
Új szövetség alakult a vidéki független színházakért
A Vidéki Független Színházi Szövetség célja egyértelmű: egyesíteni az erőforrásokat, és közösen keresni megoldásokat.

A Vidéki Független Színházi Szövetség célja egyértelmű: egyesíteni az erőforrásokat, és közösen keresni megoldásokat.

Összesen 15 független színház, társulat és színházi neveléssel foglalkozó szervezet részesül az összegyűlt támogatásból.

Remélik, hogy a kultúra-és színházszerető közönség is a független színházak és színházi neveléssel foglalkozó együttesek mellé áll.

Demeter Szilárd: "fenntarthatatlan és túlburjánzó" a magyarországi kulturális intézményrendszer, amelyet mindenféleképpen racionalizálni kell

Roma Hősök címmel oktatási módszertant dolgozott ki nemzetközi együttműködésben a Független Színház Magyarország. A társulat (Roma) Hősök a színházban, az oktatásban és a mindennapokban címmel, három országgal együttműködve valósított meg nemzetközi projektet az Erasmus+ finanszírozásával. Az olasz, spanyol, román és magyar társulatok közösen dolgozták ki a Roma Hősök oktatási módszertant, amely magyar és angol nyelven…

A KV Társulat a tavalyi Thealter fesztiválon különdíjjal jutalmazott produkciójával, Euripidész Médeia című drámájának kortárs feldolgozásával kezdődik a szegedi MASZK Egyesület független színházi sorozata az új évben – írta a civil szervezet. A darabot január 12-én mutatják be a Szegedi Nemzeti Színház balett-termében. A társulat Czukor Balázs rendezővel kerettörténetbe helyezte a klasszikus drámát: Médeia sorsa…

Az RS9 Színház pályázatot hirdet az RS9 OFF 2019 független színházi fesztiválon való részvételre, amely az RS9 Színház, 2019. április 25-28 között lesz. A 2019. április 25. és 29. között megrendezésre kerülő négynapos színházi szemlén független társulatok mutatkozhatnak be és részesülhetnek díjazásban összesen 700 000 Ft értékben. A fesztiválra elsősorban független társulatok, színházi műhelyek, alkotócsoportok…

A fesztiválon olyan neves színművészek is megmérettetik magukat, mint a Bankhitel című produkcióban látható Lengyel Tamás, vagy A hal nem hal bele című előadásban játszó Scherer Péter.

A Mentőcsónak foglalkozássorozata a tehetséggondozást helyezi előtérbe, a program célja megtalálni azt, amiben a diákok igazán tehetségesek.

Az új teátrum csak az első, azok közül, amelyeket Hytner Londonba tervez. A szakember bizonyítani akarja, hogy a színház egyszerre lehet ambiciózus és nyereséges.

A Független Vidéki Színházak Fesztiválja nemcsak a vidéki színházi élet sokszínűségét mutatja meg, hanem új találkozási pontot is teremt.

Több mint öt év működés után megszűnt a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat, amely független színházként táncművészet népszerűsítését tűzte ki célul – adta hírül csütörtökön a Krónika című erdélyi napilap. A 2014-ben alakult intézmény egy év tájolás után 2015 őszén állandó helyszínen, az 1930-as években épült egykori marosvásárhelyi Knöpfler Vilmos utcai zsinagógában kezdte meg tevékenységét, ahol…

A Független Előadó-művészeti Szövetség, a Katona József Színház, az Örkény István Színház és a Radnóti Miklós Színház közös közleménye a tegnapi tüntetésről a szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért: Kedves kollégák, kedves nézők, kedves barátaink! A tegnapi felemelő este olyan ritka szakmai és társadalmi összefogás eredménye, amilyenre vélhetően mindnyájan régóta vágytunk. Este hatig több mint…

A Magyar Színházi Társaság elismeri a különbözőséget, teret ad a másiknak, és felelősséget vállal a közös ügyért.

Szombaton ismét életre kel a Madách tér: az Örkény Színház hagyományaihoz hűen idén is fesztivállal indítja új évadát - ÖrkényKert.

Az eSzínház Fesztivál online forma lehetőséget teremt arra, hogy a színház egyszerre maradjon személyes és közösségi élmény.

Galkó Balázs már egészen fiatalon, 1968-ban a Ki mit tud? tehetségkutató versenyen tűnt fel, ahol versmondóként aratott országos sikert.

Az Anora címszerepét alakító 26 éves Madison köszönőbeszédében a szexmunkások közösségére hívta fel a figyelmet.

A Kolibri társulata egyértelműen Vidovszky György rendezőt támogatta az igazgatói pályázaton: 51 szavazatot kapott, Zalán egyet.

Pogány Judit: Egyszerűen nem is tudom, mit akar itt csinálni, ugyanezekkel az emberekkel. Hogy tud majd itt együtt gondolkodni?

A Színházi Kritikusok Céhe arra kérte Maia Morgenstern román színésznőt, hogy gondolja át részvételét a zsidő színházi képzésben.

Szinetár Miklós: Sajnos a sajtóhír, hogy ami indul az egy „Zsidó osztály” pontatlan és sok félreértést eredményezett.

A kuratóriumi elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón történelmi és kivételes pillanatnak nevezte a zsidó színházi specializáció elindulását

Az 1991-ben alapított Thealter Magyarország legrégebbi, évente megrendezett nemzetközi színházi fesztiválja...

A TÁP Színház és a Trafó 25 éve dolgozott együtt, ami nagy idő. Hogy így ért véget a kapcsolat, annak története a 25 év mögött rejlik.

November 2. és 5. között rendezik meg a Ráday Utcai Színházi Találkozó (RUSZT) előadásait, amelyen öt színház mutatkozik be.

Az idén tizenötödik alkalommal adták át a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában

Az este egyéni legjobbja Cseri Hanna bábrendező, énekes-dalszerző lett, aki három díjat vihetett haza a gáláról.

Az eSzínház Fesztivál célja a színházak értékes alkotásainak bemutatásán túl, hogy megmutassa, az online vetítésre adaptált előadásokat.

Az Örkény Színház felajánlja (ahogy független társulatok esetében is tette), hogy valamely előadásukat színpadán életben tartja.