmegyógyintézeti kezelés alatt állt.

Nemes Lampérth kiállításának részlete

Nemes Lampérth kiállításának részlete

A kiállítással ötletgazdája, s a – reméljük – hamarosan megjelenő monográfia szerzője, Gelencsér Rothman Éva művészettörténész a kutatás fázisairól mesélt. Néhány tanulságos momentumot talán érdemes kiemelni:

Az összes létező írott anyagot elolvastam, és aztán elkezdtem múzeumokba járni. Végiglátogattam azokat a fővárosi és vidéki múzeumokat, ahol Nemes Lampérth festményei fellelhetők. A fájdalmasan meghökkentő az volt, hogy a művek legnagyobb része raktárban van, a közönség nem láthatja őket.

Arra is talált magyarázatot, hogy Nemes Lampérth festői életműve miért tartalmaz ennyire kevés festményt:

Egész életében szegény volt, milliószor leírta, hogy nincs pénze festékre és vászonra, pedig festeni szeretne. Aztán, amikor a berlini kiállítás kapcsán felfedezte egy svéd milliárdos és meghívta a villájába, akkor először élt olyan körülmények között, hogy kedvére bevásárolhatott. Rengeteg festéket vett, és rengeteg vásznat rendelt. De akkor már [kezdett elhatalmasodni rajta az elmebaj] a hatalmas vásznakra hatalmas nemi szerveket festett. Ezek a képek nem maradtak fenn, egyrészt a svéd milliárdos felesége elégetette őket. Amit hazahozott, azt pedig az egyik testvére örökölte a festő halála után, és ő is elégette a képeket, mert szégyellte őket.

 A ravatal (1912) - részlet

A ravatal (1912) – részlet

Azok a képek, melyek fennmaradtak – százhúsznál több festmény és grafika – szeptember 13-ig tekinthetők meg a Kieselbach galériában, s mert emberi számítás szerint a közeljövőben nem várható, hogy Nemes Lampérth József életművéből hasonló nagyságú kiállítás nyílik, érdemes megnézni most.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!