
Új igazgatót választ a kaposvári Csiky Gergely Színház
A pályázatoknak tartalmazniuk kell a Csiky Gergely Színház irányítására, működtetésére vonatkozó szakmai programot, művészeti koncepciót...

A pályázatoknak tartalmazniuk kell a Csiky Gergely Színház irányítására, működtetésére vonatkozó szakmai programot, művészeti koncepciót...

Egy 1916-ban Bath városában feladott, de elkallódott levelet sikerült több mint száz év után, 2021-ben kézbesíteni Londonba.

Ugyanakkor Berki Krisztián május hatodikai halála "felrobbantotta" az internetet - fűzték hozzá az NMHH elemzői.

Vannak benne versek (melyeket természetesen Micimackó szerez: kicsit profibbak, és persze kicsit sterilebbek, mint az eredetik)

A most 66 éves énekes a hetvenes évek második felében Johnny Rotten néven forgatta fel a zene világát a Sex Pistols punkcsapat élén.

Csák János: Az a feladatunk, hogy megnézzük: van-e olyan sztenderd, amit feltételként támaszthatunk az egyes művészeti ágakban?

Lengyel András műalkotásai a maguk játékos és szellemes módján azt üzenik, hogy minden lehet művészet, a csempedarab és a neoncső is.

Sejben Lajos: A szobrot már közel 5 éve készítettem zöld márványból, aminek a Horus nevet adtam (A mennyek Ura a mostani címe).

Presser Gábor: A teátrum zenei vezetőjeként a mai napig sokszor nézek meg részleteket A padlásból, akár a hangosító páholyból, akár oldalról.

Tamás Gáspár Miklós: Az emberek nem azért szoktak gazdasági vállalkozásokba kezdeni, hogy a liberális gazdaság alapelveit megvalósítsák.

Takaró Mihály József Attila-díjas irodalomtörténész, költő, tanár a kilencvenes évek közepén elsőként Magyarországon elkészítette az érettségi útmutatót magyar nyelv és irodalomból.

A képek ember és a mesterséges intelligencia együttműködéséből jönnek létre, de azért ne legyünk igazságtalanok a végeredménnyel szemben.

I. Iréneusz a 2001-es választáson lett a jeruzsálemi görög ortodox egyház száznegyvenedik pátriárkája, de 4 év után leváltották.

Gerő András történésznek több mint hetven könyve jelent meg, köztük számos angolszász, illetve német nyelvterületen.

„Minden olyan nemzetközi szervezet, amelyik tétlenül nézi ezt a vérontást, az emberiség szégyene” - írta Taraneh Alidúszti

Nyolcvanhét éves korában elhunyt Telegdy Gyula Széchenyi-díjas orvosprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja.

Bak Imre az 1960-as évek derekán induló magyar művészgeneráció kimagasló tagja, aki következetes, párját ritkítóan változatos...

Temesvár az eredeti tervek szerint 2021-ben lett volna Európa egyik kulturális fővárosa, de a világjárvány miatt nem lehetett.

Petőfi a nép nyelvét emelte be a magyar költészetbe, közérthetően, egyszerűen szólt mindenkihez, a formai tökélynél fontosabbnak tartotta.

Tegnap a Boban Markovic Orkestar a Müpában búcsúztatta az évet, Magyarország miniszterelnökével, Orbán Viktorral.

Kemenes Géfin László Celldömölkön tanult. 1956-ban érettségizett. 1956-ban Kanadába emigrált. Kezdetben fizikai munkás, majd kereskedelmi szakember lett.

Domján Edit félt az öregedéstől, a sikertelenségtől, mindig azt mondta, hogy csak negyven évet akar élni.

Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet jelenlegi igazgatója 2015. és 2018. között kultúráért felelős helyettes államtitkárként dolgozott

Megemlítették a beszámolóban, hogy Andrássy Ilona édesanyja Maria Choloniewska lengyel származású grófnő volt.

A zongoristaként is ismert 22 éves karmester, Tarmo Peltokoski Lettország nemzeti filharmonikus zenekarának is a vezetője.

A korábbi Superman, Henry Cavill így reagált: "Nem a legjobb hír, de ilyen az élet" - mondta a színész a The Guardiannak.

A titokzatos nő egy csapdahelyzetnek, az igazság és az érzelmek közti őrlődésnek a története, egy lassú égésű, érzékeny alkotás

A márciusban megrendezett 94. Oscar-díjátadón a Dűne hat kategóriában lett díjazott, köztük díszletberendezője, Sipos Zsuzsanna.

Bernáth Szilárd: Engem pl. fizikailag nem bántottak, és sose voltam közel a rap műfajához, de ez nem számít, mert a lényeg ugyanaz.

Erős Kinga tizenöt éve publikál hazai és határon túli folyóiratokban, irodalmi esszéit lengyel és bolgár nyelvre fordították.