Öngyilkos lett korunk legnagyobb írója, Bródy Sándor…

egy szabad nő

Ezt kiáltozza egy rikkancs 1905. július harmadikán Budapesten. Egy konflis suhan el mellette, benne egy nő megdöbbenve, rémülten hallgatja a hírt. Az író szeretője az, Erdős Renée. Csak nem ő, csak nem a szakításuk okozta a tragédiát? Erdős Renée-t a Bródy Sándorhoz fűződő viharos szerelme mellett erotikus regényeiről ismeri az utókor. De ki is volt ő valójában?

Erre keresi a választ Menyhért Anna Egy szabad nő című könyve, amit a General Press kiadó dobott piacra. Itt egy részletet olvashatsz a könyvből, és ha szeretnél magadnak egy példányt belőle, itt találod.

Könyvrészlet

  1. július 15., szerda

(Másfél hónappal később)

Abbázia

Egymás mellett feküdtek a derékszögben találkozó napozóágyakon, a fejük majdnem összeért. Sándor a napon, a hátán, két kezét a tarkója alatt összefonva, a könyöke széles háromszögben. Renée a napernyő árnyékában, hason. Sándor a tengert nézte, s olykor néhány percre lecsukta a szemét. Renée Sándor felé fordította a fejét. A keze, behajlított ujjakkal, elindult felé, a haját kezdte volna cirógatni. A férfi odébb mozdult, el a simogató kéz elől. A lány visszahúzta a kezét, de az ujjai még sokáig úgy maradtak. A körmei a napozóágy durva vásznán támaszkodtak, a simogatás mozdulatába ragadva.

Sándor hirtelen felpattant.

– Ússzunk egyet – javasolta. – Mindjárt vacsoraidő, éhes vagyok. Előtte jó lesz egy kis úszás.

Renée engedelmesen felállt. Szerette az úszást, de csak odáig merészkedett be a vízbe, amíg a lába leért. A nehéz fürdőruha lehúzta a testét. A hasán, a hátán fodrozódott, a karját könyékig, a lábát térdig fedte mereven, a szoknyája meg felpuffadva lebegett a csípője körül. Lehetetlen volt mozogni benne. Minden alkalommal az járt a fejében, hogy kislány korában milyen könnyedén úszott a Rába sekély részein. Akkor nem húzta le a nehéz női fürdőruha, úszótrikót és kis nadrágot hordott, ugyanúgy, ahogy a bátyja. Aztán úgy hétéves kora körül már szoknyás kis ruhát kapott. Boldogan öltötte magára, és öröme egészen addig tartott, amíg úszni nem próbált benne. Irigykedve nézte a testvérét. Felnőttként pedig a férfiak testre tapadó, rövid ujjú, rövidnadrágos fürdődresszét figyelte hasonló érzésekkel.

– Tudja, mit szeretnék? – mondta Sándornak, ahogy a derékig érő vízben álltak.

– Mit? – kérdezte a férfi.

– Fürdőruha nélkül fürödni. Hogy ne húzzon le a súlya – magyarázta Renée. – Ezért nem úszom beljebb. Rossz érzés fog el, hiába tudom, hogy nem lehet baj belőle, az érzés mégsem jó. Olyan vagyok, mint egy lila vízinövény. Itt lebegek a társnőimmel partközelben, míg a férfiak úszni mennek.

– Megoldható – vélte Sándor.

– Hogyan?

– Keresünk egy elhagyatott partszakaszt, és ott fürdünk. Holnap el is mehetünk – ajánlotta. – Hajóval elvitetjük magunkat egy jó kis helyre, viszünk piknikkosarat is. Ott fürödhetünk majd ruha nélkül. Én se szeretem ezt az idétlen, csíkos fürdőtrikót. A Lungomare után, ahol a sétaút véget ér, Lovrana után több kis öböl is alkalmas lehet erre.

Hallottam róla, hogy mások is járnak oda strandolni.

Sándor, ha jókedve volt, leleményesen szerzett másoknak örömet. Saját ötletei fellelkesítették, lendületbe jött, és intézkedni kezdett. Az ő ügyévé vált, hogy Renée szabadon úszhasson. Önzés volt ez, szeretetteljes önzés, hogy mindkettőjüknek jó legyen. Ahogy felértek a szállodába, mindjárt érdeklődött is, hogyan lehetne ezt megoldani.

Hajót bérelt, piknikkosarat rendelt.

Másnap reggel a hajó elvitte őket egy Abbázia hoteljaitól, villáitól és strandjától távoli, elhagyatott kis öbölbe. Csónakon kieveztek velük a partra. Sándor kicipelte a piknikkosarat és a két nagy korsó vizet. Megállapodtak, hogy a hajó késő délután, hat óra körül jön értük, így estére hazaérnek.

