
Tarr Béla búcsúztatása
Február 6-án délután 2 órától vesznek végső búcsút Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőtől Budapesten a Fiumei úti sírkertben.

Február 6-án délután 2 órától vesznek végső búcsút Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőtől Budapesten a Fiumei úti sírkertben.

Nemes Jeles László: Rájöttem, hogy ez a filmezés elsajátításának legjobb módja, messze felülmúlja bármelyik főiskolát: találni egy mestert, és beavatást nyerni.

Meghalt a legszabadabb ember, akit ismertem, meghalt Tarr Béla - írta Budapest főpolgármestere kedden a Facebook-oldalán.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ma hajnalban, hosszú és súlyos betegség után, Tarr Béla filmrendező elhunyt.

Életének hetvenedik esztendejében elhunyt Tarr Béla, akinek látásmódja nemcsak itthon, de a világ legjelentősebb filmes központjaiban is mély nyomot hagyott.

A Cirko-Gejzír különleges hétvégével ünnepli Tarr Béla 70. születésnapját: július 18. és 21. között műsorra tűzik a legendás rendező filmjeit

Tarr Béla az idei Budapest Pride-on való szerepvállalását azzal indokolta, hogy a Pride szerinte a szabadságról szól.

Tarr Béla neve mára a kortárs filmművészet szinonimája lett, filmjei – mint a Sátántangó vagy A torinói ló.

Tarr Béla Sátántangó című filmje egy mélyen szimbolikus és filozofikus mű, amely minden néző számára más-más jelentéssel bírhat.

Tarr Béla filmrendező életműdíjat kap az október 28-án megnyíló 37. Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF)...

Tarr Béla filmjeinek másik meglepő eleme a halálosan komor, kihalt fekete humor. Hangosan nevettem, amikor...

A Panelkapcsolat című filmet ma este, azaz május 2-án láthatod az M5 csatornáján 21 óra 10 perctől. A filmet másnap megismétlik.

A történet egy magyar alföldi kisvárosban játszódik. Csikorgó, igazi hideg van – hó nélkül. Több százan állnak a főtéren felállított cirkuszi sátor körül, hogy végre megláthassák az attrakciót, egy bálna kitömött tetemét. Jönnek mindenfelől. A környező tanyákról, az Alföld különböző zugaiból és az ország egészen távoli vidékeiről is. Néma, arctalan, rongyokba burkolódzó tömeg követi az…

Az Európai Filmakadémia (EFA) életműdíjjával tünteti ki Tarr Béla magyar filmrendezőt – számolt be róla szerdán a The Hollywood Reporter. A díjjal az indoklás szerint a kollégái körében nagy tiszteletnek örvendő és a közönség által világszerte ünnepelt Tarr Béla rendezői munkássága mellett a politikai nézeteit határozottan képviselő személyiség előtt is tisztelegnek. Az életműdíjat az Európai…

Hu Bo 1988-ban született Kínában, és 2014-ben a Pekingi Filmakadémián diplomázott. Tarr Béla tanítványa volt.

A Kossuth-díjas magyar filmrendező, Tarr Béla munkáit a Bleak Week: Cinema of Despair című programban láthatja a közönség.

A fesztivál méltatása szerint Tarr Béla az emberi létről alkotott egyedülálló filozófiai és költői megközelítéseiről ismert.

Tarr Béla hét művét, valamint Jancsó Miklós, Bódy Gábor és Fehér György egy-egy alkotását vetítik hétfőtől Párizsban.

Idén huszadik alkalommal ítélték oda a Hazám-díjat, ám az ünnepélyes díjkiosztóra a fokozódó járványveszély miatt későbbi időpontban kerül sor. A Hazám-díjat a XXI. Század Társaság 2001. október 31-én alapította értékőrző és értékteremtő életművek elismeréseként. A díj a tudományos, kulturális és művészeti életben ma az egyik legrangosabb elismerés. A díjat József Attila Hazám című szonettkoszorújának címéről nevezték el. Az elismerés minden évben novemberben, az első magyar köztársaság kikiáltásának…

A legnehezebb feladat az volt, hogy kitaláljak egy olyan rendezői koncepciót, ami képes elrugaszkodni a filmtől, hogy ne a film lekottázott változatát lássuk majd a színpadon. Ennek a koncepciónak hordoznia kell a film szellemiségét, és meg kell tudnia mutatni azt a tartományát, ami a felszín alatt húzódik. - meséli Pass Andrea.

Tarr Béla hajléktalansággal és kirekesztettséggel foglalkozó új művészeti produkciója, a Missing People a Bécsi Ünnepi Heteken (Wiener Festwohen) mutatkozik be június 13-án az osztrák főváros Múzeumi negyedének E fesztiválcsarnokában. A Missing People (Hiányzó emberek) című kísérleti alkotással, amelyet Tarr Béla a Bécsi Ünnepi Hetek felkérésére hozott létre kifejezetten a fesztivál számára, a művész azon az…

Tarr Béla Sátántangó című, 1994-ben készült világhírű alkotásának felújított változatát februárban tűzik műsorra a berlini nemzetközi filmfesztiválon. Közlésük szerint a felújított Sátántangót a közönség a Berlinale Fórum programjában láthatja először, ahol 25 évvel ezelőtt elsöprő sikert aratott. Az 1994-es berlini világpremier alkalmával a Sátántangó elnyerte a Caligari-díjat és az ökumenikus zsűri díját. A Krasznahorkai László…

Tegnap azt írtuk biztos hírforrásunk nyomán, hogy Tarr Béla életműdíjat kap a bécsi Let’s Cee Filmfesztiválon és mesterkurzust is tart. Ezzel szemben az az igazság, hogy Tarr Béla filmrendező nem kap életműdíjat a bécsi, jövő áprilisban tartandó rendezvényen és mesterkurzust sem tart. Ugyanis Tarr Béla az idei, 2017-es rendezvényen kapott életműdíjat és tartott mesterkurzust. Mindez úgy történhetett, hogy…

A mustrán Tarr Béla személyesen mutatja be A torinói ló című alkotását.

Az október 20. és 29. között zajló fesztivál honlapján olvasható méltatás szerint Tarr Béla a filmjeinek ereje és eredetisége, valamint a filmkészítők új nemzedékeinek kinevelése iránti elkötelezettsége miatt kapja a díjat.

Vranik Roland Az állampolgár című filmjével veszi kezdetét Ausztria egyetlen közép- és kelet-európai filmfesztiválja, a Let's CEE Bécsben.

Tarr Bélát széles körben az elmúlt harminc év legfontosabb filmrendezői között tartják számon.

A rangos holland múzeum Európát érintő menekültválság apropóján, most először tárja a rendező életművét a nemzetközi közönség elé. Nem a múlt megismerése, hanem a jelen megértése a cél.

A világ végeztéig címmel az emberi méltóságot bemutató kiállítás nyílt az amszterdami EYE holland filmintézet múzeumában pénteken, a kiállítást Tarr Béla állította össze.

Hétfőtől a portugál filmarchívum, a Cinemateca Portuguesa szentel vetítéssorozatot Tarr Béla munkásságának Lisszabonban. Az egy héten át tartó retrospektív címe Találkozás Tarr Bélával (Encontro com Bela Tarr).