+ Irodalom

A Margón megtudhatod: Mi köze Mengelének Hófehérkéhez?

margó

Többek között erre a zavarba ejtő kérdésre is keresik a választ júniusban a Margó Irodalmi fesztiválon. Akik pedig még a Margón is kívül rekedtek, továbbra is könyvekben érhetők el.

Valóban létezik a mulatozás és a művészet között szoros kapcsolat? Mi köze Mengelének Hófehérkéhez? Egyszeri, rendhagyó felolvasó- és szerzői estek, könyvbemutatók, koncertek, slam poetry és több tucatnyi más, kihagyhatatlan program során – egyebek mellett – ezekre is választ kapunk a Margó Irodalmi Fesztiválon június 3-7. között.

Tizedik alkalommal adták át az Aegon-díjat tavasszal, ennek örömére a Margón ünnepelnek a díjazottak: az idei győztes, Péterfy Gergely szerzői esten vezeti be az olvasókat a Kitömött barbár titkaiba, a Dumaszínházban A sántakutya – Igazmondó monológok keretében öt nyertes, Barnás Ferenc, Csaplár Vilmos, Esterházy Péter, Péterfy Gergely és Spiró György mesél alkotásról, válságról és sikerről, fordulópontokról, döntésekről és választásokról. A Margón mutatják be a 10 nyertesről készült szubjektív portréfilm-füzért Kortárs körsvenk címmel.

A legnépszerűbb lengyel irodalmi műfaj, a tényirodalom képviselőinek legjava is érkezik a fesztiválra, a Lengyel Intézettel közös szervezésben. A Margó vendége a tényirodalom két fiatal képviselője, a Gazeta Wyborcza újságíró-riporterei, Katarzyna Brejwo, Grzegorz Szymanik és Lidia Ostałowska, akinek ekkor mutajták be Akvarellek című megrázó holokauszttörténetét, amiből megtudhatjuk, mi köze Mengelének Hófehérkéhez.

Szcenírozott irodalmi estek

Dékány Dávid a Darwin Motelbe kalauzol, Hevesi Judittal végigkönnyezhetjük a Hálátlanok búcsúját, Sirokai Mátyás pedig – a beat tanúi után – ezúttal A káprázatbeliekhez írt verseket. A dél-kaliforniai kisvárosokat, a nyomorultak erdejét és a végtelen űrt Hencz Péter zenéje idézi meg.

A versen kívül nincsen életem: a vers vagyok

– írta a tizenöt éve elhunyt nagy ká-európai költőnk, Petri György. Az est kísérletet tesz az életmű kiemelt verseinek újraértelmezésére és továbbgondolására egy nagyszabású zenés költői eseményen, Erdős Virág, Győrffy Kata, Horváth Kristóf, Kemény István, Kemény Lili, Kukorelly Endre, Simon Márton, Závada Péter, valamint a Bob és Bobék Orchestra közreműködésével.

A hét főbűn nyomába ered hét író a József Attila Körrel közös szervezésben megvalósuló Hetedik című programban. A főbűnöket Babiczky Tibor, Baráth Katalin, Farkas Tiborc, Kiss Noémi, Kolozsi László, Mán-Várhegyi Réka és Totth Benedek írják meg.

Az Irodalom Éjszakáján 22 író lép fel a város különböző pontjain, többek között D. Tóth Kriszta, Kollár-Klemencz László, Kötter, Tamás Nádasdy Ádám és Ugron Zsolna.

Szerzői estek: Bodor, Dragomán, Spiró, Térey, Totth

Az idei Margón Dragomán György zenenovelláiból is kapunk ízelítőt, és Térey János az ősszel megjelenő, A legkisebb jégkorszak című könyvéből olvas fel, Bodor Ádámmal pedig képzelt és valóságos helyekről beszélget Szegő János. Spiró György Diavolina című új regényéről Nyáry Krisztián beszélget az íróval, Totth Benedek Holtverseny című sikerkönyvéről és az abból készülő filmforgatókönyvről is mesél. A Karafiáth Orsolya él című műsorban költészet, zene és tánc találkozik a Takáts Eszter Beat Band és Góbi Rita közreműködésével.

Rendhagyó együttműködések: Palya Bea, Harcsa Veronika, Rájátszás

Bennem a nő címmel egyszeri verses koncerttel jelentkezik zenekarával Palya Bea, dalaival ezúttal három slammer, Horváth Kristóf, Kemény Zsófi és Simon Márton felesel.

A Margóról 5 éve indult Rájátszás új felállásban lép színpadra: Korbucz Sonya, Nagy István, Szabó Benedek és Vitáris Iván a zenészeket, Áfra János, Fehér Renátó és Kemény Zsófi a költőket erősítik.

A Wonderland című regény főhőse, Ádám gyerekként arról álmodozott, hogy egyszer híres rocksztár lesz: könyvbemutató, koncert, slam. Fellép az Irie Maffia gitárosa, Szekér Ádám frissen alakult zenekara, az In Wonderland, Színész Bob slammel, Péczeli Dóra pedig kérdez. A fesztivált a Bin Jip énekese, Harcsa Veronika zárja, aki 20. századi magyar költők verseit adja elő jazz kísérettel és Térey János vendégszereplésével.

További infók és részletes programok: www.margofeszt.hu, www.facebook.com/margofeszt

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top