Archív

Megjelent a hetedik eszjégé

Szuper Lol! és megalájk – így nyomulnak ma a gimisták! – [Böszörményi Gyula könyvkritikája]

Megjelent hát végre A Szent Johanna gimi hetedik kötete.

Valaha, az irodalom hajnalán, mikor még lúdtollat, azaz pennát fogva karistolta papírját az író, egészen más vala a világ, és másmilyen az olvasó. A manapság oly sokszor ócsárolt (mert túl ijesztő, túl véres, stb.) Grimm-mesék alkotói egyetlen pillanatig sem gondoltak a gyerekekre, ifjakra, mert biz nem nekik írták a „meséiket”. Később „Gyula” bátyánk, a jó Verne se a korabeli tinik kedvére ötlötte papírra az első tengeralattjárót, léghajós földkörüli utat és holdutazást. Sőt, megkockáztatom, hogy Molnár Ferenc sem gyerekeknek szánta A Pál utcai fiúk grundharcát, miként Golding se tizenéveseknek írta A legyek urát. Ezek a történetek mind-mind felnőtt olvasóknak születtek, és csak később „csúszott le” náluk a korosztályos szint, ahogy az emberiség egyre „felnőttebb”, érettebb és bizony, keserűbb, csalódottabb lett.

Mondtam már? Megjelent Leiner Laura regénysorozatának hetedik kötete! Hogy miként jönnek a fenti gondolatok ehhez? Az alábbiakból talán kiderül.

Ám előbb néhány szó a szerzőről.

Laura igazi jelenség. Nem csak úgy mondom: tényleg az! Vannak emberek, akik csak ülnek-állnak-léteznek valahol, és mikor rájuk tekintünk, szólniuk, mozdulniuk sem kell, mégis azonnal érezhetővé válik a bennük lakozó intelligencia, veleszületett bölcsesség, csendes derű és okos emberszeretet. Leiner Laura a maga 27 évével ilyen. Alig múlt 18, mikor megjelent első regénye, a Remek! Semmi halleluja, nulla visszhang. Aztán teltek-múltak az évek, és (a Ciceró Könyvkiadónak és Till Katinak hála) jött az első Szent Johanna gimi, ami gyakorlatilag kiverte a biztosítékot. A magyar tinik azon rétege, mely általában utálkozva, fanyalogva és borzadva tekint minden nyomdaipari termékre, különösen akkor, ha sok betű van benne, az SzJG-re úgy vetette rá magát, mint újdondász parlamenti képviselő az első kaviáros hidegtálra a választások utáni győzelmi bulin.

Hogy miért írok ilyen hosszan hullámzó mondatokat? Mert mielőtt nekifogtam ennek a recesszének (van ilyen műfaj? – mindegy, most már van), az Útvesztőt (az SzJG 7 alcíme) olvastam, és Laura stílusa valahogy átragadt rám. A fiatal szerzőnő prózája ugyanis sokszor áradóbb, sodróbb, mint egy cunami. Ha csak kinyitjuk a könyvet, máris láthatjuk: az oldalak tömött sorokból állnak, rendjük alig megtörve egy-egy bekezdéssel, és minderre még az apró betűs szedés is rátesz egy lapáttal.

Az okostojás irodalmár azt hinné, hogy ennyi nyomtatott izé majd jól elriasztja az olvasástól a mai tiniket.

Oszt nem! Sőt! A vaskos kötet sűrű sorai rejtenek valamit, amitől még az az ifjonc is olvasáskényszert kezd érezni, aki egyébként eddigi (rövidke) életében következetesen igyekezett kerülni eme szabadidős tevékenységet.

Mi a fene lehet ennek a lánynak a titka? – morcong magában a kortárs írókolléga, nem kevés (ám a nyilvánosság előtt soha bennem vallott) irigységgel (amibe pedig majd beledöglik szerencsétlen – hehe, úgy kell neki!), hisz ő vért izzad a papír fölött, mégse tud ilyet. Az SzJG könyveknek tehát titkuk van, amit kideríteni csakis olvasás útján lehet.

Nosza!

Olvasunk és olvasunk és olvasunk – van mit, hisz az eddig megjelent hét kötet összesen 3231 oldal (sűrűn, nagyon sűrűn szedve, picinyke „antinagyi” betűkkel)! Az első gondolatunk az (már bocsesz), hogy Leiner Laura kissé grafomán. Aztán adunk egy sallert sárgaképű irigységünknek, aki ezt a gondolatot súgta, és helyesbítünk: nem grafomán, inkább csak hihetetlenül céltudatos és szorgalmas (belső infó: tudjuk, hogy tényleg az, mondták a kiadójánál).

