Isten ezért is érti meg az embert, mert nagyon nehéz önellentmondásban élni. Megvan bennünk a végtelen meg az örök értékek iránti vágy,...
Azokból a rendszerekből, amik kényük-kedvükre át meg átnevezték a városom, miért mindig úgy próbál meg kilépni a rákövetkező, hogy: na, akkor én...
Elég sok ideje bennem volt, hogy felelősségvállalást érzek a leendő családomért, és ne az legyen, hogy önző módon tanulok olyat, ami tetszik,...
A felfedezésre ezúttal nem brit, hanem francia tudósok jutottak. A hormon új élmények keresésére, kockázatvállalásra sarkall, ebben az esetben a rizikó a...
Összesen százezer jegyet értékesítenek az Eurovíziós Dalfesztiválra, ebből az első adagot kezdték el árusítani hétfőn.
A források segítségével a legkisebb részletig vissza tudták adni az egykori gettó felépítését és hangulatát.
Az e havi vendég Szabó T. Anna József Attila-díjas költőnő, aki vendégéül az Ektár énekesnőjét, Tóth Evelint hívta.
A háromemeletes épület első két szintjén az osztrák irodalmat a 18. századtól bemutató állandó kiállítás lesz látható, a harmadikon az időszaki tárlatok...
Idén a Műcsarnok Nemzeti Szalon néven új kiállítás-sorozatot indított azzal a céllal, hogy időről időre megbízható körképet nyújtson a vizuális művészetek legkülönbözőbb...
Az alkotás egy svájci bank páncéltermében töltötte az elmúlt négy évtizedet és egy 2012 szeptemberében tartott genfi sajtótájékoztató nyomán került a figyelem...
A társulat a 2013/2014-es évadában 37 önálló balett-estet adott, repertoárját 7-8 műsoron tartott, valamint 2-3 új mű bemutatása alkotta. Az idei évadban...
Tudományos és ismeretterjesztő munkássága, valamint több évtizedes oktatói pályája során generációknak adott át felmérhetetlen ismeretanyagot, nyújtott kutatói szemléletmódot, etikus szakmai példát.
Többször láttam, hallottam már beszélni Krasznahorkait. Mindig úgy éreztem, lehetetlen igazán közel kerülni hozzá. Szendy Péter filozófusnak azonban sikerült.
A Pipo utazása igazi képeskönyv. Történetének főszereplője egy kicsiny, törékeny béka, aki sem elaludni, sem álmodni nem képes már, ezért egy egész...
Azt mondják, komor, szorongó időkben, mikor a diktatúra diszkrét ájere lengi be a kis hazát és a 'szűvet, meg a lelket' egyaránt,...
Belelapoztunk a Magyar Szuperhős Mesék magazinba, amelyben Harcsa Huszár, Hungária Kapitány és egy robottestet irányító tacskó harcol az igazságért.
Adventi Balaton Szalon néven Balaton-kóstolót és régiós adventi vásárt tartottak vasárnap a Városligeti Műjégpályán; a Balatoni Kör által szervezett esemény során a...
Harmadik jelöltként a vágódurbincs verseng a kitüntető címért, de már kevés eséllyel.
A közgyűlés - a liga alapszabályának megfelelően - titkos szavazással választotta meg új, héttagú választmányát és a választmány saját soraiból választotta ki...
Az Egy Kiss Erzsi Zene új, hatodik CD-jén négy olyan felvétel szerepel, amelyen magyar nyelven énekel Kiss Erzsi: a Szabad a szél,...
Huszonnyolcmillió dollárért szerezte meg az amszterdami Rijksmuseum Adriaen de Vries németalföldi szobrász egy ritka bronzszobrát egy New York-i árverésen.
A holtágban megtelepedő szubtrópusi vízinövény tömeges elszaporodása környezeti károkhoz vezethet, mert levelében olyan kékalgák élnek, amelyek képesek a levegő nitrogénjét megkötni.
A tragikus sorsú City of Rio de Janeirót gyakran a San Francisco-öböl Titanicjaként emlegetik. A roncs pontos helyét egészen a múlt hónapig...
A csaknem 240 tétel közül 9 festmény védett, 51 kép becsértéke pedig meghaladja az 5 millió forintot - olvasható a Kieselbach Galéria...
Élvezetes, szépre gyártott, a nagyobbacskákat is megtaláló darab fut a szegedi Kövér Béla bábszínházban.
1998-ban mutatták be a Star Wars első epizódjának előzetesét és az emberek úgy tódultak a moziba, mintha már egyenesen a filmet vetítették...
Győrfi András festőművész ötven éves lett. Ötven éves korára író is lett, és pont megelégelte a kurátorok magasztaló szavaival bezengett kiállításmegnyitókat/kötetbemutatókat.
A Centrál Színház köszönetet mond mindazoknak a támogatóknak, akik jegyet váltottak harminc rászoruló néző számára.
Nemere István igazán különös író, jelenség az írók között. Bár többször próbálkozott, nem vették föl az Írószövetségbe. Most már inkább örül neki.
A vajdasági magyar kvázi értelmiség meg hallgat, mert szolidáris sosem volt. De jó, hogy már nem élek ott - fogalmaz Szerbhorváth György,...