Elhunyt a horrorfilmek csillaga, Christopher Lee

Sir Christopher Lee has completed his second metal album.

93 éves korában, szívrohamban hunyt el a világhírű színész, Christopher Lee, akit a horrorfilmek csillagaként emlegetnek – írja a guardian.com

Az 1940-es években kezdte pályafutását, csaknem hetven éven át tartó karrierje alatt több mint kétszáz filmben játszott. Első szerepét 1948-ban kapta a Tükörfolyosó című filmben, ám a gótikus szerelmi történetben még csak kisebb szerep jutott számára, csakúgy mint Laurence Olivier Shakespeare-adaptációjában, az Oscar-díjjal elismert Hamletben is.

A váratlan sikert a Hammer Film Productions-nál forgatott filmjei hozták meg számára: ő játszotta Frankenstein egyik teremtményét (Frankenstein átka 1957), de igazán ismertté az 1958-ban forgatott Drakula gróf címszerepe tette. Neve olyannyira egybefolyt Drakulával, hogy az 1966-os Dracula: Prince of Darkness című filmben szöveg nélküli szerepet kapott, mivel puszta jelenlétével képes volt megteremteni a karaktert.

Ő volt a főszereplő A múmia (1959) és a Rasputin: The Mad Monk (1966): című filmnek is, de játszott A sátán kutyája egyik filmváltozatában, a The Devil Rides Out (1968) I, Monster (1971) a The Creeping Flesh (1973) és a The Wicker Man (1973) című produkciókban is.

Christopher Lee

Fotó: EPA

Később kalandfilmekben is szerepelt, legismertebbek mind közül a Gyűrűk Ura – A Gyűrű Szövetsége (2001) című trilógia, amelyben Szarumánt alakította, noha eredetileg Gandalf szerepére pályázott.

Ismerhettük még a Star wars-epizódokból (Csillagok háborúja II: A klónok támadása, Csillagok háborúja III: A Sith-ek bosszúja), az Álmosvölgy legendájából (1999), valamint a Charlie és a csokigyár (2005) című mozifilmekből is.

Nemcsak filmszerepeket, hanem színpadi fellépéseket is vállalt, valamint animációs filmekhez, rádiójátékokhoz és videojátékokhoz is kölcsönözte hangját, sőt lemezeket is készített.

2001-ben megkapta a Brit Birodalom Rendje tiszti fokozata (OBE) kitüntetést, 2009 júniusában pedig lovaggá is ütötték.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!