Bödőcs Tibor Addig se iszik című irodalmi paródiakötetéről két kritikát is közöl a lap.
...miképpen tudunk virtuálisan perspektívát váltani, miképpen tudunk időlegesen belekerülni egy másik világba – történetesen egy műalkotás világába? Ez a művészi hatáskeltés alapkérdése,...
A szegedi bölcsészkar és a Grand Café adott otthont az első Magyar Könyvkiadók Napjának, amely jóformán egy könyvhétre elegendő programmal várta az...
Stockholmban rövidesen bejelentik az irodalmi Nobel-díj idei nyertesét. Élőben követheted, ne maradj le!
Az egész napos programot egyfajta könyves „Gesamtkunstwerk”-nek szánják: a kerekasztal-beszélgetések és író–olvasó találkozók mellett kiállítást, könyvvásárt és könyvcserét is rendeznek.
Két magyar név is szerepel a listán.
A magyar kormánynak nem célja az izraeli magyar kultúra ápolása – röviden ezt a választ kapta Nagy Gabi, a Drory Izraeli-Magyar Könyvtár...
A díjat elnyerő könyvek szerzői 1-1 millió forintot kapnak, illetve 25-25 millió forint értékű médiatámogatást.
Bár enyhített a gesztus barbarizmusán, hogy saját könyvtárát ilyen rendezetten-elérhetőn ő maga sohasem láthatta együtt, mégsem ment ki a fejemből, hogy annak...
A Libri Könyvkereskedelmi Kft. által 2016-ban alapított díj az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazza. A közönség már csak április...
A József Attila-díjas költő magyarul 2003-ban megjelent kötetét Ottilie Mulzet műfordító ültette át angolra és a New York Review of Books Inc....
A zsűri tagjai voltak: Bazsányi Sándor elnök, Máté Gábor színművész, Nagy Gabriella író, Porogi András magyartanár, Radics Viktória író-műfordító, Szirák Péter irodalomtörténész...
A Libri irodalmi díjának idei győztesét ötfős szakmai zsűri választja ki.
A közönség és a zsűri a következő 10 könyvből választhatja ki azokat, melyek 2017-ban elnyerik a Libri irodalmi díjat és a Libri...
Az összevont és tematikus listákon találunk olyan olvasnivalót, aminek érdemes utánanézni.
Mi történik, ha Bob Dylan nem veszi át a Nobel-díjat, hol szaladt vakvágányra ez a párbeszéd szerző és bizottság között, illetve mi...
A döntnökök négy óra alatt, de végül egyhangúlag ítélték az idei Man Booker-díjra érdemesnek a Columbia egyetem tanárának könyvét.
A szépirodalmi sikerlistát Krasznahorkai László új könyve, a Báró Wenckheim hazatér című könyve vezeti, az ismeretterjesztő könyvek között pedig Johanna Basford műveit...
A Budapesten megjelent Apás szülés című, Szombathelyen játszódó regényről hol máshol faggatnánk a szerzőt, mint a Balaton partján, Révfülöpön?
...a férfiak által egykor betöltött szerepek változáson mennek keresztül, és a változáshoz alkalmazkodni gyakran nehéz. Amennyiben van a férfiasságnak válsága, a gyökerei...
A díjazott regény fiatal fordítója csak hét évvel ezelőtt kezdett el koreaiul tanulni, és ez volt élete első fordítása.
A krasznahorkai várban, 2012-ben pusztított tűzvész után szállították át a múmiát a betléri múzeumba, majd CT- és DNS-vizsgálatokat is végeztek rajta.
Cecilia Bartoli, Sir Antonio Pappano, Eötvös Péter, a New York-i Filharmonikusok - világsztárok, vezető hazai és nemzetközi együttesek, új és megújult sorozatok,...
A közelmúltban ítélték oda a legfontosabb tajvani könyves elismerést, az Open Book Award-ot, mellyel az író Nádas Péter, a fordító Yu Zemin,...
Januárban az osztrák közszolgálati rádió és televízió (ORF) könyvkritikusainak listáján az első helyre került Dragomán György Máglya című, itthon tavaly nagy sikert...
Balogh Máté huszonöt éves, tavaly diplomázott zeneszerzés szakon a Zeneakadémián, ahová most nem csak doktoranduszként, hanem óraadó tanárként is visszajár. Az Új...
Neked csak egy kis színes hír a bűnügyi hírek között, de nekem – meg a társasház – többi lakójának maga a megkönnyebbülés....
Jelenleg Kalocsán élek, az állásnélküliség hozott haza a szülővárosomba. Itt ugyan nem olyan nagy volumenű az irodalmi élet, mint Pesten, de próbálkozunk....