Betlehemi jászol ócskavasból
A Magyar Kézművességért Alapítvány idén 21. alkalommal hirdette meg Betlehemi jászol című nyílt pályázatát természetes alapanyagok felhasználásával készülő művek megalkotására.
A Magyar Kézművességért Alapítvány idén 21. alkalommal hirdette meg Betlehemi jászol című nyílt pályázatát természetes alapanyagok felhasználásával készülő művek megalkotására.
Szorongva vigadtunk a Libri Kiadó könyvbemutató show-ján. A kiadó megint megmutatta új könyvtermését a Katona József Színházban. Nagy buli volt.
Az afféroktól fülledő századfordulós atmoszféra igazi dísze persze a női nem, amelynek teljes pávatollas palettáját felvonultatja Schnitzler klasszikusa.
Öt hónapnyi súlyos betegség után 42 éves korában meghalt Bártfai Andrea, filmek és színházi előadások elhivatott menedzsere, sajtófőnöke.
Felhívta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója és telefonon közölte: megkaptad a nemzet színésze címet, adom Törőcsik Marit.
Ebben a cikkben bemutatjuk, hogy a politikai prüdéria korában hogyan vezet a fiatal értelmiség útja a kultúrcenzúráig.
Idén decemberben jelenik meg utoljára a huszonöt éves Holmi folyóirat. A Nyugat 33 évig működött, a Holmi nem is sokkal maradt alul. De mi lesz ezután? Sorra tűnnek majd el a nyomtatott irodalmi folyóiratok?
Ösztöndíjat nyerhetsz Barcelónába, Japánba, Németországba, Kanadába és Angliába, dolgozhatsz a British Councilnál, publikációs pályázat fiatalok.
Az 1930-as, 1940-es és 1950-es években mindenki által dúdolt dalok jelentek meg három CD-n.
A Legát-Zsigmond páros megmutatja, hogy a történelem egyetlen szeletében benne van a teljesség. Humor-, tanulság- és a vigaszforrás is lehet a közlekedéstörténet.
A jó feminizmus a nők egyenlő jogaiért, béréért, munkalehetőségeiért küzd. A rossz olyanná akarja tenni őket, mint a férfiak, vagy még rosszabbakká.
Dolgozhatsz Zanzibárban, Párizsban és Svédországban, ösztöndíjak Franciaországba és Bostonba...
Pénteken rendhagyó formában láthatja a közönség a Gergye Krisztián Társulat, a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház legutóbbi közös bemutatóját.
Dr. Flash, azaz Barcs Miklós és kultikus zenekara ritkán lép fel, keveset játszik, és mivel fennállásának huszonöt éve alatt nem sikerült egy hosszabb repertoárt összeállítani, jelentősebb slágereit akár többször is előadja egy koncert alkalmával. Ilyen például a Cenzúra vagy a Képviselő funky.
Figyelj, ez úgy van, hogy az ember elmegy a színházba, megnéz egy darabot, és nyilván sok rétegét nem fogja feltétlenül azonnal megfejteni, de ez nem baj.
Nem hiszem, hogy 89-ben új korszak kezdődött, mert ma is a következményekben élünk.
Petőcz szerint hiába beszélünk a nyolcvanas évek Magyarországáról, a meztelenség mindig mindenhol botrányt kavar, pedig a kitárulkozás, vagy ha úgy tetszik, a vetkőzés a költészet része. És nem csak abban az esetben, ha testeket ábrázoló vizuális költeményekről van szó.
Harsányi Attila kapta a legjobb színésznek járó díjat a Balkáni Színházak Fesztiválján.
A kulturális államtitkársághoz benyújtandó javaslat támogatná a diákok színházba járását és a kulturális közmunka végzését.
A Nemzet Művésze Díjat Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át 2014. november 17-én. Rossz az, aki rosszra gondol.
A filmben Michel Gondry időutazást animál Noam Chomsky gondolatait felhasználva - a kézzel rajzolt animációt fotókkal és interjúk felvételeivel kombinálja.
Ott ülnek mögötted a színházban, ott vannak, amikor a kabátot kéred ki a ruhatárból, sarokba szorítanak, ha egy asztaltársaságba kerülsz velük, és egymást fertőzik az értelmetlen okoskodásukkal.
Kóti Árpád színművész 80 éves. Nagy ünnepség volt a debreceni Csokonai Színházban, Vidnyánszky direktor levélben köszöntötte a kollégát, amelyben igencsak megkérdőjelezte a színész szakmai kvalitásait.
Az írók, költők és újságírók szolidaritásának 19 éves hagyománya van. 2000-ben 20 író, költő és újságíró krumpliért kínálta a kéziratát. 6,5 tonna krumpli gyűlt össze.
Szinovál Gyula, az Újpest Színház művésze, a Szép Ernő Színház vezetője súlyos autóbalesetet szenvedett, túl van két életmentő műtéten.
Az I. világháború centenáriumára Sírnak a harangok… címmel új bemutatóra készül a MAGYAR NEMZETI TÁNCEGYÜTTES november 14-én, pénteken 19 órakor a Várkert Bazárban. Megmutatjuk.
Beleszeretni Jancsó Piroskába, aki 1953 októbere és 1954 augusztusa között öt tizenéves lányt ölt meg Törökszentmiklóson. Beleszeretni és íróként nyomozni, kutatni a lány és a kéjgyilkosságok után, elutazni Törökszentmiklósra, vagy elmenni a Katonába: a Gothár Péter rendezte Ahol a farkas is jó című előadásra.
Operett, musical, krimi, meg egy kicsit valóság show. Tele van teátrálisan sötét titkokkal, amiket az ember ilyen fénybe állítva nem tud komolyan venni. Ritkán látok ennyi embert halálon nevetni, de tényleg vicces, mert a karakterek is azok.
Divat, színház, tánc, történelem és személyes történetek formálódnak magyar és külföldi alkotónők kezei alatt.
A gyermekmentő szolgálat egészségügyi programjának keretében évente két alkalommal önkéntesekből álló orvos- és szakembercsoport utazik a romániai Hargita megyébe, ahol óvodákban és iskolákban vizsgálják, gyógykezelik a rászoruló gyermekeket.