Lábass Endre beszélgetéssorozata az Egyetemi Könyvtárban, ezúttal Varázslók pálcája címen Josef Nadj-gyal. (Rőhrig Eszter beszámolója)
Mit tennél, ha egy másik – számodra szinte teljesen idegen - emberrel hosszú időre egy ház alagsorában rekednél úgy, hogy közben semmilyen...
A szupernóvákat a világegyetem standard gyertyáinak tartják, mivel olyan robbanásokról van szó, amelyek mindig azonos módon játszódnak le.
Hogy mindez sok, avagy kevés, erről vinilmániám – és egy jubíleumi kiadvány – okán elgondolkodhatunk. (Libisch Károly írása)
Dashiell Hammettől A tizedik nyom című novelláskötete a hard-boiled krimi nagymesterének a Kontentinentális Detektívügynökség (Continental Op) történeteit meséli el. André Gide szerint...
Az első esten a Buharov-testvérek Jancsika és a libuskák című filmet vetítik. Ha nem tudsz elmenni a vetítésre, nézd meg nálunk.
Egy háromnapos születésnapi buli után számára ismeretlen helyen ébred a főszereplő Podmaniczky Szilárd hátborzongató novellájában. (Fotó: Magyar Vivien)
A recenzió szerzője szerint a regényt az irodalmi igény hiánya teszi különlegessé.
Azt a stílust, amelyet Ravi Shankar képviselt, soha senki sem tudta még hasonlóképpen sem művelni: a zeneisége volt egyedülálló - mondta a...
Matzon Ákos képzőművész Günther Uecker Képpé formált anyag című kiállításáról.
Miként építsünk urbanisztikai tereket a 21. századba lépő városainkba., különösen ott, ahol minden beavatkozás problémás, mert a negyed lakói többszörösen hátrányos helyzetben...
Szuper Lol! és megalájk – így nyomulnak ma a gimisták! – [Böszörményi Gyula könyvkritikája]
A három hét elteltével, az eredeti tervtől eltérően, Catanián keresztül jövök haza. Látni akarom újra a várost, ha csak egy villanásnyi időre...
Aférfi a mama után kiáltozó haldoklónak a saját mama történetét, gyermekkora talán legfájóbb emlékét (fájdalom: mal) idézi fel. (Michael Haneke Szerelem (Amour)...
Azaz „Valakire nézve mindig veszélyesek vagyunk”, de „Shakespeare mai nyelven” tán még ütősebb, mint ó-angolul.
"Évek óta már nyaranta rám kérdeznek az emberek az utcán: Lesz-e az idén Vásár?" Káli Király Istvánt, a Mentor kiadó igazgatóját és...
Népi ízű egyéni világát, figuráit születési helyéről, a nógrádi dombok öleléséből hozta magával, de karaktereit a fiatalkori élmény, és a Csiki-havasok világa...
A történelmi gömöri-nógrádi tájegység, Medvesalja regéi, mondái, történetei olvashatók Farkas Ottó napokban megjelent, Ördög János ugratása című kötetében.
A párizsi rock- és punkzene egyik fellegvárának számító művésztanyán tánctanfolyamot is tartottak a környék lakóinak.
A termeket zegzugos folyosók, lépcsők kötik össze, a legmélyebb rész több mint ötven méterrel van a földfelszín alatt. (Vámos Kamilla riportja +...
Megtudtuk, hogy Pálfi György egy évet töltött el amatőr szereplői környezetében, ahol rengeteg élménnyel gazdagodott, és megszületett a Hukkle című film, ami...
Bevallom, amiért megvettem a lemezt, az a 10., Szabó úr {Mr. Szabo} címet viselő darab. (Libisch Károly Szélrózsa című blogja friss és...
Szabó József törökkanizsai helytörténész kapja az idei Szenteleky Kornél Irodalmi Díjat, a Bazsalikom Műfordító Díjat pedig Predrag Cudic (képünkön)belgrádi műfordítónak ítélte oda...
A könyv az "egész Európa figyelmét magára terelő érdekes, kemény, néha cinikus politikus és kedves ötgyerekes apa" történetét vázolja fel.
Üzleti működésének első napján fel kell adni egy hirdetést: "Lakásproblémáját egy óra alatt megoldja: a GOLD-ja! (Nógrádi Gábor Hogyan lehetünk milliárdosok? című...
Az összeesküvés-elméletek egyetlen hozadéka tehetetlenségünk igazolása. A Magyar Rádió Kulturális hetilapja visszamenőleg is vizsgálná, hogy okai, vagy áldozatai vagyunk-e a történelemnek. Tagadhatatlanul...
A kitüntetettek között van John Perkins amerikai aktivista, az Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai című könyv szerzője.
Legyen magyarabb – figyelmeztette Péter László irodalomtörténész 13 évvel ezelőtt Zelei Miklós írót nyilvánosan, a Magyar Nemzetben. A megszólított akkor nem válaszolt,...