+ Film

Tarr Béla felújított Sátántangója megy a Berlinálén

Tarr Béla Sátántangó című, 1994-ben készült világhírű alkotásának felújított változatát februárban tűzik műsorra a berlini nemzetközi filmfesztiválon.

Közlésük szerint a felújított Sátántangót a közönség a Berlinale Fórum programjában láthatja először, ahol 25 évvel ezelőtt elsöprő sikert aratott.

Az 1994-es berlini világpremier alkalmával a Sátántangó elnyerte a Caligari-díjat és az ökumenikus zsűri díját. A Krasznahorkai László regénye alapján készült, 12 részből álló, 450 perces, fekete-fehér alkotást világszerte a legfontosabb filmek között tartják számon.

Tarr Béla legendás alkotását a Belga Királyi Filmarchívum L’Age d’Or fődíjával jutalmazta, és néhány éve a nagyvilág filmes szakemberei minden idők legjobb 50 filmje közé választották, a mértékadó lista a tekintélyes brit filmművészeti folyóiratban, a Sight & Sound-ban jelent meg. A Sátántangó 35 mm-es kópiáját rangos gyűjteményekben őrzik, köztük a New York-i MOMA-ban, a Belga Királyi Filmarchívumban és a Berkeley Art Museum and Pacific Film Archive-ban.

A Sátántangó digitális felújítása a Los Angeles-i Arbelos forgalmazó és filmrestauráló cég megrendelésére a Filmalap igazgatóságaként működő Magyar Filmlabor együttműködésével valósult meg. Az eredeti kameranegatívot a Filmlabor digitalizálta 4K felbontásban. Az Arbelos szakemberei elvégezték a több hónapos digitális restaurálást, az ezt követő befejező fényelés ismét a Filmlaborban készült.

A felújított változatot a berlini világpremiert követően, amelyen Tarr Béla is részt vesz, az amerikai mozik is műsorra tűzik, de Blu-ray lemezen is megjelenik. A Sátántangó világforgalmazást több Tarr-filmmel együtt a párizsi székhelyű Luxbox gondozza.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top