Archív

Lírai miniatűrök Kaposváron

vaszary

Képek ihlette versekkel gazdagodott az idei kiállítás.

Több mint 700 képet láthatnak az érdeklődők Kaposváron a Vaszary Képtárban (képünkön)a szombaton megnyíló 17. Nemzetközi Miniatűrfesztiválon, melynek az apró keretek közé zárt képzőművészeti alkotások bemutatása mellett érdekessége, hogy első alkalommal képek ihlette versekkel is gazdagodott a tárlat.

A kaposvári Szín-Folt Művészeti Alapítvány és az ugyancsak kaposvári székhelyű Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság közös kiállítására az idén 730 kiállító küldött képeket a már korábban megszokott felhívásnak megfelelően, azaz minden alkotótól tíz, három különböző méretű – 5×5, 5×10 és 10×10 cm-es – szabadon választott témájú képet kért az alapítvány, melyekhez a kereteket ők biztosították.

A mostani kiállításra jelentkezők száma is mutatja, több mint másfél évtized után sem csökkent az érdeklődés a szokatlan méretű alkotások készítése iránt, és mint a korábbi években, ezúttal is hivatásos és műkedvelő alkotók, hazaiak és külföldiek egyaránt jelentkeztek a pályázatra. Utóbbiak az idén Ausztriából, Szlovákiából, Romániából és Szerbiából küldtek képeket – mondta Szabó Károly Attila ötletgazda, az alapítvány kuratóriumi elnöke. Hozzátette: a kezdetektől máig több mint tízezer alkotást mutattak be a maga nemében egyedülálló kiállításokon, amelyekre a hazai művészeken kívül Európa szinte minden országából, de számos távoli kontinensről is érkeztek alkotások.

A kuratórium elnöke beszámolt arról is, hogy felkérésükre az idén csatlakozott hozzájuk a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság, amellyel közös pályázatot hirdettek Lírai Miniatűrök címmel. Felhívásukban arra kérték a pályázókat, hogy a korábbi kiállítások anyagából kiválasztott tíz képhez írjanak verseket. Ez utóbbival kapcsolatosan Egerszegi Edit, a művészeti társaság ügyvezető titkára az MTI-t arról tájékoztatta: nem kis meglepetésükre zavarba ejtően gazdag, tartalom- és formavilágában a képekkel összeforrt versek érkeztek, összesen 363 mű.

A zsűri elnöke, Kerék Imre József Attila-díjas költő javaslata alapján első és második helyezést és megosztott harmadik díjat, valamint különdíjakat adnak ki a szervezők. Emellett a tíz ihletadó kép alkotója az általuk legjobbnak vélt versek szerzőinek egy-egy képet adnak elismerésül. A parányi képek alkotói között ugyancsak egy első, egy második, valamint megosztva két harmadik díjat, továbbá különdíjakat adnak ki. A díjazott kollekciók a szervezők tulajdonában maradnak.

A miniatűr képekből rendezett tárlatot Kaposváron Pogány Gábor művészettörténész nyitja meg, a képek alapján született verseket Szabó Kimmel Tamás, a Nemzeti Színház színésze, a kiállítás ötletgazdájának fia adja el.

Szabó Károly Attila jelezte: jövőre egy újabb művészeti ággal, zenei alkotásokkal szeretnék tovább gazdagítani a kiállítást. Ezekhez, csakúgy, mint a versekhez, egy-egy kép adna alapot – tette hozzá.

A kiállítást a somogyi megyeszékhelyen szeptember 3-ig nézhetik meg az érdeklődők. Ezt követően a három nappal később Nagybányán nyíló tárlaton egy hónapig, majd október 10-től Szabadkán, két hét múlva – október 22-től – pedig Topolyán is láthatók lesznek a lírai miniatűrök.

Forrás: MTI

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top