Adéla Gálova. Fotó: Attila Kleb
Krista Pikkat, az UNESCO kulturális és vészhelyzeti igazgatója nemrégiben arra hívta fel a figyelmet, hogy „a kulturális örökség gyakran járulékos kár a háborúk során, de előfordul olyan helyzet is, hogy kifejezetten célba veszik ezeket a helyszíneket, mert a kultúra egy ország identitásának lényege” – írta a 444. Az orosz-ukrán háborúban egyre inkább úgy tűnik, hogy ez utóbbi forgatókönyv érvényesül, ugyanis az UNESCO jelenleg 224 kulturális intézményt ért kárt tart nyilván, melyek között templomok, könyvtárak, színházak, iskolák, történelmi emlékhelyek is szerepelnek. A Budapesten működő Cseh Centrum Postcards from Ukraine elnevezésű projektje egy szabadtéri óriásplakát-kiállítással és a hozzá kapcsolódó, adományozásra is alkalmas képeslapokkal hívja fel a figyelmet a háború által a kulturális intézményekben okozott károkra. Adéla Gálovával, az intézmény igazgatójával beszélgettünk erről a különleges projektről.
A háború aktualitása mellett mi adta ennek a kiállításnak az apropóját?
A European Cultural Fund for Ukraine nevű alap kiírt egy olyan pályázatot, amelyre bármely európai kulturális intézet vagy nagykövetség jelentkezhetett akár saját vagy másik intézettől átvett projekttel. A mi projektünk alapja a kijevi Ukrán Intézet azonos nevű kezdeményezése: ők kezdték el posztolni a weboldalukon ezeket a fotókat, amelyek összehasonlító jelleggel mutatják be a háború által érintett kulturális épületeket békeidőben, eredeti formájukban, majd egy másik képen már a pusztítás nyomaival szembesülünk az adott épületen. Mi ezekből a képekből készítettünk egy válogatást oly módon, hogy harminc képet tablóméretben kinyomtattunk. Sajnos egyre több ilyen épület van, több százra tehető ma már azoknak a kulturális intézményeknek a száma, amelyeket az orosz agresszió elért.
Van-e két-három olyan fotó, amelyet kiemelnél, amelyek számodra különösen megrázóak?
Igen, bár úgy gondolom, hogy ez tényleg teljesen szubjektív. Mégis vannak ezek között olyan képek, amelyek az emberek egész közösségét, a közös empátiánkat jobban megérintik, ilyen az iskola, a pályaudvar vagy a múzeum pusztítása, amely az adott nemzet kincseit a szó szoros értelmében őrzi.
Fontosnak gondoltátok a vizuális szembesítést is a háború pusztításával?
Igen, a sok ötlet közül ezért is választottuk ki ezt a kiállítást. Olyan vizuális világban élünk, ahol a képek tudják a leggyorsabban és legerősebben közvetíteni az üzeneteket. Mindenkit megráz ez az anyag, példa erre, hogy volt olyan látogatónk is, aki kifejezetten agresszíven reagált a látottakra, olyannyira, hogy a megnyitó után leszedte a fő információs panelt és egy Mariupolt bemutató tablót is. Ezeket természetesen újra elkészítettük, és a rongálás miatt eljárást is indítottunk.
A szabadtéri formával gondolom sokkal több emberhez el tud jutni a kiállítás, és az sem mellékes, hogy ingyenesen tekinthető meg.
Igen, pontosan ezért is került szabadtérre ez a tárlat, hogy a járókelőknek szembesülniük kelljen a képek által bemutatott tényekkel.
Hogyan kapcsolódnak a tárlathoz a képeslapok?
Ez is része volt az Ukrán Intézet projektjének. Ők ugyan nem tablókként állították ki ezeket a képeket, hanem online, kvázi képeslap formában érhetőek el náluk ezek a fotók. Mi szerettünk volna egy karitatív vonalat is behozni a projektbe, vagyis lehetővé tenni azt, hogy a látogatók adományokat küldhessenek a helyreállításra. Ezért kézenfekvőnek tűnt a számunkra, hogy képeslapokat is nyomtatunk ugyanazokkal a képekkel, melyek a plakátokon is szerepelnek. Ezek hátoldalára olyan QR kódokat helyeztünk el, amelyek segítségével az U24.gov.ua oldalon keresztül pénzadományokat lehet eljuttatni Ukrajna számára.
Európa kulturális intézetei mit tudnak tenni a háborús helyzetben?
