Archív

Emike roma

Zöld az erdő, zöld a hegy is / A szerencse jön is, megy is / Gondok kése húsunkba vág / Képmutató lett a világ! Haj nenene haj ne haj nenene haj ne haj nenene haj… – [NógiMesék – Nógrádi Gábor (Nógi) meséje]

Amikor az ablakból megláttam az oviból hazatérő Emikét, azonnal lenyeltem egy marék idegnyugtatót. Emike egy térdig érő tarkamintás rakott szoknyában robogott be a kapun. Nyakán fél tucat színes lánc volt.

A szomszédok a kerítésen lógtak, és golyózott a szemük. Pillantásukból sugárzott a kérdés: Ezek romák?

Emike szoknyáján fehér alapon nagy piros virágok ágaskodtak, hajladoztak.

Leginkább mexikói és roma lánykák hordanak ilyet.

No, most nálunk elég kevés a mexikói kislány…

– Honnan szedted ezt, Emike? – kérdeztem a lehető legnyugodtabb hangomon, amikor kicsi lányom beriszált a szobába.

– Cseréltünk Cinkával! – forgott körbe Emike. – Tetszik? – És énekelni kezdett:

Zöld az erdő, zöld a hegy is / A szerencse jön is, megy is / Gondok kése húsunkba vág / Képmutató lett a világ! Haj nenene haj ne haj nenene haj ne haj nenene haj…

– Emike! – állítottam meg a piros szoknyás körhintát egy mozdulattal. – Legyünk már észnél, ha van! Mi az, hogy cseréltetek?

– Mit nem értesz ezen, apcika? Cseréltünk Cinkával. Én cigány akarok lenni, ő meg nemcigány.

És énekelt tovább.

Egész világ ellenségünk / Űzött tolvajokként élünk / Nem loptunk mi csak egy szöget / Jézus vérző tenyeréből / Haj nenene haj ne haj nenene haj ne haj nenene haj…

Mire bevégezte a hajnenenét, levegőt tudtam venni.

– Hogy képzeled, Emike? – kaptam el a ringlispílt megint. – Te nem lehetsz cigány! Nem annak születtél!

– Elég baj az! – nézett rám dühösen kicsi lányom. – Ez is a ti hibátok anyuval. Ha romák lennétek, már rég cigány volnék.

És szerencsére énekelt tovább, mert fuldokló köhögőroham jött rám.

Isten, könyörülj meg nékünk / Ne szenvedjen tovább népünk / Megátkoztál, meg is vertél / Örök csavargóvá tettél / Haj nenene haj ne haj nenene haj ne haj nenene haj…

Mire befejezte a versszakot, kiköptem a tüdőmet, és megragadtam Emike vállát.

– Kislányom! Teljesen megőrültél? Cigány akarsz lenni? Miért?

Emike kirántotta magát a karmaimból, és toppantott.

– Csak! Mert! Van okom! Cinkának sokkal színesebb a ruhája, mint nekem. Az énekük meg a táncuk is szebb. És Cinka mindig nevet! Meg a mamája is, ha ránéz. Nem úgy, mint te, apcikám. Igen, igen, csak ne nyisd olyan nagyra a szemedet! Anyu is mondta, hogy úgy mosolyogsz, mint egy vigyorgó siratófal.

– Emike! – dörögtem. – Állj le! Gondolkozz! Biztos, hogy cigány akarsz lenni?! Tudod, hogy a cigányokat …?

– Tudom! – vágott közbe Emike. – Nem szeretik. Meg lenézik, mert azt mondják, ők mások! De te arra tanítottál, apcika, hogy mindenki egyenlő. Vagy nem egyenlő? – És vadul énekelni meg táncolni kezdett kicsi lányom a virágos nagy szoknyájában, ahogy nyílván Cinkától tanulta: – Zeleno vesh, zeleno plaj,/ amari bax, avel thaj zhal, / gindongo buss ando mas del / andej luma buzhanglipej. / Haj nenene haj ne haj nenene haj ne haj nenene haj…

Álltam, mint Lót felesége, agyilag zokni, a nevem se jutott eszembe.

– Ez a himnuszunk, tudod? – torpant meg hirtelen Emike, és a szeme rám ragyogott. – Megtanítsalak rá? Akarsz cigány lenni?

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top