
Edith Bruck: Már nem pártolom a migránsok befogadását
Edith Bruck: Nincsenek szavak arra, amikor egy kisgyereket lefejeznek. A kibucokban történt mészárlás híre megfojtott, nem kaptam levegőt.

Edith Bruck: Nincsenek szavak arra, amikor egy kisgyereket lefejeznek. A kibucokban történt mészárlás híre megfojtott, nem kaptam levegőt.

Két évvel ezelőtt, 2021-ben jelentették be, hogy Martti Ahtisaari előrehaladott Alzheimer-kórban szenved.

November 9-től lesz látható a magyar mozikban Stefan Zweig Sakknovellájának szabad adaptációja, a Mesterjátszma.

Krausz Ferenc: A molekuláris ujjlenyomat kutatása azok számára is vonzó lehet, akik az élettudományok iránt érdeklődnek.

Gjumriben születtem, akárcsak Gurdjieff, így nem volt kérdés, hogy neki ott a helye a programban - meséli Lusine Grigoryan.

Lippe-biesterfeldi Bernát herceg (1911-2004) Németországban született. 1936-ban jegyezte el Julianna koronahercegnőt.

A 86 éves Ferenc pápa előzetesen jelezte: nem állami látogatásra érkezett Franciaországba, hanem kifejezetten Marseille-t keresi fel.

Forradalom, árulás, egy rejtélyes költő, műfajok megújítása és megteremtése: a Sardanapalo keletkezéstörténete maga is csupa kaland!

A kiállítás kihagyhatatlan élmény az etnográfia, a távoli kultúrák és a kortárs fotóművészet kedvelőinek is, miközben az amazóniai esőerdők világáról is megrázó üzenetet hordoz.

Egy beszélgetés akár életet is menthet, ezért az öngyilkosság-megelőzés világnapján, szeptember 10-ével kezdődően új kampányba kezd.

Sára Sándor retrospektív - Öt este, öt film
Mivel az európai polgári kezdeményezés megfelel a formai követelményeknek, a brüsszeli testület úgy ítélte meg, hogy az jogilag elfogadható.

Az elmúlt két évben a tálibok az iszlám jog szigorú értelmezése szerint számos súlyos korlátozásokat vezettek be elsősorban a nők ellen.

Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt 20 év fegyházra ítélték a tizenhárom éve megölt műgyűjtő gyilkosát.

III. Károly király trónra lépése óta most először részesített "hivatalos" születésnapja alkalmából elismerésben és a velük járó címekben.

"Nagyon örülök az állampolgárságnak. Úgyis magyar vagyok, hát legyen állampolgárságom is" - mondta Tova Meir.

Ken Loach filmje arra a problémára keresi a választ, hogy a szegénységben élők hogyan tudnak befogadni náluk is szegényebbeket.

A japán és az amerikai kormány a 731-es egység csaknem valamennyi kutatójának büntetlenséget biztosított...

Milliók részvételével több tízezer utcabál kezdődött vasárnap délután Nagy-Britanniában III. Károly király koronázásának alkalmából.

Ferenc pápa: A magyarok királynőjére bízzuk tehát ezt a kedves országot, a béke királynőjére bízzuk a hidak építését a világban.

A Buckingham-palota szombaton ismertette a fellépők valószínűleg még mindig nem teljes listáját, amelyen szerepel Andrea Bocelli neve is.

Méltatója, Ladik Katalin a róla szóló könyvben írja: Nádor Katalin, a fotós „nem lehetett az a típusú személy, aki „elfelejt” férjhez menni

Fabiny Tamás beszámolt arról is: amikor a menekültek megsegítéséről volt szó, "végre jó volt magyarnak lenni".

A száműzetésben élő fehérorosz ellenzéki vezető, Szvjatlana Cihanouszkaja elítélte a „tisztességes újságírás megfojtását

A Minden, mindenhol, mindenkor című alkotásnak ítélte oda az amerikai filmakadémia a legjobb film Oscar-díj szobrát.

Alesz Bjaljacki alapította a Vjaszna (Tavasz) emberi jogi szervezetet, amely jogi és pénzügyi segítséget nyújtott a tüntetőknek a 2020-ban.

A pályázatokat a STEREO AKT állandó stábja bírálja el. A pályázat eredményét március 10-én, a STEREO Művház megnyitóján hirdetik ki.

Az újra kezdődő civil élet egyik gyakori, visszatérő álma, hogy ismét katona az ember - Kovács Bodor Sándor írása Salgótarján születésnapjára.

A szöveg arra az elméletre utalt, amely szerint Anne Frank nem maga írta a később világhírűvé vált naplót.

A busójárás leglátványosabb programjait a tradíciónak megfelelően az idén is farsangvasárnapon tartják meg.