A könyv a Paul Lendvai, Ausztriában élő újságíró, publicista és felesége, Lendvai Zsóka (képünkön)által tavaly alapított Nischen Verlag első kiadványa.
Balatoni Borozó címen jelent meg Podmaniczky Szilárd legújabb könyve, amely anekdotákban, visszaemlékezésekben meséli el a Balatonboglári Borgazdaság legendás múltját.
Zöld az erdő, zöld a hegy is / A szerencse jön is, megy is / Gondok kése húsunkba vág / Képmutató lett...
„A hivatalnak packázásait” elkerülhetjük, ha kinyírjuk magunkat például „egy puszta tőrrel”, mondja Hamlet. Nem tudom, más hogy van vele, de én inkább...
Öt gyereklánynak veszett nyoma, míg az ősz elején le nem tartóztatták a húszéves Jancsó Piroskát, akit aztán a bíróság később halálra ítélt.
Név nélkül nyilatkoztak az orosz punkegyüttes szabadlábon lévő tagjai a Novaja Gazeta című független napilapnak. (Kegyes Csilla tudósítása)
Szépen kirámolja a saját lakását meg kocsiját, mert az a legtisztább munka. Az "ellopott holmit" meg eladja a handlénak, majd kifizetteti a...
A dEUS eddigi lemezei nem határolhatók be egyféle stílusba és hangzásba, az azonban mindenképpen elmondható, hogy a kezdeti karcosabb hangzás érettebb lett,...
Patti Smith – a könnyűzene és a költészet találkozási pontjait kereső legendás énekes-dalszerző – fiatalkorának és egy elveszett generációnak állít emléket Kölykök...
Weinstein többek között a Becstelen Brigantyk és a karácsonykor megjelenő Django elszabadul című Tarantino-filmek producere.
Már a jövőt is tervezik: opera Beckett A játszma című művéből. (Illusztráció: Csanda Mária képriportja Salzburgból)
Képek ihlette versekkel gazdagodott az idei kiállítás.
Miközben a Római Katolikus Anyaszentegyházat számtalan – botrányt feltáró, felháborodást keltő, de jogos – támadás és kritika éri kívülről, azonközben az egyházon...
Sokat tébláboltam itt már 12 éves koromtól, akkoriban a Paraszt Hamletet próbálták, és megkaptam első egymondatos szerepemet: "Skokó apja felakasztotta magát a...
A tábor témája: A hallgatás és elhallgattatás évei a magyar irodalomban. 2012. augusztus 15-16-17. (szerda, csütörtök, péntek)
A Joy Division 1980. május 2-án a birminghami egyetemen lépett fel utoljára. Az akkor már jó ideje epilepsziával küzdő 23 éves énekes,...
Matzon Ákos és édesapja, Matzon Frigyes kiállítása nyílt Balatonbogláron június végén. A három helyszínen - Vörös kápolna, Pincetárlat, Evangélikus templom - kiállított...
Elkötelezett, szigorúan félreérthetetlen demokratának kéne csupán lenni végre, minden gyomorforgató sumákság nélkül, markáns határokkal és nem felügyelet nélküli zöldhatársávval, egyértelmű álláspontokkal és...
Benne: Ráksai Szabolcs kiállítása, ahogyan az a képen is látszik.
Utoljára akkor volt ilyen üres és idegen a szekrényem, amikor 93 szeptember elsején kinyitottam. Azért eddig év végén mindig hagytam itt valamit....
A hősök jelleme és alakja, sőt, neme miért ne változhatna? (Szerbhorváth György kritikája Bencsik Orsolya: Akció van! című könyvéről)
Az idei könyvhétre két témakörben adott ki könyveket az Ulpius ház kiadó. A kortárs magyar irodalom és a szórakoztató irodalom hét kiadványát...
Álmomban találkoztam a gyilkosommal. – [NógiMesék – Nógrádi Gábor (Nógi) meséje]
Indul a Lúzer Rádió adása, és ráadásul nem sokkal később kezdetét veszi a Béla-irtó Hadművelet!
Mit mondanak a képek, és mit mondhatunk a képek helyett? Hány képünk van saját magunkról és saját kultúránkról? Bán Zsófia új elbeszéléskönyvében...
Megjelent a Székely Könyvtár első öt kötete, a következő öt novemberre kerül ki a nyomdából. A Székelyföldről szóló vagy székely szerzők által...
A 83. Ünnepi Könyvhét és 11. Gyermekkönyvnapok vidéki rendezvényeinek, dedikálásainak programjait olvashatod itt. A librarius könyveket a szegedi programban találod, és néhány...
Lesz flashmob ésdedikálás is aLiszt Ferenc téri programban.