x

Nagy toleranciaünnep lesz a Hősök terén

BFZ

Több mint 20 iskola 500 nehéz sorsú fiatalja táncol Stravinsky muzsikájára június 3-án a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) ingyenes TérTáncKoncertjén a budapesti Hősök terén.

Az együttes közleménye szerint Magyarország egymástól távol eső településein január óta készülnek a fiatalok arra, hogy fellépjenek az először 2015-ben megrendezett nagyszabású szabadtéri eseményen, ahol idén Stravinsky Kártyajáték című darabja fog felcsendülni. A nyárköszöntő TérTáncKoncerten a BFZ az egymás elfogadásán alapuló alkotásban rejlő erőre, a zene közösségteremtő és közösségformáló hatására szeretné felhívni a figyelmet. A közlemény idézi Fischer Iván karmestert, aki szerint a

kezdeményezés a toleranciáról szól, arról, hogy együtt táncolnak hátrányos és szerencsésebb környezetből érkező gyerekek a Fesztiválzenekar zenéjére. Nagy toleranciaünnep lesz ez.

A 9 megye 18 településén – Budapest mellett többek között Apátfalván, Berettyóújfaluban, Bogádon, Karcagon, Ózdon, Szécsényben és Tégláson – iskolába járó gyerekeket a fellépésig heti rendszerességgel látogatják a BFZ által felkért táncművészek, hogy megtanítsák a tánclépéseket. A résztvevő fiatalok április 18. és 25. között öt régióban gyűlnek össze és tartanak közös próbákat Vári Bertalan, a TérTáncKoncert fő koreográfusa vezetésével. A zenekar tavaly, több évnyi kihagyás után tért vissza a Hősök terére, ahol 1993-tól rendszeresen tartott tömegeket vonzó, ingyenes koncerteket. A hátrányos helyzetű gyerekek bevonásával ismét életre keltett produkció már tavaly is óriási közönségsikert aratott – olvasható a közleményben, amely szerint a koncerthez kapcsolódva a BFZ közösségi adománygyűjtő akciót is indít.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!