A színháznak a kritika ellen az áthallásosság kardjával vívott véres harca ezúttal nem várt komikumot csempészett a magyar színikritika szürke hétköznapjaiba.
Kóti Árpád színművész 80 éves. Nagy ünnepség volt a debreceni Csokonai Színházban, Vidnyánszky direktor levélben köszöntötte a kollégát, amelyben igencsak megkérdőjelezte a...
Bangkokban, egy nemzetközi fesztiválon láthatták a nézők a A Hétfejű Tündér című előadást.
2014 áprilisában a nemzet színészévé választották az elhunyt Szabó Gyula helyére. Akkor azt mondta, hálás a kollégáinak a megbecsülésért, mert olyan életút...
Pár napja volt szerencsénk megnézni Garaczi László Ovibrader című drámáját, a Trainingspot Társulat előadásában, a Mu Színház színpadán. Ha össze akarom foglalni,...
Halálának 75. évfordulója alkalmából konferanciával emlékezik a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hevesi Sándorra.
Az éjszaka árnyai nem pusztán borzongató vámpírhistória, szenvedélyes szerelmi történet és időutazás, hanem egy játékos kedvű író megelevenedő fantáziája az Erzsébet-korról.
A két felvonásos thrillert a társulat a teátrum október 11-én elhunyt alapítójának és igazgatójának, Dobay Dezsőnek ajánlja.
Jótékonysági árverésen keresnek nevet regényszereplőiknek neves írók.
Számomra az volt az elsődleges, hogy a lehetőségekre koncentráljak – amit az emberek magukkal hoznak –, és ne a hiányosságokra. Ez csak...
Az egész előadás közben az motoszkált bennem, hogy ez most jóval tovább ment Shakespeare-nél.
Will mester elbújhat! Nem Shakespeare-idézetek szólnak a nép ajakán. A legócskább szappanoperák óriási tömeg-, oppardón, közösségi hatása hallható e nyelvi fordulatokban.
A programsorozat ezúttal is fiatal tehetségek, művészeti egyetemisták és a pályájuk kezdetén álló elhivatott színházcsinálók friss produkcióival várja a szegedi közönséget a...
Tudom, hogy Shakespeare, de mindig irigyeltem a lengyeleket, hogy leírhatják fonetikusan: Szekspir. A színház pedig: Gdański Teatr Szekspirowski!
Alig 450 éves késéssel mostantól már a kínai nagyközönség is olvashatja Shakespeare munkáit.
A Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze 78 éves volt. Hosszú betegség után halt meg.
Meghalt a kamaraszínész és a Burgtheater veteránja, Gert Voss. 1986-ban debütált a III. Richérdban a Burgtheater színpadán. Az ezt követő évek jelentették...
A sokak által minden idők legfélelmetesebb mozijának titulált alkotás világát az idén elhunyt svájci szürrealista képzőművész, H.R. Giger álmodta meg.
A libanoni Adunis Ali Ahmad Sa'íd Asbar, művésznevén Adonis és a francia Yves Bonnefoy kapja idén a Janus Pannonius Költészeti Díjat, amelyet...
Az igazgató a negatív kritikák és a viszonylag kis nézőszám ellenére is bizakodva várja az új évadot.
Közel 80 színházi előadás, 150 koncert, majdnem 30 kiállítás, 20 irodalmi esemény, 15 film és több mint 100 családi program augusztus 5....
Írj forgatókönyvet az HBO-nak, juss ki a Berlinale-ra, dolgozz az UNESCO-nál és számtalan egyéb lehetőség.
A teljes gyönyör érdekében a nő egy wc pumpával helyettesíti az idegenvezetőknél jelzésként szolgáló esernyőt.
Eperjes és Vidnyánszky között már korábban feszültség volt, egy falloszdíszletben sem értettek egyet, ráadásul a színész erős gyógyszereket szedett.
Szkeptikusként indultam neki az ábrahámhegyi utcáknak, de gyűszű-rajongóként léptem ki a Gyűszűmúzeumból.
Ki mitől rúgott be a regényekben? Az alkohol ilyen, medvék kötöződnek rendőrökhöz, Kingsley Amis-nál szépen ég tőle az ágy, Hardy figurái eladják...
A Szentivánéji álom olyan előadás, ami előtt érdemes elolvasni a drámát, Nádasdy Ádám fordítása pedig éppen csak a színházjegyet nem veszi meg...
A Szentivánéji álom akkor is ötletes, látványos és karakterközpontú előadás, ha David Doiashvili ugyanazt a bőrt húzogatja le Shakespeare farkáról.