Ferenc pápa: A magyarok királynőjére bízzuk tehát ezt a kedves országot, a béke királynőjére bízzuk a hidak építését a világban.
A Buckingham-palota szombaton ismertette a fellépők valószínűleg még mindig nem teljes listáját, amelyen szerepel Andrea Bocelli neve is.
Méltatója, Ladik Katalin a róla szóló könyvben írja: Nádor Katalin, a fotós „nem lehetett az a típusú személy, aki „elfelejt” férjhez menni
Fabiny Tamás beszámolt arról is: amikor a menekültek megsegítéséről volt szó, "végre jó volt magyarnak lenni".
A száműzetésben élő fehérorosz ellenzéki vezető, Szvjatlana Cihanouszkaja elítélte a „tisztességes újságírás megfojtását
A Minden, mindenhol, mindenkor című alkotásnak ítélte oda az amerikai filmakadémia a legjobb film Oscar-díj szobrát.
Alesz Bjaljacki alapította a Vjaszna (Tavasz) emberi jogi szervezetet, amely jogi és pénzügyi segítséget nyújtott a tüntetőknek a 2020-ban.
A pályázatokat a STEREO AKT állandó stábja bírálja el. A pályázat eredményét március 10-én, a STEREO Művház megnyitóján hirdetik ki.
Az újra kezdődő civil élet egyik gyakori, visszatérő álma, hogy ismét katona az ember - Kovács Bodor Sándor írása Salgótarján születésnapjára.
A szöveg arra az elméletre utalt, amely szerint Anne Frank nem maga írta a később világhírűvé vált naplót.
A busójárás leglátványosabb programjait a tradíciónak megfelelően az idén is farsangvasárnapon tartják meg.
Több százan kísérték utolsó útjára pénteken a dél-spanyolországi Algeciras városában két napja meggyilkolt spanyol sekrestyést.
Eltemethetik a 231 centiméteres magassága miatt „az ír óriásként” emlegetett, 1783-ban elhunyt Charles Byrne maradványait, aki halálos ágyán úgy végrendelkezett, hogy a...
A Raoul Wallenberg Egyesület 15. alkalommal díjazta azoknak a civileknek a munkáját, akik a hátrányos helyzetben élőkért tevékenykednek.
Korngold azt remélte, koncertzeneszerzőként térhet vissza Európába. Terveinek azonban egy hirtelen jött szívroham szabott gátat 1947-ben
A klímaterroristák kifejezést választotta 2022 legellenszenvesebb német szavának a nyelvészekből és újságírókból álló független bizottság.
Mága Zoltán Újévi Koncertjét sok ezernyi orvos, ápoló, rendőr, katona, határvadász, szociális munkás és önkéntes civil számára rendezte.
Ferenc pápa: Jézus egy barlangban születik, egy állatoknak szánt jászolban helyezik el, nem tudnak szállást biztosítani neki.
Fabiny Tamás kárpátaljai útján ellátogatott a nagydobronyi cigányokhoz, akiknek viskóiban jó esetben egy vacak kályha van.
A statisztikai adatoknál nekünk "fontosabb, hogy szeretettel ragaszkodjunk a hitünkhöz és továbbadjuk" azt - fűzte hozzá Erdő Péter.
Az ősszel lezajlott népszámlálással kapcsolatban Balog Zoltán elmondta, az egyházhoz tartozás koncentrikus körökhöz hasonlítható.
Amennyiben valakit megbántottam azzal, hogy a pedagógusoknak ingyenes tiszteletjegyet biztosítottunk, ezúton is elnézést kérek - írta Mága.
Megemlítették a beszámolóban, hogy Andrássy Ilona édesanyja Maria Choloniewska lengyel származású grófnő volt.
Angelina Jolie színésznő bejelentése: Az ENSZ-ben végzett húszévi munka után úgy érzem, itt az ideje, hogy másképp dolgozzam...
A makkabeus felkelés korából származó, 2200 éves érméket találtak Izraelben - jelentette a The Jerusalem Post című újság.
A Budapesten működő Cseh Centrum Postcards from Ukraine elnevezésű projektjéről beszélgettünk Adéla Gálovával, az intézmény igazgatójával.
Ferenc pápa: Együtt sírok veletek minden gyerekért, aki ebben a háborúban elveszítette az életét, mint Kira Odesszában, mint Liza Vinnicjáb
Yoko Ono-kiállításon az alkotó több mint 30 fontos műve lesz látható, ennyi műve még soha nem szerepelt együtt Magyarországon