Hírforrás

Elhunyt Philip Perlman színész

Elhunyt Philip Perlman színész

A színész a Cheers című amerikai sorozatban is szerepelt, valamint együtt játszott Danny DeVitóval is. 95 évesen hunyt el.
Végső búcsú a nemzet színészétől

Végső búcsú a nemzet színészétől

Több százan vettek végső búcsút Kóti Árpádtól, a nemzet színészétől pénteken a debreceni Köztemetőben.
Így lesz az egyéjszakás kalandból velőtrázó horror!

Így lesz az egyéjszakás kalandból velőtrázó horror!

Június 25-én kerül a magyar mozikba az elmúlt évek egyik legjobb horrorfilmje, a Valami követ. A tavalyi cannes-i filmfesztivál Kritikusok Hete szekciójában bemutatott alkotás hatalmas...
Életrajzi filmet forgatnak a legendás gitárvirtuózról

Életrajzi filmet forgatnak a legendás gitárvirtuózról

Életrajzi filmet forgat Jimi Hendrixről a Phillips kapitány rendezője, Paul Greengrass; a produkció elkészítéséhez a néhai énekes hagyatékának gondozói is hozzájárultak.
Parolin: A keresztényeket most is üldözik, amint egykor Mindszenty egyházát a kommunisták

Parolin: A keresztényeket most is üldözik, amint egykor Mindszenty egyházát a kommunisták

A misét Mindszenty pappá szentelésének 100., érseki kinevezésének 70. és halálának 40. évfordulója alkalmából mutatták be a bíboros egykori címtemplomában.
Brüsszeli médiadíjat kapott a romagyilkosságokat tárgyaló dokumentumfilm

Brüsszeli médiadíjat kapott a romagyilkosságokat tárgyaló dokumentumfilm

A rossz győzelméhez az is elég, hogy a jók tétlenek maradjanak, mondta Martin Schultz a médiadíj átadásán. Az Ítélet Magyarországon a romák elleni sorozatgyilkosságról szól.
Magyar zenekarok magyar dalokkal jelentkezhetnek a gombaszögi seregszemlére

Magyar zenekarok magyar dalokkal jelentkezhetnek a gombaszögi seregszemlére

A II. Szlovákiai Magyar Dal Napjára kizárólag magyar nyelvű dallal lehetséges nevezni. A zenekarok a tábori újság, a Vadalma hasábjain is bemutatkozhatnak.
Elhunyt Dénes György

Elhunyt Dénes György

Dénes György jogász, történész és a földrajz-földtan művelője, sokan mint sikeres barlangkutatót, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat megszervezőjét és vezetőjét, a sokszoros életmentőt ismerték.
Halálos tavasz a Városmajorban

Halálos tavasz a Városmajorban

A Halálos tavasz legendás szerelmi története a pályakezdő Karády Katalin és Jávor Pál főszereplésével bemutatott azonos című film által lett ismert.
Szinte csak új könyvek szerepelnek a Bookline sikerlistáján

Szinte csak új könyvek szerepelnek a Bookline sikerlistáján

Igazi szenzáció a magyar könyvpiacon J. D Salinger kultikus sikerkönyvének újrafordítása, ami Rozsban a fogó címmel jelent meg. Bookline TOP 50.
Vidnyánszky Tóth Ilonát rendez a forradalom 60. évfordulójára

Vidnyánszky Tóth Ilonát rendez a forradalom 60. évfordulójára

Hat nagyszínpadi és három stúdió-előadással, valamint egy szabadtéri produkcióval várja a nézőket a jövő évadban a budapesti Nemzeti Színház,
Válogatott vízilabdások zenélnek a kiddo zenekarban

Válogatott vízilabdások zenélnek a kiddo zenekarban

Van köztük egykori utánpótlás válogatott vízilabdázó, kliprendező és jazzszaxofonos is. A sub pop banda legközelebb az A38 tetőteraszán lép fel.
Jézus szavaival ajánlotta Kopi Mundi szobrait Dresch Mihály

Jézus szavaival ajánlotta Kopi Mundi szobrait Dresch Mihály

Ritka élményben lehetett része annak, aki a Tárt Kapu Galériában átélhette Dresch Mihály rendhagyó tárlatvezetést Kopi Mundi Zoltán outsider művész kiállításán. Pál Mariann írása teljes...
Nyitott pinceajtók az osztrák főváros egyik legszebb fekvésű dűlőjében

Nyitott pinceajtók az osztrák főváros egyik legszebb fekvésű dűlőjében

A főként fehérborokra specializálódott Cobenzl cégnek Grinzing, Nussberg és Bisamberg lankáin összesen 60 hektárnyi szőlőtőkéje van.
Az e-demokrácia és e-kormányzás témájában e-kezdődött a konferencia

Az e-demokrácia és e-kormányzás témájában e-kezdődött a konferencia

Az elektronikus kormányzásról, a nyílt és közérdekű adatok kezeléséről, az úgynevezett okosvárosokról, a kiberbiztonságról és az átlátható kormányzásról kezdődött kétnapos nemzetközi konferencia
Súghatsz Shakespeare-t, díszletezhetsz, és megtudhatod, hogy készül a színpadi hányás!

Súghatsz Shakespeare-t, díszletezhetsz, és megtudhatod, hogy készül a színpadi hányás!