Már attól a pillanattól kezdve, hogy a háború kitöréséről értesültem, nagyon kíváncsi voltam arra, hogy a különböző kulturális intézetek, amelyek az országuk külügyminisztériuma alá tartoznak, hogyan fognak reflektálni a háborús helyzetre. Számomra nagyon örömteli, hogy teljesen egyértelműen, szinte instrukciószerűen kaptuk a prágai központunkból az információt, hogy a kulturális intézetek hálózata mindent meg fog tenni azért, hogy a háborús helyzetet tematizálja. Küldhetünk saját ötleteket erre vonatkozóan, szervezhetünk adománygyűjtéseket is, ezt mi is csináltuk még a legelső időszakban. Eseményeket, rendezvényeket hozhattunk létre, ebbe bevontuk a magyarországi ukrán nagykövetséget. A meghívásunkra társult tagjává váltak az uniós országok nemzeti kulturális intézeteit tömörítő EUNIC hálózatának, minden rendezvényünkre meghívjuk őket is. Az, hogy ennek milyen konkrét eredményei lesznek, azt az idő fogja majd eldönteni, de biztos, hogy nagyobb hatása lesz, mintha nem tennénk ez ügyben semmit.
Érkezett-e a Cseh Centrumhoz konkrét segítségkérés az ukrán kulturális szférából a háború alatt?
Nem igazán, ez alól az első hónapok voltak kivételek, amikor úgy is kinyilvánítottuk támogatásunkat Ukrajna felé, hogy az épületünkre kitűztük az ukrán lobogót is a cseh zászló mellé. Az első menekülthullámok idején sokan betértek hozzánk, azt gondolva, hogy valami fajta segítő központ lehetünk. Őket átirányítottuk, ahová tudtuk, közvetítő segítőként igyekeztünk közreműködni.
Ebben a projektben más kulturális intézetekkel is együttműködtetek.
A pályázat feltétele volt, hogy három, teljes jogú EUNIC-tag közösen vegyen részt a projektben. Ezért megkerestem az ötlettel a Cervantes Intézetet és az Osztrák Kulturális Fórumot, mert úgy gondoltam, hogy ők egyet fognak érteni a céljainkkal. Rajtuk kívül Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége, illetve a VII. kerület, és a kijevi Ukrán Intézet összefogásával valósulhatott meg ez a terv. A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon pedig ugyanezzel a címmel futott egy olyan panel, amely ukrán filmekre összpontosított és egy beszélgetést is szerveztek ehhez kapcsolódóan ukrán rendezőkkel és aktivistákkal.
A képeslapok hogyan érhetőek el a nagyközönség számára?
Egyrészt nálunk a Cseh Centrumban, a VI. kerületben, és sok más helyen is, a partnereinknél. Például a FUGA Budapesti Építészeti Központban, a Cervantes Intézetnél, az Osztrák Kulturális Fórumnál, az ukrán nagykövetségen. Kávézókban is elérhető, a honlapunkon megtalálható az összes olyan hely listája, ahol a képeslapok hozzáférhetőek. Örülünk annak, hogy már több helyen is pótolnunk kellett az eredetileg kihelyezett készleteket, mert elfogytak a képeslapok. Külön öröm a számunkra, hogy a Lengyel Intézet is csatlakozott a kezdeményezéshez, és átvennék tőlünk a kiállítást. Jövőre is tervezünk több, Ukrajnával kapcsolatos eseményt.
Milyenek a visszajelzések a látogatóktól?
Rekordszámú visszajelzést kaptunk a látogatóktól a közösségi média felületünkön, soha ennyi hozzászólás, véleménynyilvánítás nem érkezett, mint ezzel az eseményünkkel kapcsolatosan. Vita is kialakult az oldalunkon, a hozzászólok nagyobb százaléka empatikusan áll ehhez a projekthez és dicséri az anyagot. Ez fontos számunkra.
Ez a háború mintha célzottan támadná az ukrán kulturális intézményeket, mint a nemzeti identitás megtestesítőit. Te is érzékeled ezt a „trendet”?
Nem csak a kulturális intézményeket, hanem minden olyan helyszínt vagy dolgot támadás ér, amely az ukrán nép kultúrájával összefügg. Ezt is megjelenítik az általunk bemutatott képek, és jól tudjuk, hogy ez egy régi háborús stratégia.
Meddig tekinthető meg a kiállítás, és meddig érhetőek el a képeslapok?
December huszadikáig várjuk az érdeklődőket a Klauzál téren a nagy méretű fotókat bemutató tárlaton, illetve a képeslapokat elérhetővé tevő intézményekben.
