+ Interjú

Interjú Kiss Csabával a Miskolci Nemzeti Színházról – 1. rész

kiss csaba

Márciusban Kiss Csabát pillanatok alatt eltávolították a Miskolci Nemzeti Színház igazgatói székéből. Megkértük, mondja el a saját verzióját.

2012-ben kezdődik a te miskolci történeted, ami idén tavaszra hozta azt a furcsa fejleményt, ami elég sokakat meghökkentett: egyik napról a másikra eltávolítottak. A kívülállók számára egészen érthetetlen volt az eltávolításod a Miskolci Nemzeti Színház éléről. Kezdjük az elején!

A színház vezetésére kiírt pályázaton ketten indultunk, Koltay Gábor filmrendező volt az egyik, én pedig – egy hatfős csapat élén – a másik. A csapatom velem együtt hat rendezőből állt; a legfiatalabb Szőcs Artúr, aztán Keszég László, Rusznyák Gábor, Szabó Máté, Béres Attila, meg én.
Az első pillanattól kezdve volt egyfajta „Kaposvár-nosztalgia” bennünk, ami annak is köszönhető, hogy Rusznyák és Keszég is Babarczy-növendékek, akik nagyon sok időt töltöttek Kaposváron. Közös volt a gondolat: jó lenne egy Művészeti Tanács által irányított színház… azzal együtt, hogy a felelősség és a napi operatív feladatok rám hárulnak. Ezen felül viszont mindent – a színház irányvonalát, a repertoárt, a társulat összetételét, a rendezők meghívását és a szellemiséget – együtt dolgoztuk ki. Amíg működött, ez volt a legszebb időszak. Voltak olyan közös táblázataink, amibe mindenki beírta a mániáit… Kiss Csaba

Mármint?

Ki, mit szeretne rendezni stúdió-előadásban, gyerekdarabban, zenés előadásban, vígjátékban. Az így felmerült negyven-ötven darabból dolgoztunk utána, s együtt döntöttük el, hogy miként lehet ezt lebontani évadra, színészekre… Érdekes kihívás volt, hogy az Előadó-művészeti törvényben igen hangsúlyos volt a „nemzeti színházi státusz”. Kiss Csaba

Mit jelent a XXI. században ez a meghatározás?

Sokan próbálják ezt definiálni. Amikor Széchenyi István idejében a fogalom felmerült, akkor a budapesti színházak még németül játszottak, s egyértelmű volt, hogy mit takar a „nemzeti”. De már jó ideje magyarul játszik mindenki… Megpróbálhatnánk onnan is megközelíteni, hogy csak magyar szerzőket vagy csak klasszikusokat játszik a színház, de akkor nagyon leszűkítenénk a repertoárt. Ezért mi a pályázatomban összeraktunk egy igen komoly tanulmányt arról, hogy mit jelent – mit jelenthet – ma egy vidéki nagyváros nemzeti színháza az irodalmilag értékes műsortervtől a közönséggel való kapcsolatig, fesztiválokkal, oktatási programmal, a társművészetekkel való szoros viszonnyal. Szellemileg hihetetlenül izgalmas és inspiráló munka volt. A modern nemzeti színház gondolata. Most is ezt állítom, amikor már vége a történetnek. Kiss Csaba

… nem látom rajtad a csalódottság, vagy az összeomlás jeleit.

Nem. Mert ez egy három éves nagyon szép történet volt, ami méltatlan véget ért. De a finale ultimotól függetlenül ez egy értékes/érvényes szellemi modell. Amihez szerencsénkre hozzájárult az is, hogy – bár a polgármestert nem ismertem korábban – de az első beszélgetések alapján olyan rokonszenv alakult ki köztünk, hogy az érdekemben nagyon komoly mérkőzésekbe is belement. Állítólag még magának Orbán Viktornak is ellent mondott, ami azért nem csekélység.

…?

