
20 év után újranyit az erotikus Vettius-ház
A pompeji régészeti park igazgatója az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb régészeti kihívásának nevezte a Vettius-ház újjászületését.

A pompeji régészeti park igazgatója az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb régészeti kihívásának nevezte a Vettius-ház újjászületését.

A tárgyak jellege arra utal, hogy egyszerre, feltehetőleg a második világháború elején rejtették el őket Lódz zsidó vallású lakosai.

A különböző építmények körvonalaiból már az is feltételezhető, hogy egy i.sz. 1. és 5. század közötti szarmata településről lehet szó.

Az ott lefoglalt nagyértékű műtárgyak között volt egy csaknem 1000 darabból álló, ókori római kori mozaikgyűjtemény, bronzkori edények.

a környéken találtak még hun üstdarabokat, sírokat és viseleti tárgyakat, és itt került elő a pietroaselei kincs is.

A keresztény népi hagyomány szerint a kis Jézus Krisztust világra segítő betlehemi Szalome bábát temették el ezen a helyen.

A Cambridge-i Egyetemtől 116 műkincset kap vissza Nigéria: a benini bronzok néven emlegetett műkincseket a 19. század végén vitték haza.

Az első szobordarab egy nagyméretű lófejet ábrázol a Parthenón nyugati homlokzati díszítéséről: Athéné kocsiját húzó négy ló egyikéé lehetett

A makkabeus felkelés korából származó, 2200 éves érméket találtak Izraelben - jelentette a The Jerusalem Post című újság.

El Greco gyakran vitatkozott össze megrendelőivel és pénzbeli követelései számos perbe sodorták. Kapcsolata Toledóval is ellentmondásos.

Életének 59. évében, szerda reggel váratlanul elhunyt Rezi Kató Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) általános főigazgató-helyettese.

A skarabeusz pecsétek ganajtúró bogarat formáznak. Az ókori egyiptomiak a teremtés és az újjászületés megtestesülését látták benne.

A kutatók feltételezik, hogy Sponsianus katonai parancsok volt, aki megkoronáztatta magát a távoli tartomány, Dacia császárának.

Miközben a megkövesedett halmaradványokat vizsgálták, sikerült rekonstruálni, mikor kezdte az ott élő ember a hal sütését vagy főzését.

Horvát régészek egy több mint 2000 éves római hajóra bukkantak a tengerben az észak-dalmáciai Sukosánnál, mindössze kétméteres mélységben

A Westerplatte-félszigeten dördültek el 1939. szeptember 1-jén a második világháború első ágyúlövései, amikor a németek...

A Magyar Tudomány Ünnepe az egy hónapon át tartó programsorozat kiemelt eseményei az MTA Székház Dísztermében este 18 órától.

A leletek közül kiemelkedik még az a miniatűr, nagyjából 4-5 centiméter hosszú díszítetlen, téglaszínű agyagkanál is

Von Bubenberg középkori lovag emlékét szobor őrzi Bern központjában, és országszerte számos utcát neveztek el róla.

Nagy mennyiségben találtak a csőrében gyűrűt tartó hollóval díszített érmeket, ezek Mátyás király pénzreformjából származó ezüstdénárok.

Svante Pääbo 1955-ben született Stockholmban, apja Sune Bergström Nobel-díjas biokémikus volt. 1986-ban doktorált az Uppsalai Egyetemen

A különleges arany lábvért repülővel szállították New Yorkba és egészen 2024 januárjáig megcsodálhatják.

A Szent István király által 1019-ben alapított bencés monostor maradványait tárták fel a szakemberek Zalavár-Várszigeten.

A ciprusi kerámiák maradványai között olyan edényeket is felfedeztek, amelyeket valószínűleg helyi halálszertartás részeként használtak.

A 7. században eltemetett 30-40 év körüli avar nő háborítatlan sírjára találtak a régészek a 441. számú főút felújításánál.

Ahhoz, hogy a mamutagyarat egyben tartsák, a szakemberek folyton locsolták és a védelem érdekében betemették.

A felfedezés szerint az ősemberek olyan komplex sebészeti beavatkozásokra voltak képesek, amelyek után a páciensek felgyógyultak.

A műtárgyakat Jeruzsálem mai óvárosa mellett találták meg a régészek egy kormányzati épület romjai között.

A kutatás új megvilágításba helyezhetik a múltbeli társadalmakat alkotó emberek életútját, nyelvük elterjedését és fejlődését.

A sírban - a régészek feltételezése szerint - egy nőt temettek el mintegy 4600-4300 évvel időszámításunk előtt.