Miután átsiklatjuk (nem átrágjuk! – nagy különbség!) magunkat az első néhányszáz oldalon, már a szövegről is kezd képünk lenni, ami köbö így fest: 1. hömpölyög, kavarog, áradóan zubog és ömlik, úgy tűnik, végeérhetetlenül, de 2. olykor fel-felszisszenünk, mert akad néhány olyan mondat, ami elkerülte a gondos szerkesztő figyelmét (pl.: „Terveim szerint intenzív angol nyelvtanfolyamra mentem volna, amivel ki is pipálhattam volna a nyár utolsó hónapját, elrepült volna az idő stb…” – Útvesztő, 14. o.). Röviden: irodalmi szempontból VOLNA mit csiszolni a szövegen, és talán húzni is lehetne belőle jócskán, ha élni kívánnánk a regénydramaturgia eszközeivel – csakhogy a tinik magasról tesznek a szóismétlések zavaró hatására és a dramaturgiára!

Következzék valami a történetről, mert bizony abban rejtőzik a Titok!

Leiner Laura papírra tette a mai magyar gimnazisták hétköznapjait. Egy osztály életét kísérhetjük figyelemmel napról-napra, évről-évre. Felkelnek, suliba mennek, figyelnek vagy nem figyelnek az órákon, trécselnek a szünetekben, hazamennek, neteznek, zenét hallgatnak, szeretnek, utálnak, félnek, nevetnek, belezúgnak, kiábrándulnak, haragszanak, megbékélnek, várnak, reménykednek, szoronganak…Leiner Laura és Till Katalin

A végtelenségig folytathatnám, ám többre megyünk azzal, ha elolvassuk az SzJG-regények kapcsán írt olvasói (és nem-olvasói) hozzászólásokat a legkülönbözőbb fórumokon (Guglira fel, merész olvasó!). Én javarészt háromféle véleményt találtam: 1. abszolút rajongó, aki szerint „az SzJG sorozat a világ legjobb regénye” (azért megjegyezném: előbb talán egy kicsit többet kéne kalandozni abban a fránya Gutenberg-galaxisban!), 2. rajongó felnőtt (leginkább tanár és könyvtáros), aki boldog, mert végre-végre könyvet lát a tinik kezében, 3. utálkozó, fanyalgó akárki (ő nem érdekes, mivel még egyetlen valódi érvet sem volt képes felhozni a SzJG sorozat ellen, hisz a „nekem nem tetszik”, az nem érv).

És a Titok? Mitől röppen ennek a regénynek minden új kötete azonnal a sikerlistákra? Miért imádják, hoznak létre rajongói oldalakat, lájkolnak 23 ezernél is többen, és tülekednek a dedikálásokon a fiatalok?

Azért, mert a SzJG sorozat a mai magyar valóságról, a mai gimnazisták életéről, örömeiről, fájdalmairól szól, méghozzá tökéletes (a tinik által lájkolt) hitelességgel, pergő nyelven, fordulatosan, eleven humorral és…

És bizony erősen idealizálva ezt a valóságot. A Szent Johanna gimibe nem járnak romák (japán viszont igen), nincs faji előítélet, nem verik meg a tanárokat, és a tanárok sem pofozzák a nebulókat. Ebben az osztályban az emós nem vagdossa magát (bár azt egyébként is a gothicok szokták, ne keverjük a dolgokat! – gothic, punk és egyéb szélsőségek azonban ide szintén nem járnak, vagy ha mégis, szolidabbak, mint valós megfelelőik), a szülők nem rettegnek a gázszámlástól, az intenzív angol nyelvtanfolyamra „természetesen” volna pénz, a politika sem szaggatja véresre sem az ősök, sem a szülők idegeit, a gyerekeknek pedig eszükbe sem jut, hogy meg kéne pattanni ebből az országból, mert itt a felsőoktatás helyzete…

Én úgy vélem (szubjektív vélemény!), pontosan itt rejtőzik a SzJG sorozat sikerének hihetetlen titka. A szerző döbbenetes ráérzéssel (mázlival?) épp csak egy picit, egyetlen szőke tinihajszálnyit, de elemeli a történetet és annak szereplőit a mai magyar valóságtól. Olyan gimibe, olyan osztályközösségbe, olyan családokba és városba, olyan társadalomba viszi el az olvasóit, amilyenbe a mai tinik élni szeretnének.

A rajongók írják: „Ez a könyv a tinikről szól, és a fiatalok életét reprezentálja, meglepően hiteles módon.”

Én inkább azt mondanám, hogy ez a könyv(sorozat) a mai tinikhez szól, az ő életüket mutatja be érdekesen, izgalmasan, olykor humorosan, máskor pici sajgással a lélekben-szívben, de közben csal is egy icipicit: szebbnek mutat mindent, mint amilyen valójában.

A Szent Johanna gimi sorozat azért szerethető (sőt, sok olvasója szerint imádható), mert olyan Magyarországot, sulit, családot, közösséget álmodik a tiniknek, amilyenben élni volna jó – amilyenben élniük kellene.

Leiner Laura regénysorozata ettől a picinyke csalástól zseniális.

Kiadó: Ciceró Könyvstúdió Kft., 2012

Szerkesztő: Till Katalin

544 oldal

Kötés: papír / puha kötés

ISBN: 9789635397907


Leiner Laura hivatalos honlapja

Szent Johanna gimi honlap

Interjú Leiner Laurával

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top