A színésznő és a zenészek kapcsolata immár nem alkalmi, klipet forgattak, s júniusban jön a lemezük. Az A38-on is bemutatkoznak.
Kedvük nem éppen pünkösdirózsás, de csinálják amit tudnak, ameddig csinálhatják. kicsit öregek már ahhoz, majd 50 évesek, hogy feladják.
Az egész számok mélyebb megértése, az agy kivételes tároló képességének feltárása, a soksejtű gombák evolúciójának megismerése már lendületet vehetnek.
Sok van mi szép, Erdély, az ember, a táj, a hit és egy aranytorkú kicsi lány + videó
Hat jelöltet neveztek a pünkösdi címre a Hortobágyi Madárparkban: réti sast, hollót, baglyot, egerészölyvöt.
Sajátos évadértékelést tartott Facebook-oldalán a társulat. A legkevesebben az Azt meséld el, Pista! című monóban, a legtöbben a Hamletben léptek színpadra.
Ez az egzakt téma a proxemika: az emberi térfelhasználással, és az egyes kultúrákban való megnyilvánulásaival foglalkozik. A távolság- vagy inkább közelség-tudomány Edward...
Ritka alkalom, hogy egy kiállítás összehozzon több száz ismerőst és ismeretlent, akik Popping Candy robbanós cukorkát robbantanak a szájukban, miközben néhány testőr...
Bíró D. felpattan és reklamál: i’ts a funny thing, hogy a töröknek rossz helyen fáj, spori, egész egyszerűen nem jó helyen fogja...
Az ötödik hajó Jarkájának és gyerekeinek története esetében egy esemény hatott rám ösztönzőleg, amit régebben olvastam – egy lány „elrabolt” egy babakocsiban...
Kamuti Jenő azzal indokolta a díj odaítélését, hogy Kocsis Zoltánt példaképként lehet állítani a társadalom elé, nemcsak közösségépítő és karitatív tevékenysége miatt,...
Az alkalmazás segítségével a résztvevők részletes információkat kaphatnak az eseményen kóstolható borokról és a kiállító borászatokról, valamint szavazhatnak és meg is vásárolhatják...
John Malkovich filmjét egy speciális biztonsági program őrzi, méghozzá 2115-ig, akkor kerül ugyanis bemutatásra az alkotás. Erről mi már biztos lemaradunk.
Mark Zuckenberg rendszeresen megőrjíti követőit egy-egy vicces, jópofa poszttal. Ezúttal az Instagram legnépszerűbb felhasználójával készített egy közös fotót.
A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója újabb Facebook-posztot tett közzé annak kapcsán, hogy a városvezetés csökkentette a BFZ támogatását.
Villámgyorsan elkapkodták a jegyeket a zenekar szeptemberi budapesti koncertjére, melyre ma reggeltől lehetett megvenni a belépőket.
Az Interesting Page nevű Facebook-oldalon megosztott körülbelül 100 milliós nézettségnél jár, és ez a szám folyamatosan csak növekszik.
Joshua Hoffine képeitől valósággal lúdbőrzik a hátunk. A fotós saját lányait kapta lencsevégre félelmetesebbnél félelmetesebb kompozíciókban.
Az Apa Zenél együttes ezúttal a WNTS zenekarral kollaborált egy közös szám erejéig, melyben ismét a magyar közélet került terítékre.
A kutatók csaknem 294 ezer, főként európai származású, a világ sokféle táján élő, sok korcsoportot képviselő ember genetikai mintáját elemezték, ezekre folyamatban...
Friso Wiersummal, holland urbanistával beszélgettünk városi kannibalizmusról, arról,hogyan képes egy háromtagú holland csoport mindenféle helyismeret nélkül hatni egy lakóközösségre, és arról, hogy...
Ezt kiáltozza egy rikkancs 1905. július harmadikán Budapesten. Egy konflis suhan el mellette, benne egy nő megdöbbenve, rémülten hallgatja a hírt. Az...
Nézzünk szembe a ténnyel: Magyarországon nem jó cigánynak lenni. Nem nagyon ismerek olyat, aki arra vágyna, hogy cigány lehessen.
Klinghammer professzor úr május 6.-án lett díszdoktor, ő volt az, aki gyönyörű gondolatmenetével százezrek ellenszenvét kiváltva elindította a kockásinges mozgalmat.
Felhívom mindazokat, akik munkájukhoz mind a mai napig használják a közoktatásban szerzett természettudományos ismereteiket, akik számára fontos a természettudományos műveltség ügye, hogy...
A korábbi csupasz betonfelületek helyett jelentősen nőtt a zöldfelületek aránya: 182 fát telepítettek a térre és több mint 700 négyzetméternyi füvesített terület...
Tizenhét millió euró értékű rabolt festmény került elő nem akármilyen módon egy szigetről az ukrán-moldovai határvidéken. Ezzel megoldódott a veronai rablás szövevényes...
A legnagyobb Deep Purple slágereket vonultatja fel szimfonikus kísérettel és rockzenekarával Ian Gillan ősszel Budapesten.
A méregdrága televíziós és nyomtatott lappiacon való elszánt nyomulás arra utal, hogy a habonyi propagandagépezetnek egyelőre fingja nincs arról, amit ma már...
Az irónia határozza meg a szegedi színház legújabb évadát. Az új darabokról Spiró György, a teátrum nemrégiben megválasztott művészeti vezetője beszélt.