Az idei Gyulai Várszínházban az is megtalálja magának a programot, aki a sokéves hagyományból, például a Shakespeare Fesztivál előadásaiból válogat, és az...
Christopher Lee az 1940-es években kezdte pályafutását, csaknem hetven éven át tartó karrierje alatt több mint kétszáz filmben játszott.
Mi lehet fontosabb, mint az eredményes működés? Nem beszélgetnénk most a Miskolci Nemzeti Színházról, ha az események nem vettek volna „váratlan fordulatot”....
Márciusban Kiss Csabát pillanatok alatt eltávolították a Miskolci Nemzeti Színház igazgatói székéből. Megkértük, mondja el a saját verzióját.
Az itt következő interjú több szempontból is különleges. Apropója egy, az Agave gondozásában nemrég megjelent magyar lélektani krimi, melynek címe Nő kutyával...
Szeretném jól végezni a zsűritagságommal járó feladatokat – ez újszerű lesz a számomra, ebben a szerepben csak most fogok debütálni.
Hogy az író másról ír-e vagy mindig csak saját magáról, ez egy igazi „tyúk vagy a tojás” kérdés: ha jó az írás,...
Stephen Greenblatt könyve tönkretette az éjszakámat. Az Egy reneszánsz könyvvadász annyira izgalmas, hogy kimaradt miatta az alvás is…
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes, kiváló művész 1934-ben született Bucsán, 1963 óta volt a debreceni Csokonai Színház tagja.
Nem állítanám, hogy kitörő lelkesedés fogadta Balog Zoltán minisztert a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál megnyitóján a Millenáris Teátrumban...
Amikor Pestre költözött családjával, nagy terveket forgattunk a fejünkben, közös filmre készültünk, aminek a forgatókönyvét azóta elnyelték a megsemmisült adathordozók.
Szőcs Artur színpadi munkáit még a szőrös szívű bírálói sem nevezhetik szokványosnak. Most a Duda Éva Társulat táncosaival állítja színpadra Shakespeare -...
Szomáliában 1974-ben bezártak a középiskolák, hogy a diákok vidékre utazva írásra-olvasásra tanítsák nomád életmódot folytató rokonaikat.
Porpáczy Zoltán tervezőgrafikus Jókai Mór születésének 190. évfordulója kapcsán indította el Napi Jókai nevű blogját, ahol az író regénybéli mondatait modern hangulatú,...
Jánosházy György halálával olyan értelmiségit veszített Erdély magyar kultúrája, aki a legnehezebb időkben is mércének számított a közéletben - írja nekrológjában Markó...
Csaknem 300 millió dollár (81 milliárd forint) értékű, mintegy 2500 ritka könyvből és kéziratból álló gyűjteményt ajándékozott az amerikai Princeton Egyetemnek egy...
Genetikai szempontból 100 százalékosan kóser vagyok. Egy kommunista fia és egy rabbi unokája. Nagyon zsidónak érzem magam – nyilatkozta Roger Hanin egy...
Borzasztó elismerni, hogy nem tudom megcsinálni. A szívem szakad meg. Ijesztő, hogy amikor előttem van a szöveg, időtlen időkig tart a megtanulása...
Geraldine McEwan számos brit szakmai elismerés mellett II. Erzsébet királynőtől 2002-ben megkapta a Dame címet, a lovagi cím női megfelelőjét.
Kafkának a technika fejlődésével kapcsolatban félelmei voltak. Persze nem minden téren. Szerinte ezek az újítások oda vezetnek majd, hogy az emberek egyre...
Aki ült már két és fél órát egy kemény tanári asztalon, és nem vette észre, hogy a fenekét nyomja a tantermi deszka,...
A magyar klasszikus filmkiadás jelenleg végóráit éli, a hazai forgalmazók nemrég egy petícióval fordultak az államhoz.
Klasszikus is meg nem is, ki is szolgál, meg nem is, merész is meg nem is. Alföldi új darabját, a Julius Caesart...
Játszott többek között Wiliam Shakespeare A windsori víg nők című vígjátékában, ahol Keszeget alakította, a 80 nap alatt a Föld körül, a...
Ma lenne 80 éves Elvis Presley, ennek apropóján megemlékezünk róla kissé szabálytalanul.
A petíció aláírói a hazai klasszikus filmkiadás válságára próbálják felhívni a figyelmet.
A 2014-es évadban a Szegedi Szabadtéri Játékokon sikerült rekord jegybevételt és nézőszámot elérni, jövőre a fesztivál vezetői szeretnék ezt az eredményt is...
A fontosnak tartott drámák elévülhetetlensége szomorú válasz a világ állapotát firtató kérdésre. Csata Judit fotói a Macbeth legújabb előadásán készültek.