Jelenleg Kalocsán élek, az állásnélküliség hozott haza a szülővárosomba. Itt ugyan nem olyan nagy volumenű az irodalmi élet, mint Pesten, de próbálkozunk....
Ahogy azt megszokhattuk a kincskeresőknek szánt térképek esetében, itt sincsenek szélességi és hosszúsági fokok, de ettől még nem lehetetlen a kincsek lelőhelyének...
Július 19-én, vasárnap, a II. Szlovákiai Magyar Dal Napjára is sor kerül, amely a tábor szervezőinek hazai tehetségkutató kezdeményezése.
A Gombaszögi Nyári Tábor szervezői egy jótékonysági adománygyűjtést indítottak útjára, melynek célja, hogy újra tudják öntetni a 2012-ben leégett krasznahorkai vár legnagyobb...
A legrangosabb, legbefolyásosabb és anyagi szempontból is a legkifizetődőbb irodalmi díjak a legkevésbé sem szólnak a nőkről. Az irodalmi szervezetek nem szeretik...
Tikkasztó melegben nyitotta meg Sárközi Mátyás a 86. Ünnepi Könyvhét programsorozatát. Beszédéből megtudhattuk, hogy mibe került egy aláírást kapni Kodály Zoltántól 70...
Jennifer Clement amerikai-mexikói írónő Elveszett lányok országa című könyve idén jelent meg először magyarul. A lebilincselő hangulatú regényben egy fiatal lány keserédes...
A 24,7 millió forint értékű, kétévente átadott nemzetközi díjat az író teljes munkássága nyomán ítélik oda. 2013-ban az amerikai Lydia Davis, 2011-ben...
Legalábbis gondolta a naiv szerkesztő. Merthogy az élet olyan, hogy minden hamarabb történik, mint várnánk. Idén a költészet napja hiába esik szombatra,...
A Nischen Verlag egy 2011-ben alapított családi könyvkiadó, melynek célja, hogy magyar kortárs szerzők műveit ismertesse meg a németajkú közönséggel. Az osztrák...
A nyugati magyar diaszpóra esetében különösen nehéz és izgalmas feladat a témaszervezés, hiszen nem egy összefüggő közösségről van szó, hanem különböző okokból,...
Sokáig műfordítóként volt jelen az irodalmi életben. Első, Sárangyal című kötete 1969-ben jelent meg. A hetvenes évektől a kilencvenes évekig műfordítói szemináriumokat...
Frenyó Juli nemrég mutatkozott be költőként és festőként az Irodalmi Jelen honlapján, most pedig megnyílt első, Egyszerű jelen és folyamatos múlt című...
Nehéz dolgom van, ha emlékezésre kényszerülök. Rengeteg élményanyag gyűlt össze mióta kulturális újságíróként dolgozom. Tempó van, tempó! Egyik esemény, interjú, cikk követi...
Ez nem gobelin: itt nincs cuki Hold, és nincsenek kövér csillagok a semmi fölött – Papp Sándor Zsigmonddal beszélget Kőrösi Zoltán.
Mivel kevés az esélye, hogy Philip Roth vagy Mario Vargas Llosa villásreggeli közben belenéz a Műutba vagy akár az ÉS-be (pedig néha...
Az írók, költők és újságírók szolidaritásának 19 éves hagyománya van. 2000-ben 20 író, költő és újságíró krumpliért kínálta a kéziratát. 6,5 tonna...
Az Isztambuli Könyvvásár Törökország legfontosabb könyvszakmai eseménye, amelyen tavaly összesen 28 ország képviseltette magát és 450 ezernél is több látogatója volt.
Sajnos arra is rájött a miniszter, hogy a kulturális gyökereink több civilizációhoz is köthetők. Hát, mi, sajnos, csak a földi civilizációt ismerjük.
II. világháborús témákat is feldolgozó írójuk most a holokauszt relativizálásába kezdett, ami e sorok írójának újdonságnak számít, már amennyiben kínaiakról van szó.
Beszélgetünk egy szegénységről szóló könyvről, ami nem oldja meg a szegénységben élők problémáit - Kiss Tibor Noé könyvbemutatóján ez is szóba jött.
Beszámolóm első részében igyekeztem visszaadni a horvát, a kínai és a német műfordítók szavait, fordítási nehézségeit, igyekeztem megvilágítani a kitartó, alapos és...
A fordítók előadásaikban a fordítás szépségeiről és nehézségeiről beszéltek, a konferencia azonban nyitott szemináriummá is vált, ahol a fordítók is kérdezhettek, tanácsokat...
A nagy múltú kiadó elkötelezett a szépirodalom és a kortársak iránt, bátran fiatalít, bár néha kénytelen visszautasítani vagy megvárakoztatni a szerzőket.
Ahol nincs könyv és íróasztal, ott bármire képesek. Péterfy Gergely tíz évig dolgozott a nemrég megjelent Kitömött barbár című könyvön.
Ezek hosszú, nem metrón olvasható írások, inkább Alice Munro tágas novelláira hajaznak, ahol 30-40 oldalon kész regény születik.
Katonák voltunk, mint akkoriban a legtöbb fiatalember, és ott három srác úgy összetalálkozott, hogy abból lett egy zenekar és lett a Nulladik...
Kun Árpád a tengeren túlra készült, hogy nyelvet váltva angol író legyen, de csak a pesti bölcsészkarig jutott.