Első körben Eperjes Károly is szándékozott pályázni, el is jött Miskolcra a csapatával, és úgy tűnt, hogy kedvére való lenne a miskolci nagyszínházi méret. Úgy szól a fáma, hogy egy nap csengett a polgármester telefonja, Orbán Viktor volt a vonal túlsó végén. Azt kérdezte, hogy lenne-e akadálya annak, hogy Eperjes Károlyt Miskolc városa a pajzsára emelje? Pont ezzel a reformkori fordulattal! Erre Kriza polgármester nyelt egyet és az mondta, hogy ők másban gondolkoznak, és elmesélte, hogy én vagyok a város jelöltje. Erre Orbán Viktor azt mondta, hogy Szóból ért az ember, és letette a telefont. Ma is úgy gondolom, hogy ez egy imponálóan merész és nagystílű gesztus volt a miskolci polgármester részéről. Kiss Csaba

Biztató indulás…

Jókor érkeztünk, mert az előző vezetés alatt valahogy „zárt, belső üggyé” vált a színház. Azzal együtt, hogy a nézettségi adatok nem voltak rosszak, mégis valami hiányzott: a színház megtorpant ott, hogy előadások voltak, és semmi több. A mi programunknak – szemben az addigi gyakorlattal – fontos része volt a nyitás. Azért is örülnék, ha az elmúlt három év eredményei fennmaradhatnának, mert nagyon erőteljes modell volt ez a nyitott színház.

Egy-két példát érdemes lenne mondani.

Az első akciónk az volt, hogy tizenkét iskolával szövetkeztünk, és az egész épületet becsomagoltuk a következő évad terveibe. 1600 négyzetméternyi plakát borította a színházat. Fantasztikusan nézett ki! A tizenkét iskola diáksága festette az óriásplakát méretű plakátokat. Az országos média is felfigyelt rá, de ennél is fontosabb, hogy a város is észrevette, hogy történik valami. Pillanatok alatt megugrottak a bérleteladások is, szinte tapintható volt, hogy ez mennyire jó!
Az iskolákkal közös akciók következő állomása az ablakszobrok elnevezésű akció volt. A színházépület tíz négyzetméteres ablakait megkapták az iskolák, és a diákok csinálhattak oda szobrokat. Az volt a lényeg, hogy háromdimenziós alkotások szülessenek! Tényleg gyönyörű volt.

Gondolom, a miskolciakat megérintették ezek a furcsa projektek.

Igen, egyre népszerűbb lett a színház, páratlan pezsgés indult el. A következő ilyen nagy esemény az elemlámpa-party volt. Egy gyártótól kaptunk ötszáz zseblámpát, és meghirdettük, hogy este tízkor, amikor a színház bezár, akkor az összes villanyt leoltjuk, és azok, akik regisztráltak, bejöhetnek a zseblámpákkal. A színházépület húsz különböző pontján a lifttől a lakatosműhelyig színészek, zenészek és táncosok különböző improvizativ jeleneteket adnak elő. Fényérzékeny művészet. Amikor valakit a nézők megvilágítanak az elemlámpával, akkor indul a produkció. Ez például annyira sikeres volt, hogy ötszáz néző két órán át bolyongott a színházban, aztán éjfélkor összegyűltünk a nagyteremben és a zseblámpák fényénél együtt elénekeltük a „Kell egy hely” című dalt a Padlásból.

Elemlámpa-parti – éjfélkor a nézőtér (fotó: Dobos Klára)

Elemlámpa-parti – éjfélkor a nézőtér (fotó: Dobos Klára)

Ezek mögött nem csak a hatunkból álló Művészeti Tanács volt ott, hanem az egész társulat. Persze közben az előadásokra is büszkék lehettünk: az első évben egy, a második évben két darabbal voltunk a POSzT-on, és idén is van verseny-előadásunk.

Vidéki színháztól ez imponáló.

Pláne, ha azt nézzük, hogy előtte a Miskolci Nemzeti Színház hét évig nem volt az országos fesztiválon. Ez az időszak a kreativitásról és az együtt dolgozásról szólt, így indultunk, és ezt jól is csináltuk együtt. Ez a lényeg… Kiss Csaba

De valahol elcsesződött…

Persze, de ennél fontosabb az, ami megvalósult. Mi valahol elrontottuk a dolgot, s ha valakinek úgy jobban tetszik, én rontottam el, de három éven keresztül működött.

A három év munkájának eredménye nyomon követhető a sajtóban, de ennél fontosabbnak hangzik – gondolom, ezt a Művészeti Tanács sem vitatja utólag –, hogy a várost is sikerült megmoccantani…

Nagyon büszkék voltak a miskolciak a színházukra. Ráadásul, ami szokatlan lehet: anyagilag is jól álltunk, soha nem siránkoztunk, hogy „kevés a pénz”, tőlünk nem hallottak olyasmit, hogy „ebből nem lehet kijönni”…

Nagyságrendileg mennyi pénzről beszélünk?

