+ Interjú

Sejben Lajos szobrát a Four Seasens vásárolta meg a New York-i elnöki lakosztályba

sejben lajos

Sejben Lajos: A szobrot már közel 5 éve készítettem zöld márványból, aminek a Horus nevet adtam (A mennyek Ura a mostani címe).

Ezt a hírt olvashattuk néhány nappal ezelőtt Sejben Lajos képzőművész Facebook-oldalán, és mivel figyelemmel kísérjük munkásságát, megkérdeztük, hogyan talált rá a Four Seasons a szoborra. Túl a szobor különlegességén, mi lehet a választás motívuma?

Sejben Lajos válaszolt:

Ez valójában úgy történt, hogy a Saatchi Art-nál Los Angelesben vannak olyan művészeti kurátorok, akik kimondottan a neves szállodák art-kurátoraival állnak kapcsolatban, többek közt a New York-i Four Seasons-szel is. Így kerestek meg.

Meg kellett adnom a posztamenshez a pontos méretet, amit előre elkészítenek, egy kód alapján szállítják, hogy ne tudják mások, mi van a csomagban.

Egyébként a Saatchi Art-nál is, ahol több százezer szobor és kép szerepel, és a  világ legnagyobb online galériája, ott is kicsit reflektorfénybe került a dolog, miután kb. 12 levélváltáson vagyunk túl .

A szobrot már közel 5 éve készítettem zöld márványból, aminek a Horus nevet adtam (A mennyek Ura a mostani címe). Az én elképzelésem szerint, mivel a szállodának, tudtommal, az egyik tulaja egy arab befektető (a másik Elon Musk), ahogy utánaolvastam, talán ez a cím lehet a nyitja .

Ami az arab vonal felé mutat, hogy tavaly két szobromat is megvettek Dubajban.

Szóval a sólyom meg a solymászat motívuma (Horus) talán ad egyfajta felsőbbrendűséget az arab kultúrában ma is, és ezzel együtt az elnöki lakosztálynak is.

Ezen utóbbi okfejtések csak teóriák, gondolatok, de a valódi okot nem tudjuk.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top