
Több magyar filmet is bemutatnak a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon
A fesztiválon az Anyám és más futóbolondok a családból, Fliegauf Bencétől a Liliom ösvény, Horváth Lilitől a Szerdai gyerek című film is bemutatásra kerül.

A fesztiválon az Anyám és más futóbolondok a családból, Fliegauf Bencétől a Liliom ösvény, Horváth Lilitől a Szerdai gyerek című film is bemutatásra kerül.

Kedvük nem éppen pünkösdirózsás, de csinálják amit tudnak, ameddig csinálhatják. kicsit öregek már ahhoz, majd 50 évesek, hogy feladják.

Sajátos évadértékelést tartott Facebook-oldalán a társulat. A legkevesebben az Azt meséld el, Pista! című monóban, a legtöbben a Hamletben léptek színpadra.

A NKA-nak és az EMMI-nek megoldást kell találnia az irodalmi és művészeti folyóiratok ez évi támogatására, valamint felül kell vizsgálnia pályázati rendszerét és annak elbírálását.

A Fej nélküli holttest története egy Szajna-parti bisztróban játszódik, ahol Maigret és segédje, Lapointe nyomoznak. Gyanúsítottjuk a titokzatos Aline Calas, a tulajdonosnő, akinek váratlanul eltűnt a férje.

Az Avignoni Fesztiválon bemutatott, Nevek erdejében című előadást láthatja a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) közönsége hétfőn a Nemzeti Színházban. A darab francia író-rendezője Valere Novarina a MITEM vendége, nevéhez több produkció is kapcsolódik, köztük a vasárnap látható Imigyen szóla Louis de Funes.

A volt igazgató úgynevezett biztatási kártérítési pert indít: miután menesztését követően Szabó Máté megbízott ügyvezető személyes egyeztetés nélkül kivette a miskolci színház 2015/2016-os évadának kész műsortervéből azt a két előadást, amelyet rendezőként ő jegyzett volna, így a következő 8-10 hónapban már esélye sem volt, hogy rendezőként dolgozhasson.

Ma van a Versünnep Fesztivál döntője, a zsűri döntése alapján tizennyolc előadás versenyezhet este a Nemzeti Színház Gobbi Hilda színpadán.

Április 11-én, a magyar költészet napján országszerte az irodalom kerül a főszerepbe. Balatonfüreden rendhagyó irodalomórára várják az érdeklődőket.

Az Antigoné megkorbácsoltatását bemutató, meglehetősen elemelt színpadi nyelvet alkalmazó jelenet közepén az egyik néző a Társulat egyik állandó színészére vetette magát.

A Szavak című verset olyan előadók dolgozták fel, mint Sub Bass Monster, Fluor és Deego. A dalt most teljes egészében meghallgathatod.

Ma van a színházi világnap, ebből az alkalomból a színházakban az előadások előtt felolvassák azt a nemzetközi üzenetet, amelyet az idén Anatolij Vasziljev neves orosz rendező fogalmazott meg.

A Magyar Nemzeti Balett szólistái mellett az Angol Nemzeti Balett, a Royal Ballet, a Mihajlovszkij Balett és a Norvég Nemzeti Balett öt szólótáncosa lép színpadra március 31-én a Nagy Iván Nemzetközi Balettgálán az Operában. A világhírű táncos emlékére létrehozott esten egy új, fiatalok számára alapított elismerést is átad Solymosi Tamás balettigazgató.

Külföldi muzsikusokból álló alkalmi kvartettjével lép fel Oláh Tzumo Árpád április 3-án a Müpában a Jazzműhely sorozatban. A zongorista, billentyűs vendége Melissa Aldana, akit a DownBeat Magazin kritikusai 2015 legnagyobb szaxofonos tehetségének választottak.

Karafiáth Orsolya, Müller Péter Sziámi, Csikós Attila, Kiss Judit Ágnes, Pacskovszky Zsolt, Göbölyös N László és Galambos Attila fordításában olvashatsz egy csokorra valót Boris Vian dalszövegeiből.

Különleges produkciókkal készülnek a bábszínházi világnapra a magyar nyelvű bábszínházak művészei, színművészeti egyetemek hallgatói, akik rendhagyó helyszíneken is várják a közönséget.

A Publio által kiadott kötetben négy magyar formáció történetét ismerheti meg a olvasó. A Omega-Universal, zenekartól az együttesig című könyv zenei rendezvényeken és online vásárolható meg.

Nemes Jeles László filmjét pénteken mutatták be a romániai mozikban. A legtöbben Kolozsváron voltak kíváncsiak az alkotásra.

Álmos legendája címmel a magyar őstörténetet viszi színre áprilisban a Sopron Balett, a darabhoz Szarka Gyula komponált dalokat.

A Magyar Filmdíjakról a Magyar Filmakadémia tagjai döntöttek szavazással. Az eseményen megemlékeztek a magyar filmművészet elmúlt években elhunyt jeles alkotóiról is.

A Liza, a rókatündért mind a 13 játékfilmes kategóriában jelölték, sőt a legjobb női és férfi mellékszereplők mezőnyében két-két színésszel is képviselteti magát Ujj Mészáros Károly filmje.

Végzős akadémisták mutatják be Borbély Szilárd Akár Akárki című darabját Lengyel Ferenc rendezésében a Magyar Színház Sinkovits Imre színpadán.

Nem kell messzire mennünk, és nem kell sokat várnunk, ha széles vásznon szereznénk találkozni a Sebhelyesarcúval.

A Bëlga zenekar egykori tagja közösségi oldalán adott hírt helyzetéről: munkája nincs, eddig 22 000 Ft-ot keresett februárban.

Honthy Hanna (1893-1978) szobra, amelynek elkészítését egy adományból finanszírozták, a színház emeleti társalgójának télikertjében kapott helyet.

Egyre többen fotózkodnak kockás ingben, hogy így tiltakozzanak a közoktatás állapota ellen. A világhálóról szemezgettünk képeket a mozgalom kapcsán.

Március 5-én, szombaton hirdetik ki minden kategóriában az addig legtöbb szavazatot kapott 5-5 filmalkotás, amelyek közül az akadémiai tagok újabb titkos szavazással választják ki a nyerteseket. Az ünnepélyes díjátadó március 6-án este lesz.

Áldozata vagy egy új színházi világnak, amelyben az elvtelenség, a gyávaság, a szolidaritás teljes hiánya lépett a szakmai tisztesség és felelősség helyére.

A világhírű spanyol énekes február 6-án, szombaton lép fel a Magyar Állami Operaház Shakespeare-estélyén.

Ma ünnepli születésnapját Kern András, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, humorista, énekes.