Sokról. Az éves költségvetés 1,2 milliárd forint, de ebből 900 milliót tesz ki a bér meg a járulékok, és a többi fordítódik a rezsire meg közvetlenül a produkciókra. Kiss Csaba

Azért ebből lehet valamit csinálni.

Persze, mi egy évadban húsznál több bemutatót tartottunk, megalapítottuk a Miskolc Balettet, elindult a kamaraopera, az ifjúsági beavató- és tantermi sorozat, és rengeteg egyéb akció, amikbe a városról szóló beszélgetések mellett belefért a pszicho-színház, az improvizációs játékok, a kortárs felolvasószínház… Volt olyan hónap, amikor kilencven előadásunk volt a négy teremben. Ezen belül megesett, hogy egyetlen napon hat előadás tartottunk. A miskolciak érezhették, hogy itt történik valami, ami kicsit átmozgatja ezt a jobb napokat látott, kulturálisan igen nehéz helyzetben lévő egykori ipari várost.

Neked személy szerint hol lett ennyire fontos, hogy mi van a várossal, a színház falain túli világgal?

Két évtizeddel ezelőtt én igazgató-helyettes voltam Miskolcon egy évig. Ebből az időből ismertem a várost, és engem is nagyon sokan ismernek. Tudtam, hogy az azóta eltelt időben vagy harmincezer ember vándorolt el, s megváltozott a város szociológiai képe: visszaszorult a polgárság és hangsúlyosabbá vált a leszakadó réteg. Ez a városképre is rányomta a bélyegét: kocsmák és zálogházak. Tudtam, hogy ebben a helyzetben egy nyitott színház sokat adhat.

kiss csaba

A miskolci nézők több mint hatvanezer kupakot gyűjtöttek a színház Shakespeare-mozaikjához (fotó: Dobos Klára) Az Interjú második részében megmutatjuk az eredményt is

Mit is?

Öntudatot, találkozási lehetőséget, közösségi teret. Egy évadban 135 ezer jegyet adunk el egy 15-20 ezres közönségnek. Ezért fontos az iskolákkal való kapcsolattartás is. Volt egy nagyon ügyes pályázónk, Körtvélyesi Zsóka, aki kétszer is nyert nagyobb összeget, összesen 60 millió forintot drámapedagógiai pályázatokon – ez adott lehetőséget arra, hogy másfélezer gyerekkel heti kapcsolatban lehessen a színház. Ennek a hatását már rövid idő alatt is észre lehetett venni. Egyre feltűnőbb lett, hogy az idősebb törzsközönség mellé felzárkóztak a fiatalok is.

Amiről eddig szó volt, az pont úgy hangzik, mint egy olyan általatok kialakított „kegyelmi állapot”, amikor görcsök és félelem nélkül lehet dolgozni.

Ezzel én is így voltam még március 17-én reggel. Március 18-án meg kirúgtak…

…azok, akik tavaly decemberben még kitüntetésre javasoltak Téged! Értenem kellene?

Azt, hogy a színház ennyire jól működött, a város úgy ismerte el, hogy a polgármester felterjesztett engem Érdemes művész címre. Kiss Csaba

Leváltásod után az indokok között a társulat és az igazgató közötti feszültség szerepelt. Ennek már tavaly decemberben is kellett, hogy jele legyen!

Ilyesmi minden színházban van, a miskolci helyzet nem volt különböző bármely színház belső viszonyaitól. Átalakulóban voltunk, új rendezők és színészek érkeztek. Nem érzékeltem, hogy a munkát akadályozó nagyságú feszültség lett volna. Az idei év első két hónapjában volt egy mindenre kiterjedő, önkormányzati ellenőrzés a színházban. Három revizor mindent átnézett, amit csak lehetett. Nem találtak semmit, az elkészült jelentésnek nem voltak negatív pontjai. Ezek után más ürügyet kellett találni.

De, most komolyan: Miért?

Sokat gondolkoztam, hogy vajon a rendezőtársaim intrikái játszottak-e szerepet, vagy pedig a polgármesterrel „megfeszült” viszonyom… Így, két hónappal az esemény után azt hiszem, hogy a Polgármesterrel kapcsolatos momentum lehetett a döntő.

Lassan tényleg eljutunk a politikáig! Mi történt a polgármesterrel, aki korábban kiállt melletted?

…A kérdésre adott válasz – az eltávolítás mögötti folyamatokkal, okokkal és a tanulságokkal – az interjú második részében olvasható – itt:

A színházigazgató váratlan eltávolításának háttere – Kis Csaba-interjú 2. rész

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top