Az idei Gyulai Várszínházban az is megtalálja magának a programot, aki a sokéves hagyományból, például a Shakespeare Fesztivál előadásaiból válogat, és az...
A csehországi fürdővárosban megrendezett filmünnep az úgynevezett A-kategóriával minősített 15 nemzetközi filmfesztivál egyike a berlini, cannes-i, locarnói és velencei seregszemlék mellett.
A tengerre várva című, 2012-es filmjét tavaly mutatták be Magyarországon. A rendező utolsó éveiben hol Moszkvában, hol Berlinben élt. Hosszú betegség után...
A 68. Cannes-i Filmfesztivál hivatalos versenyébe (Sélection officielle - Compétition) kapott meghívást Nemes Jeles László Saul fia című első játékfilmje.
A Mario Girotti néven született olasz színész feltűnt megannyi westernfilmben, Bud Spencerrel pedig legendás párost alkotnak.
Jeanette Winterson úgy mesél, mintha minden szava igaz lenne, s ha hiszünk neki, akkor igazzá is válik minden. A Szenvedély is.
A 86 évesen eltávozott holland szobrász a legkülönfélébb anyagokból alkotta meg absztrakt figuráit: vasdarabokból, birkagyapjúból, autógumiból, szélvédőből és szőrméből.
Tíz képből álló képsorozatban mutatta be a BBC a művészettörténet legszebb csókjait. Köztük szerepel Zanele Muholi egyik képe is, aki egy leszbikus...
Dzsafar Panahi - akit az iráni hatóságok az idén sem engedtek el a fesztiválra, mint 2010 óta minden évben - nemcsak a...
Az amerikai és brit pop art fénykorát tekinti át száz művön keresztül a bécsi Museum moderner Kunst - Stiftung Ludwig (mumok) csütörtöktől...
A Bored Panda szavazásán a világ legszebb mozijait keresik, az élbolyban ott van az Uránia és a Puskin is.
2015-ben többek között az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos fotográfiáit, a kortárs orosz képzőművészetet és a pop artot bemutató tárlatok nyílnak a Lumúban.
Idén Miskolctapolcán, tavaly Zánkán tartották az EFOTT-ot, Magyarország legnagyobb hallgatói buliját, amelyet 1976 óta rendeznek meg. Az első a Pécs melletti Abaligeten...
Európa 50 nemzet és 200 nyelv otthona, ámde a brit Go-Euro internetes portál szerint a kontinens folyamatosan veszít nyelvi változatosságából.
Az Ádámot ábrázoló életnagyságú márványszobor keddtől lesz látható a New York-i Metropolitan Múzeum új, velencei szobrászatot bemutató galériájában.
A Fehér Isten mellett a rendező Szép napok, Johanna, Delta és Szelíd teremtés - A Frankenstein terv című filmjeit is levetítik a...
Érdekes módon a világ tele van elhagyatott városokkal. Egykor virágzó településekkel, amelyek valami miatt hirtelen elnéptelenedtek. Mi történhetett velük?
Első filmje már megmutatta Agnes Varda egyedi stílusát, amellyel elnyerte a "francia újhullám nagyanyja" címet.
Hayao Miyazaki több mint egy éve, 2013. szeptember 1-jén jelentette be visszavonulását a Velencei Filmfesztiválon – népes rajongótáborának már most hiányoznak új...
Az egész előadás közben az motoszkált bennem, hogy ez most jóval tovább ment Shakespeare-nél.
A 2008-as nagysikerű A felolvasó rendezője a díjjal járó pénzjutalmat egy filmrendező egy brazíliai favelákban élő családok támogatásával foglalkozó szervezetnek ajánlotta fel.
És most Budapestre érkezett. Húsz Rembrandt-kép találkozik a Szépművészetiben: az anyag teljes keresztmetszetet ad a legelső, 17 évesen festett képtől az érett...
Orson Welles ruhatáránál talán csak szomjúsága és étvágya volt nagyobb, valahányszor belépett a Harry's Bárba.(Schwartz Orsi)
A többek között Tarkovszkijjal is dolgozó filmrendező szerint a hollywoodi filmek és az amerikai moziipar árt az orosz nézők ízlésének.
Ott szerepel a hírekben, a Higgs bozonban, a marsi élet lehetőségében. (Deák Csillag és Kölüs Lajos kritikája Bernát Árpád Szalag architektúrák c....
Az installáció minden pillanatban a finom légmozgások következtében változik.
Egyetlen ötlettel a városközpontot bevásárló központtá lehet alakítani, hiszen ma van hozzá építész.
Oskar Kokoschka világhírű osztrák festő, valamint orosz avantgárd képzőművészek alkotásainak kiállítását tervezik a jövő évben Prágában.