+ Mese

Milyen a magyar szuperhős?

magyar szuperhős

Belelapoztunk a Magyar Szuperhős Mesék magazinba, amelyben Harcsa Huszár, Hungária Kapitány és egy robottestet irányító tacskó harcol az igazságért.

Belelapoztunk a Magyar Szuperhős Mesék magazinba, amelyben Harcsa Huszár, Hungária Kapitány és egy robottestet irányító tacskó harcol az igazságért.

Ha két magyar leül arról beszélgetni, hogy miben vagyunk lemaradva a fejlett nyugattól, valószínűleg másnap reggelig nem fogynak ki a felsorolásból. Ha igazán belelendülnek, akkor az is eszükbe juthat, hogy a magyaroknak bezzeg még egy tisztességes szuperhősük sincsen, pedig odaát futószalagon gyártják.

Így a Magyar Szuperhős Mesék magazin mindenképpen hiánypótló és szimpatikus kezdeményezés. Nemrégiben jelent meg a magazin második száma és ha minden igaz, még a tél folyamán érkezik a harmadik is. Jómagam nem vagyok nagy tudósa a képregényeknek és a szuperhősök világának, bár annak idején a Pókember miatt tanultam meg olvasni, így Peter Parkernek kétségtelenül elég sokat köszönhetek.

De kik a magyar szuperhősök? A Magyar Szuperhős Mesék két főhőssel operál, az egyik Hungária Kapitány, aki egy pajzzsal és jogarral nyomul. A másik sztár pedig Harcsa Huszár, akinek embertestén egy harcsafej csücsül. Van egy kicsit kevésbé hangsúlyos harmadik főszereplő is, Tachkov professzor, aki történetesen egy robottestet irányító tacskó. Szerintem Harcsa Huszár a legpöpecebb a három közül, egyrészt elég jól is néz ki, másrészt van egy elég szimpatikusan érdes stílusa is. A Magyar Szuperhős Mesék tehát a szereplőket is magyarra szabta, emellett pedig a történetek is Magyarországon játszódnak.

harcsa

Az első számban még három illusztrált történet volt, de az új számban a középső történet már képregény formájában jelent meg. Az illusztrált történetek is jók, de érzésem szerint ehhez a folytatásos dologhoz a képregény illik a leginkább, nem csodálkoznék, ha a jövőben majd inkább az dominálna a lapban.

A Magyar Szuperhős Mesék célcsoportja a kortalan képregény-rajongókon kívül elsősorban a gyerekek és a tinédzserek. Éppen ezért jár a csillagos ötös a szerkesztőknek, akik a szórakoztatás mellett igyekeztek az ismeretterjesztésnek is helyet szorítani a lapban és időnként kis magyarázatokat fűznek a szövegekhez. Mindenképpen remek ötlet és szerintem simán lehetne belőle egy kicsit több és bővebb: például az ebben a számban vendégeskedő Toldi Miklósról bőven van mit mesélni.

Reménykeltő vállalkozás a Magyar Szuperhős Mesék, nagyon remélem, hogy a magazin hamar megtalálja a közönségét és minél hamarabb egy erős karaktert kap az egész újság. A Magyar Szuperhős Meséket megtalálod az újságosoknál, itt tudsz belenézni és itt rendelhetsz is belőle, a facebookon pedig naprakész információkat olvashatsz a magazinról.

Amúgy ha már a nemzeti jellegzetességek és a szuperhősök kapcsolatát firtatjuk, nem felejthetjük el a britek Fantasztikus Kapitányát. A Repülő Cirkusz előzményének tekinthető Do Not Adjust Your Set című műsor visszatérő vendége volt Captain Fantastic, akit David Jason alakított. A jóllakott bajszos óvodás kinézetű Captain Fantastic minden részben az ördögien gonosz Mrs Blacket üldözte és ebben nem más volt segítségére, mint egy… esernyő.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Sziasztok!

    Ha olvastátok már/találkoztatok a Magyar Szuperhős Mesék 2. számával, és tetszett a kiadvány borítója, valamint kedveltétek az abban szereplő „A szenny foglyai” című történet illusztrációit is, amelyeket Fábián Péter készített, akkor ajánlom figyelmetekbe a szintén Peti által rajzolt Bloodlust című, magyar szerzői vámpír-cyberpunk képregényünket!

    Weboldalaink:
    http://magyarkepregeny.hu ; http://bloodlust.hu ; https://www.facebook.com/bloodlustcomics

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top