+ Színház

Így ünnepelték Stohl Andrásék Az Őrült Nők Ketrece 70. előadását

az őrült nők ketrece

Vasárnap volt pont egy éve, hogy Az Őrült Nők Ketrece Alföldi Róbert rendezésében színpadra került az Átriumban. Azóta túl vannak a 100. előadáson.

Vasárnap volt pont egy éve, hogy Az Őrült Nők Ketrece Alföldi Róbert rendezésében színpadra került az Átriumban. Azóta túl vannak a 70. előadáson.

A közismert történet főszereplői egy mulatót működtető meleg pár, akiknek áldozatot kell hozniuk egy szerettükért, ami nagy hatással lesz az életükre. Alföldi akkor úgy nyilatkozott, hogy nem akar ún. meleghimnusz lenne a darabból, mert ami Magyarországon történik az messze túlmutat ezen. Egyúttal Kerényi Imrének ajánlotta az előadást.

A 25. előadás előtt, október 25.-én már mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy óriási siker az Az Őrült Nők Ketrece. Ekkor Alföldi a következőket nyilatkozta:

Az Őrült Nők Ketrece ugyan populáris darab, musical, az előadás szándéka szerint több annál, és a számtalan nézői és szakmai visszajelzés ezt el is ismeri. Ma mindenki próbálja kerülni a necces témákat. (…) A színház is elkezdett igazodni, nem nem akar és nem mer konfrontálódni, és szereti rossz értelemben szalonképessé tenni a konfliktusokat, hogy senki ne érezze magát kellemetlenül.

Így ünnepeltek ők a 70. Az Őrült Nők Ketrece után, a fotókat Dudás Ernő és Puska Judit készítették:

az őrült nők ketrece

Szabó Szilveszter, Sulyok Gergő, Szelle Marcell, Horányi András, Balázs Edgár, Fehér Tibor – fotó Dudás Ernő

az őrült nők ketrece

Horányi András, Hegyi Dávid – fotó Dudás Ernő

az őrült nők ketrece

Csoportkép, fotó: Dudás Ernő

az őrült nők ketrece

Fehér Balázs Benő, Alföldi Róbert, Józan László – fotó Dudás Ernő

az őrült nők ketrece

Előadás előtt, Fehér Tibor, Csobot Adél, Parti Nóra – fotó Puska Judit

az őrült nők ketrece

Csengery Dániel, Parti Nóra, Sulyok Gergő, Szabó Szilveszter, Csobot Adél, Szelle Marcell, Horányi András, Fehér Balázs Benő, Fehér Tibor, Stohl András, Ari Zsófi, Sepa György, Czirák Dániel – fotó Dudás Ernő

az őrült nők ketrece

Balázs Edgár, Csobot Adél, Sulyok Gergő, Tóth Mihály, Hullan Zsuzsa a vacsorán – fotó Dudás Ernő

az őrült nők ketrece

A darabbeli Bouteille család, Hullan Zsuzsa, Mihályfi Balázs, Csobot Adél – fotó Dudás Ernő

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top