+ Irodalom

Ady-verssel kísérik a Léda-házban megnyíló Horváth Imre-emlékszobát

Horváth Imre

Horváth Imre (Margitta, 1906. november 4. – Nagyvárad, 1993. április 11.) erdélyi magyar költő, újságíró volt.

Horváth Imre költőre emlékeznek április 11-én, a magyar költészet napján, halálának 30. évfordulóján Nagyváradon, ahol a Léda-házban újranyitják a költő emlékszobáját – közölte szerdán a Szigligeti Színház.

A nagyváradi teátrum és a Holnap Kulturális Egyesület által közösen szervezett emléknap koszorúzással kezdődik Horváth Imre síremlékénél, a nagyváradi Rulikovski-temetőben.

Délután 16 órától Versséta a magyar költészet napján címmel irodalmi sétát tartanak. A résztvevők a Fekete Sas palota Szent László tér felőli passzázsbejáratától indulva járják be a belvárost, amelynek jelentősebb pontjain megállnak, és meghallgatják a színház színészeinek szavalatait.

Horváth Imrétől, Emőd Tamástól, Dutka Ákostól, Gittai Istvántól, Ady Endrétől, Kinde Annamáriától, Szilágyi Aladártól hangzanak el versek – közölték a szervezők, hozzátéve, hogy a megállók között lesz a Körös-part, a Holnaposok szobra, az egykori Mülleráj (ma Ady Endre Emlékmúzeum), a bazilika, a nagyállomás és végállomásként a Léda-ház.

A nap zárásaként a Léda-házban újranyitják a Horváth Imre Emlékszobát. A költő hagyatékát, bútorait, a lakásában egykor látható képzőművészeti alkotásokat, könyveket, leveleket, fényképeket az Ady Társaság korábban a Kanonok soron helyezte el egy emlékszobában.

„A bútorok felújítását követően most tágasabb térben mutatjuk be Horváth Imre egykori otthonának a hangulatát”.

Az emlékszobát Szűcs László, az Újvárad folyóirat főszerkesztője nyitja meg, aki érdekességeket is mesél Horváth Imréről és hagyatékáról.

Az emlékszoba előzetes bejelentkezés alapján lesz látogatható, és kisebb irodalmi rendezvények helyszíne is lesz a jövőben – írták a szervezők.

Horváth Imre (Margitta, 1906. november 4. – Nagyvárad, 1993. április 11.) erdélyi magyar költő, újságíró volt. Több erdélyi városban dolgozott újságíróként, élete utolsó évtizedeit Nagyváradon töltötte.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top