
Itt az első film Cannes-ban, amit kilenc percig tapsolt a közönség
Az Emilia Perez címszerepét egy spanyol transznemű színésznő, Karla Sofía Gascón alakítja, aki a film kezdetén egy kegyetlen férfi.

Az Emilia Perez címszerepét egy spanyol transznemű színésznő, Karla Sofía Gascón alakítja, aki a film kezdetén egy kegyetlen férfi.

A Mad Max női főszereplője: Miközben korábban még egy biciklin sem éreztem magam biztonságban, hirtelen motorra kellett ülnöm.

Rost Andrea: Úgy érzem, most nekem kell figyelemmel fordulnom a fiatal énekesek felé, és átadnom mindazt a tudást, amit szereztem.

A Picasso Legenda 2050 rövid ismertetője: A nem is olyan távoli jövőben, a 2050-es években, amikor csendben suhannak el…

Tompos Kátya anyagi kereteit és tartalékait már felhasználták, és a barátok által korábban összegyűjtött összeg is kimerült.

Posztumusz Artisjus-díj a márciusban elhunyt művésznek: az év komolyzenei műve Eötvös Péter Valuska című alkotása.

Szirtes Tamás a Madách Színházban először 1999-ben, majd 2015-ben állította színpadra a Victor Hugo regényéből készült zenés darabot.

A megzenésített Petőfi-versekből és prózai szövegekből készült darab két szereposztással készült, és 20 előadáson játszották.

A Vígszínház, a Pesti Színház és a Kombinált bérletesek elővásárlási jogot és kedvezményeket kapnak, továbbá részt vehetnek rendezvényeken.

Paul Auster 34 könyvet írt, ezek közül legutóbb a J.M. Coetzee-val készített, könyvben is megjelent emailfolyamáról írtunk.

Rakovszky Zsuzsa dédelgeti a múltat, mégsem nosztalgiázik, tárgyszerűen bánik a jelennel, mégsem tárgyias...

A Könyvesbolt a tengerparton című filmet ma este, azaz április 27-én láthatod a Mozi Klub csatornáján 21 óra 40 perckor.

Steinbach József: Szeretnénk bocsánatot kérni mindazoktól, akiket megbántottunk, akik csalódtak bennünk...

Bródy János jelentőségét nehezen lehetne túlbecsülni a magyar nyelvű rockzenei kultúrában betöltött szerepé tilletően.

"Nagyon örülünk, hogy Francis Ford Coppola megtisztel minket azzal, hogy eljön bemutatni az új filmjét" - mondta Thierry Frémaux Cannes-ban.

John Barth: Ez egy kétségbeesett magassági kötéltánc-aktus, hogy reméljük, a század ezen késői órájában irodalmi anyagot írunk.

Eötvös Péter türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után március 24-én, nyolcvan éves korában hunyt el.

Elhunyt Nicolae Manolescu román irodalomtörténész, akadémikus, egyetemi tanár, a Romániai Írószövetség elnöke.

George Miller rendezésében 1979-ben mutatták be Mel Gibson főszereplésével az első Mad Max-filmet. Azóta három folytatás készült.

2021-ről 2022-re az Artisjus több mint háromszorosára tudta növelni a nemzetközi digitális szolgáltatók jogdíjainak kifizetését.

Pierce Brosnan: Mélyen megbántam a vétségemet, és őszinte bocsánatkérésemet küldöm mindenkinek, hogy jogsértést követtem el.

A Zuhanórepülés - Vadász György stációi című portréfilmet 2024. január 24-én az Akadémiai Szalon közönsége láthatta elsőként.

A beszélgetésben szó esik még a zeneszerzők megfelelési kényszeréről, az Isten és a vallásosság szerepéről Kecskés D. Balázs műveiben.

A Szabó Ervin Könyvtár idén ünnepli megnyitásának 120. évfordulóját, ennek alkalmából a könyvtár számos újdonsággal készül.

A Szent Páli búcsú című festményt Rippl-Rónai József, a posztimpresszionizmus legkiemelkedőbb magyar képviselője 1912-ben festette.

Most érdemes Bécsbe látogatni: Az új tárlat középpontjába Hundertwasser ökológiai aktivizmusa és építészeti víziói kerültek be.

Megújult tagsággal vágott neki a 2024-es koncertszezonnak a Zeffer András zenekarvezető, billentyűs-énekes vezette Mobilmánia.

A Napfogyatkozás című filmet ma, azaz február 22-én láthatod az M5 csatornán 21 óra 10 perctől. Az ismétlés ugyanezen a csatornán lesz.

Czakó Gábor jelentős alkotása a Várkonyi krónika (regény, 1978) és a Luca néni föltámadása (regény, 1987).

Mozart Don Giovanni című operája a 2024. március 2-i premiert követően az évadban további hat, telt házas előadáson lesz látható.