Archív

A csatár címmel könyv jelenik meg Orbán Viktorról Lengyelországban

igor janke

A könyv az „egész Európa figyelmét magára terelő érdekes, kemény, néha cinikus politikus és kedves ötgyerekes apa” történetét vázolja fel.

A csatár – elbeszélés Orbán Viktorról címmel könyv jelenik meg a miniszterelnökről Lengyelországban Igor Janke (képünkön)független újságíró tollából. A bemutatót december 3-ára tervezik.

A két éve Magyarországgal foglalkozó politikai kommentátor a salon24.pl portálon olvasható blogjában jelentette be, hogy az év elején szerződést kötött a könyvre a Demart kiadóval. Előrebocsátotta, hogy a könyv létrejöttének hátterét még a bemutató előtt megosztja az olvasóközönséggel.
A kiadó honlapján olvasható rövid beharangozó szerint az ismert újságíró „hús-vér emberként mutatja be Orbánt, érzelmeivel, szimpátiáival”. A könyv az „egész Európa figyelmét magára terelő érdekes, kemény, néha cinikus politikus és kedves ötgyerekes apa” történetét vázolja fel, és rámutat a Magyarországon létező törésvonalakra és azok gyökereire is.
A szerző a könyvet személyes, szubjektív elbeszélésnek nevezi, amelyben a magyar miniszterelnök életútjának és politikai karrierjének a lengyelek számára érdekes, inspiráló mozzanatait mutatja be.
Janke leszögezi: Orbán Viktor, akit „egész politikai karrierje során egy konkrét cél vezetett”, nem nevezhető közönséges politikusnak. Kivételesnek nevezte, hogy a kormányfő, aki „nagy sikereket és drámai kudarcokat is megélt”, kitartó munkával létrehozta a Fidesz „intellektuális, anyagi és eszmei hátterét”.
A szerző azt is hangsúlyozza, hogy munkájában a kritikus hangnem is helyet kap, hiszen igyekszik rámutatni a politikus által elkövetett hibákra. Kiemeli, hogy anyaggyűjtéskor a kormányfőn és munkatársain kívül opponenseivel, sőt ellenségeivel is beszélt.
Igor Janke független újságíró, politikai kommentátor, a független publicisztikai salon24.pl portál vezetője. A konzervatív Rzeczpospolita című napilapban, illetve az Uwazam Rze című hetilapban is publikál.

Forrás: MTI

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top