Ilan Mor nagykövet arról beszélt, a holokauszt oktatását nem az egyetemen, nem a közoktatásban és nem is az óvodában kell elkezdeni, hanem...
A színházak saját társulatuk egy-egy tagját javasolhatták a díjra. Az idén 34 nevezés érkezett. A nomináltak önmaguk közül, titkos szavazással választották ki a...
A Point of You olyan érzékeny és játékos látlelet az emberi kapcsolatokról, amely meghitt térré alakítja a színháztermet a Trafóban. Ricardo Machado...
A halmokkal egykorú, hamvasztásos rítusú sírok mellett egy-két generációval későbbi, ugyancsak hamvasztott temetkezésre utaló jelek is fellelhetőek Inotánál
Mennyit ér egy Nagydíj Cannes-ban? Az eddig nyertesek alapján, a Saul fia alkotói nagyon bizakodhatnak, mert az elmúlt húsz év győztesei között...
Az utóbbi időben megszaporodtak a képzőművészeket, illetve alkotásaikat érő különböző feljelentések. Sokan provokatívnak, pornográfnak, vagy gyűlöletkeltőnek tituláltak egy-egy alkotást. Arról, hogy miért...
A műhelyvezető segítségével egyéni szövegeket fabrikálnak a részvevők, és még az sem kizárt, hogy újra írják a nánai vár legendáját.
Kínában nyolc nap alatt 250 millió dollár értékben váltottak jegyet a nézők, így még az is megeshet, hogy a korábban bejelentett Halálos...
Generációk találkozását szeretnék segíteni, ezért a készülő produkciókban két pályakezdő és két tapasztalt színházi szakember közös munkáját támogatják.
Egy író barátunk hívta fel a figyelmünket erre a mélyen poétikus eseményre, amin az sem változtat, hogy a szakma szerint ez inkább...
És akkor jött az ötletadó kép, egy Rockefeller-portré. Az öreg kifejezéstelen, szomorú tekintetű milliomos képe mellé tették egy magyar öregasszony arcképét, Vadas...
Dorothea Lange a nagy gazdasági világválság után vált ismertté a hajléktalanokról, migránsokról és a japán-amerikai koncentrációs táborokról készített felvételeivel.
Egy verseskötetet fogunk bemutatni, amelyhez Nádasdy Ádám írt előszót, megmutatunk hozzá két könyvtrailert, és többek között a címadó szerzeményt: Az elfelejtett ünnep.
A Disney stúdióban 180 millió dolláros költségvetéssel készült Holnapoliszban George Clooney egy alternatív világba utazik. Talán a cím volt kicsit bonyolult az...
Sok évtizedes pályafutása során Marcus Belgrave olyan sztárokkal zenélt együtt, mint Aretha Franklin, Ray Charles, Joe Cocker és Dizzy Gillespie, de a...
A Kultkikötő szervezői a változatosságra törekedve a legkülönfélébb műfajokból válogattak minőségi produkciókat - legyen az vígjáték, képzeletszínház, bohózat, monodráma, krimi vagy musical,...
Többek között erre a zavarba ejtő kérdésre is keresik a választ júniusban a Margó Irodalmi fesztiválon. Akik pedig még a Margón is...
Barabás Zoltán költő a nagyváradi Ady Társaság alapította Várad kulturális folyóirat egyik alapítója és szerkesztője volt.
Jaj, ne morogj már! Ez igazságtalan. A srác igenis tud írni. Ha csak a mennyiséget nézzük, már az elismerést érdemel. Ennyi betűt...
Az idén a 25. Thealter mintegy előjátékaként, pontosabb képpel élve, a futball rangadók előtti ifimeccsek mintájára megszervezték a Thealter U21 plusz kisfesztivált....
A 86 éves John Forbes Nash és felesége, a 82 éves Alicia a New Jersey-i autópályán utazott egy taxiban, amelynek vezetője elvesztette...
Teljesen új jellegű a film, nagyon erős és nagyon más. A holokauszt témájához ebben a filmben nagyon különleges módon nyúltak hozzá. És...
Franciaországban nőttem fel, filmes iskolát végeztem, de a filmes világban outsidernek tartom magam - mondta Nemes Jeles László, akinek megrázó érzés volt...
Állást kínálnak Skóciában, ösztöndíjakat Németországban, az USA-ban, Lengyelországban és Brazíliában, és pályázhatsz e-könyv kiadásra is.
Rhadika Sanghani, a húszas éveiben járó fiatal írónő szeret tabukat döntögetni. Magyarul most megjelenő V!RG!N című könyvében a szüzesség elvesztése mellett még...
Egy könyvet fogunk aprólékos részletességgel bemutatni Tóth Krisztina fülszövegével, egy szépen forgatott könyvtrailerrel, és egy rövid részlettel. A könyvet Gerőcs Péter írta,...
Napok óta szurkolunk Nemes Jeles László Saul fia című filmjének, amely hosszú évek óta először hozott a magyar filmnek áttörést Cannes-ban, a...
Ügyelőt keres a Magyar Állami Operaház, határozott időre: 2015. augusztus 10 - 2016. július 31 –ig tartó közalkalmazotti jogviszonnyal.