Előtérbe kerül a háttér! POSZT kiemelt proramja megmutatja, hány elhivatott ember csapatmunkája nyomán születik egy előadás, hogyan készül a varázslat, milyen képességekkel kell rendelkeznie egy...
A Néprajzi Múzeum állásfoglalása: Jó helyen lennének a Városligetben!

A Néprajzi Múzeum állásfoglalása: Jó helyen lennének a Városligetben!

A Néprajzi Múzeum elhelyezése rendszerint nem a művelődés- és nemzetpolitikai küldetést mérlegeli, hanem ingatlancserének véli az új helyre költöztetést, írja a kereszasztalbeszélgetést követő állásfoglalás.
Pucér kurátornők – 18+ fotók

Pucér kurátornők – 18+ fotók

Van abban valami felemelő, amikor a hivatali beosztás lemeztelenedik az emberről, ennek ellenére csupasz testi valójával jeleníti meg a hivatalt. Konkoly Gyula olajfestményei a Szombathelyi...
Rég volt ilyen erős a magyar animációs film

Rég volt ilyen erős a magyar animációs film

A 12. KAFF-on 9. alkalommal rendezik meg az Európai Animációs Játékfilmek és TV-Speciálok versenyét, amelyen 7 egészestés és 9 televíziós filmet mutatnak be.
Embernagyságú matrjoskababák között él a kis Hanna

Embernagyságú matrjoskababák között él a kis Hanna

Húsz megkímélt Barbie babámat, kiegészítőkkel kétszáz matrjoskára cserélném. Na ilyen hirdetést nem adott föl Hanna, csak a szüleit fűzte meg a kollekció-cseréhez
Ötven Faust adja el a lelkét okostelefonon a Mephisto és társának

Ötven Faust adja el a lelkét okostelefonon a Mephisto és társának

A NOLGONG csapata arra törekszik, hogy játékos elemekkel hassa át az iskolák és vállalatok mindennapjait. Irodalmi művek, köztük az 1984, a Rómeó és Júlia és...
Pintér Béla remekművén, soha meg nem unva, egyszerre sírunk és nevetünk

Pintér Béla remekművén, soha meg nem unva, egyszerre sírunk és nevetünk

Anyagi biztonság, anyai szeretet, zsigeri könyörtelenség – mint láttuk, több indítéka is lehetséges egy gyilkosságnak. Az Átriumban rendezett Parasztopera Fesztiválon öt előadás tárta föl a...
A Goncourt-díjas regényírót először mindenütt elutasították

A Goncourt-díjas regényírót először mindenütt elutasították

Pierre Lemaitre Viszontlátásra odafönt című most megjelent regénye monumentális tablót fest a vérfürdő utáni békeidőkről, a megcsúfolt reményekről, az államról, amely ünnepli a hadszíntéren elesetteket,...
Egy konfuciánus orvos üzenetét találták meg a sírban

Egy konfuciánus orvos üzenetét találták meg a sírban

A sírhelyhez egy folyosó vezetett, amelyet egy ajtó választ el a sírkamrától. A régészek a kamrában vasszegeket, korhadt fatörmeléket és ismeretlen eredetű csont maradványokat találtak.
A legfrissebb pályázatok, ösztöndíjak és állások – 2015. május 6.

A legfrissebb pályázatok, ösztöndíjak és állások – 2015. május 6.

Ösztöndíjak Japánba és Amerikába, zenei, videós és irodalmi pályázatok, munkatárs lehetsz Hágában és gyakornok Londonban. Nem érdemes kihagyni!
Fantasztikus minőségű hét perc a háború utáni Berlinről

Fantasztikus minőségű hét perc a háború utáni Berlinről

Bámulatos minőségű, hét perces színes film jelent meg az interneten a kapituláció utáni Berlinről, 1945 júliusából. A romokban lévő Brandenburgi kapu és a világháborúból ocsúdó...
Freund Tamás szerint az ateista tudósok értelmetlen hiedelemrendszerben élnek

Freund Tamás szerint az ateista tudósok értelmetlen hiedelemrendszerben élnek

A legnagyobb rejtély a gondolkodó ember keletkezésének az értelme. Ez olyan kérdés, amire a természettudomány sohasem fog választ adni, véli Freund Tamás.
Itt az ország egyik legnagyobb, ingyenes kulturális fesztiváljának a programja

Itt az ország egyik legnagyobb, ingyenes kulturális fesztiváljának a programja

Egy város, 5 nap, 10 helyszín, 39 program, 507 fellépő Harcsa Veronikától ef Zámbó Istvánig: május 6-ától 10-éig vár minden korosztályt a Budaörs Fesztivál.
Centauri Észtországban fedi fel kilétét

Centauri Észtországban fedi fel kilétét

Centauri 2006-ban publikált először, egy évvel később a Flaubert és a divat című elbeszélését beválogatták a legjobb magyar novellákat egybegyűjtő Körkép antológiába.
Ezek a könyveket vették a legtöbben

Ezek a könyveket vették a legtöbben

Michel Houellebecq könyvét megelőzte a borítója, Mona Lisa iszlámosítása, de a Behódolás mint könyv is jól forog. A Líra összevont eladási listáját vezette áprilisban.
További cikkek