
Cserhalmi György 75 éves – három filmjét nézheted ingyen
Három, Cserhalmi György főszereplésével készült filmet tesz ingyenesen elérhetővé péntektől vasárnapig a Filmio.

Három, Cserhalmi György főszereplésével készült filmet tesz ingyenesen elérhetővé péntektől vasárnapig a Filmio.

Az MMA hatodik alkalommal hirdeti meg a művészeti és művészetelméleti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát.

Petőfi Kulturális Ügynökség: A XX első estjén, csütörtök este az idén 80 éve született Petri György Kossuth-és József Attila-díjas költő kerül a középpontba.

Mi, a STEREO AKT alkotócsapata, mindig is elkötelezettek voltunk fontos társadalmi ügyek és a részvételiség mellett.

Csák János: Az a feladatunk, hogy megnézzük: van-e olyan sztenderd, amit feltételként támaszthatunk az egyes művészeti ágakban?

Karikó Teréz a Zeneakadémiát 1960-ban végezte el, majd a következő évben - Vaszy Viktor hívására - Szegedre szerződött.

’93 májusában a délszláv háborúból hazafelé tartó CNN tudósítók a dixieland fesztiválhangulatba becsöppenve, Salgótarjánt a béke szigetének nevezték és bemutatták a rendezvényt.

A busójárás leglátványosabb programjait a tradíciónak megfelelően az idén is farsangvasárnapon tartják meg.

Nopcsa Ferenc báró, a címben szereplő dinoszauruszfaj felfedezője rendkívül színes egyéniség volt, "tele fényekkel és árnyékokkal".

Jelentősek Chochol Károly kortárs fotósokról készített ironikus képei. Félszáz könyv illusztrátora, illetve társszerzője.

A miniszter félrelép című vígjátékban, a rendszerváltás utáni legnézettebb mozifilmben, Kern András egy nőcsábász miniszter bőrébe bújt.

Egy ilyen délután tettem föl Cseh Tamás, Másik János és Bereményi Géza dalait, aztán óvatosan kémleltem, milyen hatást váltanak ki társaimból.

Ahhoz a generációhoz tartozom, amelyhez az Egy szerelem három éjszakája egy 1986-os televíziós játékfilm közvetítésével érkezett meg

Korngold azt remélte, koncertzeneszerzőként térhet vissza Európába. Terveinek azonban egy hirtelen jött szívroham szabott gátat 1947-ben

Jordán Tamás először keresete miatt vállalt színészi munkát, ám annyira felkapott lett, hogy 72-ben kiállították az igazolást, hogy színész

Cseh Tamás 1970 körül kezdett dalokat írni Bereményi Géza szövegeire. Másik Jánossal készített első lemeze 1974-ben jelent meg.

Adolph Zukor - aki a kabátujjába bevarrt 25 dollárral érkezett Amerikába - sikerei után visszatért szülőfalujába.

Morcsányi Géza a Könyves Magazinnak nyilatkozva korábban azt hangsúlyozta, soha életében nem vágyott a szereplésre.

Egykori gazdasági épületek kulturális térként történő újjászületéséről tart konferenciát Pajták, csűrök új élete címmel.

Morcsányi Géza szerkesztői pályáját 1988-ban az Interpress Magazinnál kezdte, 1989 és 1995 között az IPC Könyvkiadó munkatársa volt.

Duray Miklós részt vett 1979-ben egy tanulmányával a Budapesten szerkesztett Bibó-emlékkönyv létrehozásában.

Kiss László nevéhez fűződik a Neszmélyi Vershajó és elődje, a balatonszemesi és a bajai versmondó táborok létrehozása is.

Domján Edit félt az öregedéstől, a sikertelenségtől, mindig azt mondta, hogy csak negyven évet akar élni.

Katona Klári: "Figyelemérintésetek szakmákat éltet. Szakmai díjatok pedig művészeit. Öröm a részesének lenni!"

A Széchenyi Akadémia tagjai olyan írók, művészek, akik saját területükön kiemelkedő munkát alkottak

A Budapesten működő Cseh Centrum Postcards from Ukraine elnevezésű projektjéről beszélgettünk Adéla Gálovával, az intézmény igazgatójával.

A pszichedelikus űrrockzenére előadott tánc nem csak a Földiek, de a komplett magyar filmtörténet egyik legszürreálisabb jelenetsora.

Jan Nowicki, neves lengyel művész Mészáros Márta több filmjének főszereplője és több évtizeden keresztül a magyar rendező élettársa volt.

Catalina Vicens a középkori advent és karácsony hangulatát idézi meg autentikus eszközökkel, oldalán a lehető legjobb segítőkkel.

december 30. és január 1-je között Kiskőrösön, a Petőfi-szilveszteren a költő születésének 200. évfordulója alkalmából.