+ Film

Akik csak az előzetesért vették meg a mozijegyet

star wars

1998-ban mutatták be a Star Wars első epizódjának előzetesét és az emberek úgy tódultak a moziba, mintha már egyenesen a filmet vetítették volna.

1998-ban mutatták be a Star Wars első epizódjának előzetesét és az emberek úgy tódultak a moziba, mintha már egyenesen a filmet vetítették volna.

Ha most leírom azt a mondatot, hogy az internet teljesen megváltoztatta a kultúrafogyasztási szokásokat, akkor az olvasó joggal simogathatja meg a fejemet, hogy „köszönjük, kedves bárgyú újságíró, de most már valami olyat is szeretnénk hallani, amit eddig nem tudtunk”. Pedig ha valami igazán nagyot változott, az a filmelőzetesek világa. Nemcsak azért, mert az előzetesek egyre erőszakosabbak lesznek, egyre gyorsabbak benne a vágások és így tovább. Az előzetesekről már többször írtunk, itt például arról, hogy az embereket egyre inkább fárasztja az, hogy a trailerek annyit mindent elárulnak, hogy a sztori szinte már simán összerakható belőlük, de arról is írtunk, hogy régen mennyire más volt ez a műfaj.

Viszont a legnagyobb különbség, hogy mára az előzeteseket a legtöbben az interneten látják és szinte minden trailer szabadon, ingyen és bérmentve megnézhető a neten. A kilencvenes években nem volt ennyire egyszerű a helyzet: vagy a tévés mozimagazinok feliratos előzeteseit kaptuk el, vagy a moziban a film előtt láthattuk a legújabb trailereket. Illetve valamelyik körúti Mekiben már volt egy interaktív számítógép (ha jól emlékszem érintőképernyős!), ahol hang nélkül meg lehetett nézni a friss előzeteseket. De ezen felül nem volt túl sok lehetőség.

Két héttel ezelőtt Kim Kardashian fenekével ellentétben a Star Wars legújabb részének előzetese valóban kicsinálta az internetet. A Force Awakens első trailerét itt megnézheted. Másnapra már hosszú elemzések sora jelent meg, paródiák születtek róla és amúgy is: mindenki erről beszélt, pedig a végeredményt csak 2015 decemberében láthatjuk. De mi volt a helyzet 16 évvel ezelőtt, amikor a Baljós árnyak első előzetese megjelent?

1998. november 18-án mutatták be az első előzetest, a rajongók ekkor már 15 éve vártak a folytatásra. Ugyan ez volt az első Star Wars-előzetes, amelyik már az internet korában jelent meg, de ekkor még annyira gyerekcipőben járt a világháló, hogy a filmstúdiók nem is igazán gondolkodtak abban, hogy a neten terjesszék őket. A Youtube megjelenésére még eleve volt pár évet kellett várni. Én számítógépen talán 2000 környékén láttam először előzetest, amikor valamelyik számítógépes újság CD-mellékletén ez volt a legnagyobb durranás.

A Dorkly cikkében azt írja Andrew Bridgman, hogy ekkoriban Amerikában rengetegen csak az előzetesek miatt mentek a moziba és utána távoztak is. Az egyik forrás például beszámol arról, hogy az akkoriban moziban futó Ha eljön Joe Blackre rengeteg férfi csak azért váltott jegyet, mert híre ment, hogy a film előtt már látható lesz a Baljós árnyak előzetese. Egy 24 éves arlingtoni egyetemista így mesélt arról a bizonyos napról: „Hihetetlen volt! Kemény kritikusnak ismerem magam, de az előzetes után azt vettem észre, hogy tapsolok. ” A cikk azon is viccelődik, hogy a Ha eljön Joe Black című film három óráját valószínűleg soha senki nem nézte végig.

Valaki fel is vette az egyik legelső vetítését az előzetesnek, különösen vicces, hogy az emberek már a Lucasfilm logónál megőrülnek, aztán Yoda is kap egy kisebb tapsot, a végén pedig úgy huhog a közönség, mintha a Metallica jött volna vissza egy ráadással. Itt látható:

A Baljós árnyak előzetesét elég jól fogadta a közönség, de ezen nincs mit csodálkozni. A film előzetese nagyon jól működik a cikk szerzője szerint: egyfelől remek a tempója, másfelől a készítők is tudták, hogy a nézők eufóriában fogják nézni azt, hogyan találkozik az unalomig ismert Star Wars-világ a kilencvenes évek technikai vívmányaival és ehhez igazították a trailerben szereplő jeleneteket. Akkor már lehetett tudni, hogy a trilógia Anakin Skywalker felemelkedését és bukását fogja bemutatni, így a nézőket alighanem a látvány izgatta elsősorban.

Az más kérdés, hogy később aztán a film csak részben váltotta a rajongók reményeit és általában ezt szokták a legkevésbé szeretni az eddig megjelent hat filmből. Az elkövetkezendő években további 3 Star Wars-filmmel gazdagodunk és a készítők is tudják, hogy a léc nagyon magasan van: az új epizód trailere alapján nehéz bármit jósolni, de jövőre már okosabbak leszünk.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top