A sziklákkal körülvett kis öbölben épp annyi sík, kavicsos hely volt, hogy leteríthették a napozógyékényeket és a törülközőt. A part felől píneaerdő határolta a bemélyedést, a fák árnyékot adtak, a vizet és az ennivalót oda helyezték.

Nézték, ahogy a hajó távolodik, aztán egymás felé fordultak.

– Egy szép nap kettesben – gúnyolódott kedvesen Sándor. – Szerelmeseknek való program. Csak bírjuk ki összeveszés nélkül.

– Ússzunk, ne beszéljünk – javasolta Renée. – Úszás közben nehéz veszekedni.

S már vetkőzött is. Levette a szalmakalapját, a cipőjét, majd a gyékényre lépve kibújt a szoknyájából, kigombolta és levette a könnyű batiszt felsőrészt és az alsóingét is. Ott állt a vékony, nyári alsónadrágban, és egy pillanatig habozott, hogy azt is levegye-e. A férfira nézett, aki még teljesen felöltözve, világos, nyári kalapban, fehér vászoningben és drapp nadrágban álldogált a saját gyékénye mellett.

– Maga nem úszik? – kérdezte hamiskásan.

Sándor vidáman rázta a fejét.

– Nézni akarom. Kíváncsi vagyok arra a nagy úszótehetségére. Na meg ilyen látványban sem mindennap van részem. Ki kell élveznem.

Renée zavarba jött.

– Miért nézne engem? Hát nem azért jöttünk ide, hogy kettesben legyünk? Együtt akartunk úszni.

– Nem, nem azért. Hanem hogy megszabaduljon a fürdőruha súlyától. Ezért törtem magam, hogy ezt megoldjuk. Kettesben a szállóban is lehettünk volna, vagy a promenádon.

Persze teljesen felöltözve. Nagy különbség!

Renée tanácstalanul állt, aztán vállat vont. Ismerte a férfi gúnyolódó hajlamát, s tudta, hogy az átválthat kötözködésbe is. Jobb nem tudomást venni róla. Letolta magáról az alsónadrágot, és a kavicsokon egyensúlyozva lépegetett. Fokozatosan ment egyre beljebb, megvárta, míg hozzászokik a hűvös vízhez. Amikor már derékon felül ért neki, lelocsolta az arcát, majd belevetette magát, és úszni kezdett. Nem nézett hátra, így nem láthatta, hogy

Sándor arckifejezése gyengéddé, szeretetteljessé változik, s bámulva figyeli, hogy úszik. Nem úszott jól, de magabiztosan mozgott a vízben, semmi nem maradt abból a pipiskedő mozgásból, amely a fodros fürdőruhákban jellemző a nőkre.

Amikor befejezte, Sándor gavallérosan a fürdőlepedővel várta a parton. Megtörölte a hátát, és ráborította a törülközőt. A lány leült.

– Miért nem úszik? – kérdezte megint. – Csuda jó a víz.

A férfi a fejét rázta.

– Majd később. Először látnom kellett magát. S nem csalódtam, nagy élmény volt. De most – folytatta – el kell döntenünk, mit kezdjünk egymással ezen az elhagyatott partszakaszon. Szerelmeskedjünk talán? Vagy azt majd csak ebéd után? De mi lesz, ha elálmosodom az ebédtől? Lehet, hogy jobb lesz, ha egyszerűen csak veszekszünk. Beszéljünk a jövőjéről. Vagy maga min veszekedne velem?

– Ne játsszon a tűzzel, nagyon kérem – kezdett aggódni a lány. – Ne kötözködjön! Nem akarok veszekedni.

Sándornak az utóbbi napokban sokszor változott a hangulata. Kiszámíthatatlan volt. Még sosem töltöttek ennyi időt kettesben, noha külön szobát foglaltak. Renée most szembesült vele, milyen sokat fáj Sándor feje és háta. A fájdalmak olykor egészen a búskomorságig elkeserítették. Néha beszámolt róluk, de máskor hallgatott, csak a dühös vagy keserű tekintete jelezte, hogy gyötrődik. Ha jobban lett, megint a régi, sármos, elbűvölő, csillogóan okos férfi bújt elő belőle, de aztán újra rátört a rosszkedv.

Renée jobbnak látta visszahúzódni, többször el is ment egyedül sétálni a partra, vagy kávét inni délután a szálloda cukrászdájába. Most is megijedt, nem szerette volna veszekedéssel elrontani ezt a szép kirándulást.

Kedvesen hajolt oda hozzá, nedves haját az állához simította.

– Jöjjön, lehűtöm, ráfér arra a forró fejére.

A férfi először elutasítóan összehúzta a szemét. Aztán biccentett, elmosolyodott, és magához ölelte a lányt.

– Ezek szerint a veszekedést elnapoljuk. A szeretkezéssel kezdünk.

Lapozz a folytatáshoz!



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!