Archív

A Hadik kávéház júniusi programja

Raksai Szabolcs kpe

Benne: Ráksai Szabolcs kiállítása, ahogyan az a képen is látszik.

HADIK KÁVÉHÁZ PROGRAMOK:

Irodalom:

Június 19. 18:00 Karinthy Márton Okosan kell szeretni magyarságunkat című kötetének bemutatója

A Kairosz Kiadó és a Hadik Kávéház közös rendezvényén Karinthy Márton Magyarnak lenni…- sorozatának 101. interjúkötete kerül bemutatásra. Az Okosan kell szeretni magyarságunkat című kötetben, Karinthy Márton a Karinthy Színház igazgatója vall életéről és munkásságáról Dutka Juditnak. A kötetet bemutatja és a beszélgetést vezeti a Magyar Nemzet főmunkatársa, a Lánchíd Rádió szerkesztője Ludwig Emil.

Június 27. 19.00 Hadik Irodalmi Szalon vol. 19. Az utolsó meccs

A Hadik Irodalmi Szalon mielőtt nyári szünetre menne, még megrendezi az első meccsét – amely egyben Kőrösi Zoltán Az utolsó meccs – történetek a titkos magyar focikönyvből című kötetének bemutatója is lesz. Foci, futball, labdarúgás és irodalom – elsőre két elütő, egymástól nagyban különböző tevékenység: az egyik magányos, és elmélyülésre hivatott, a másik csoportos tevékenység: maga a játék, a sport, s a szurkolás is. Mégis, a kettő szorosan összefügg, s ezt vallja Kőrösi Zoltán is. 2 x 45 perc: a meccs hivatalos játékideje. 2 x45 perc lesz az est időtartama is: amíg a meghívott vendégekkel a labdarúgásról, emlékezetes magyar szereplésekről, az irodalomról, fotográfiáról, az élet értékes, felejthetetlen pillanatairól folyik majd a beszélgetés.

Vendégek: Kőrösi Zoltán író, Burger Barna fotográfus, és meglepetés vendégek a foci területéről
Zene: Grencsó István
Az est háziasszonya Juhász Anna
Június 28. 18.00 Kortárs-est
A pontos programot megtalálják a honlapon: http://www.kortarsonline.hu/hadik
Kiállítás: 

Július 15. Hegedűs János 30 Kortárs Szerző | 30 Portréfotó című kiállítása

Hegedűs János neve, a mai irodalmi, művészeti életben forgó alkotók, barátok számára egyaránt ismerős, kedves. Az alkotók portretizálása már régtől fogva az ábrázoló művészet egyik reprezentatív feladata. Nemes Z. Márió így ír Hegedűs férfi szerzőportréiról: ” itt nem elsősorban irodalmárok arcképeiről van szó, hanem egy irodalomról kialakított kép megjelenítéséről. A fekete-fehér technika és a drámai fényhatások rendkívül plasztikus hatást hoznak létre, mintha az arcok egzisztenciális színházában járnánk, ahol a megvilágított testfelületek örök harcot vívnak éjszakai oldalukkal. A vizuális konfliktus egy tragikus irodalomképet ír vissza az arcokba, a fejek saját fantomfejükkel kerülnek szembe, s ez a vívódás egy dosztojevszkiji szenvedéstörténet narratívájába ágyazódik.”

Zene:

Június 20. 19:00 JAMS vonósnégyes– Klasszikusok Klasszikusan koncert

Egy nyáreleji délután egy kávézóban. Tejeskávé és vonósnégyes. Se több se kevesebb. Fellépők: Ekert Mária (hegedű), Sárközi Adél (hegedű), Láda Judit (brácsa), Juhász Szabolcs (cselló)

Péntekenként 19:30 és 21.:30 között tangóharmónika művész zenél a Hadik teraszon.

Szatyor bár és galéria programjai:

Kiállítás: 

Július 15. Szabó Amanda videó munkája a Szatyor Plazma képernyőjén

A MOME Media Design szakos hallgatója, egy szemesztert töltött a rotterdami Willem de Kooning Academy-n Hollandiában. A Szatyor Plazmán 7 videó munkája látható! A videók címei: Video design for the Akhnaten Opera

THE FLOW, innerTube – Fashion Show – House of Contemporary Art – TRAFÓ, INSIDE OUT – ROKKUM SZABÓ PRODUCTION, THUNDERCLAP, JELLYFISH, INNERTUBE

MÁSVILÁG – The Others csoportos fotó kiállítás
Kiállítók: Beszédes Noémi, Szabó Amanda, Vargha Miklós, Weber Áron
A kiállítás megtekinthető: június 17-ig.

Június 22. 18.00 Crítica Negra - Ráskai Szabolcs kiállítás megnyitó a Szatyor Galériában

Ráskai Szabolcs legújabb képei, melyeket a Rejtjelek cím alatt gyűjtött össze és állított ki, a hiány erős jeleivel dolgoznak, sőt, mintha maguk is bizonyos fokig ilyen hiányjelekként értelmeznék önmagukat. A Rejtjelek képanyaga meglehetősen ökonomikusan bánik a felhasználandó eszközökkel, a fekete és a fehér dominanciáját csak néhol bontja meg egy-egy berendezés, tárgy váratlan színe, mintha valami ismeretlen, de bármikor bekövetkezhető veszélyre hívná föl ezzel a kép a figyelmünket. Ugyanígy kideríthetetlen, hogy miféle jeleneteket, illetve legtöbbször jelenetek utóéletét látjuk, mégis az emberi cselekvések alapvető kiismerhetetlenségének és lényegi értelmetlenségének a finom jelzései érhetők tetten Ráskai Szabolcs grafikáin. – Krusovszky Dénes

Kiállítást megnyitja: Kaposi Dorka művészettörténész
A kiállítás megtekinthető: 2012. június 22. – augusztus 26.

Irodalom:

Június 9. 18.00 Margó Fesztivál program: BUDA VS. PEST – IRODALMI KOCSMAKVÍZ FELHÍVÁS

Nyilvános összecsapást hirdetünk Buda és Pest között irodalmi kocsmakvíz formájában a Duna két oldalán, a Szatyor Bárban és a Púder Bábszínházban. A verseny lényege, hogy Buda és Pest birokra kél: két helyszínen, a Duna két partján mérik össze tudásukat pestiek és budaiak. A Púderben és Szatyor bárban egyszerre, egy időben zajlik a tusa, melyből kiderül, ki mit tud, mekkora a helytörténeti és irodalmi tudása. Pest vagy Buda, Buda vagy Pest: örök kérdés, amelyre most, első ízben választ kapunk. A versenyre 3-5 fős csapatok jelentkezését várjuk! Kikötések nincsenek, csak annyi, hogy a budai vagy pesti oldal csapataiba jelentkezőket érdekelje az irodalom, a város és annak titkai. Jelentkezni lehet: 2012. június 7-én 16 óráig, a margofeszt(KUKAC)gmail(PONT)com emailcímen. A levélben, kérjük, jelezzétek a csapatvezető és a csapattagok nevét (ez utóbbin kezdésig változtathattok)! A legjobb csapat, amellett, hogy kivívta magának a legjobb és a Pestről-Budáról legtöbbet tudó címét, értékes könyvjutalomban részesül. De egy játékban részt vevő sem marad hoppon, a helyszín minden játékost vendégül lát egy italra. Játékmesterek: Púder – Szekeres Dóra, Szatyor – Nagy Gabriella.

Zene:

Minden nap 20 órától hajnali 1-ig a Fúzió Rádió DJ-i szolgáltatják a zenét a Szatyor Bárban a rádióban megszokott színvonalon.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top