Hírforrás

Boncasztalból készítettek emlékművet Budapesten

Boncasztalból készítettek emlékművet Budapesten

A Bajcsy- Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet az itt elhunytaknak állított emléket, néhány rendhagyó alkotással, ugyanis négy boncasztal felhasználásával készített Kontur András szobrászművész egy szoboregyüttest, amelyet...
A görögül csak förtelmes szörnyként ismert őslény leleteire bukkantak

A görögül csak förtelmes szörnyként ismert őslény leleteire bukkantak

A ritkaságszámba menő paleontológiai lelet feltárását a barladi Vasile Parvan múzeum őslényszakértői és a jászvásári (Iasi) egyetem geológia tanszékének oktatói közösen végezték. Megállapították, hogy a...
Ez a legjobb strand a Balatonon

Ez a legjobb strand a Balatonon

A Balatoni Szövetség idén is kiosztotta a legjobb szabad strandért járó díjat, mely során vizsgálták egyebek között a vízminőséget, a vendéglátóegységek kínálatát, vagy például azt,...
Animációs film készül Rejtő Jenő könyvéből

Animációs film készül Rejtő Jenő könyvéből

A tervek szerint 2017 karácsonyán már a mozikban nézhetjük Piszkos Fred közbelép című Rejtő regény animációs filmadaptációját. Az alkotók úgy vélik, hogy Rejtő történeteihez nem...
Slash és David Guetta is itt lesz a kedden induló Volt Feszten

Slash és David Guetta is itt lesz a kedden induló Volt Feszten

A Volt egyik újdonsága, hogy mobil mellékhelyiségek helyett a Széchenyi 2020 programban folyamatosan tisztán tartott mellékhelyiségek várják a vendégeket a két nagyszínpad között.
Átölelték Krasznahorka várát

Átölelték Krasznahorka várát

A Gombaszögi Nyári Tábor szervezői egy jótékonysági adománygyűjtést indítottak útjára, melynek célja, hogy újra tudják öntetni a 2012-ben leégett krasznahorkai vár legnagyobb harangját.
Hová kerülnek a Csontváry-képek?

Hová kerülnek a Csontváry-képek?

Bemutatjuk azt az épületet, ahol a Csontváry-festményekkel találkozik majd a közönség. Az épületbejárást a kiállítás kurátora, Gulyás Gábor vezeti.
A Fürdő című rövidfilm vitte el a pálmát a kecskeméti animációs filmfesztiválon – videó

A Fürdő című rövidfilm vitte el a pálmát a kecskeméti animációs filmfesztiválon – videó

Idén először külföldön élő magyarok is nevezhettek a versenyprogramba. Az idei díszvendége Latin-Amerika volt, ahonnan 56 alkotás érkezett.
A kutatások azt igazolják, a mátrix létezik

A kutatások azt igazolják, a mátrix létezik

Hogy mi is az a mátrix? Létezik-e egyáltalán? A témában Rupert Sheldra professzor kutatási eredményei azt támasztják alá, hogy a morfogenetikus mező, azaz a mátrix...
Velőtrázó, drámai kampányvideó a háború ellen

Velőtrázó, drámai kampányvideó a háború ellen

Az angol veteránok a békéért nevű szervezet egy rendkívül hatásvadász videót készített. Ezzel fejezik ki tiltakozásukat a 16 éves fiatalok seregbe való besorozása ellen.
Nyári tábor Dragomán Györggyel és Markó Bélával

Nyári tábor Dragomán Györggyel és Markó Bélával

Dragomán György, Markó Béla, Péterfy Gergely és Szilasi László is vendégei lesznek a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) idei nyári táborának, amelyet július 18. és 22....
Itt a Mad Max, kocsik helyett biciklikkel!

Itt a Mad Max, kocsik helyett biciklikkel!

Imádod a vagány, pörgős, posztapokaliptikus alkotásokat? Akkor a te filmed lesz a Turbo Kid, ami a Mad Max-re hajaz, annyi különbséggel, hogy autók helyett BMX-eken...
A Terminátor is kiáll a meleg párok mellett

A Terminátor is kiáll a meleg párok mellett

Egész Amerikában legális lett a melegházasság, ezt pedig az internet népe is villámgyorsan lereagálta. Arnold Schwarzenegger is szivárványszínűre cserélte profilképét.
Horrorsorozat indul az MTV-n! Most bele is nézhetsz!

Horrorsorozat indul az MTV-n! Most bele is nézhetsz!

Filmsorozat készül Wes Craven legendás horrorjából, a Sikoly című alkotásból. A sorozatot az MTV csatorna készíti, és az első 8 percet már meg is tekinthetjük.
Videoklipkészítő pályázat ürgeversek feldolgozására!

Videoklipkészítő pályázat ürgeversek feldolgozására!

Videoklipkészítő pályázatot hirdet 12-18 éves fiatalok részére a Vadonleső Program. A felhívásra nevezni az idei év emlősének választott ürge alakját megjelenítő, kortárs költők által írt...
Ezzel a dallal indítanák Orbán Viktort az Eurovíziós Dalfesztiválon – videó

Ezzel a dallal indítanák Orbán Viktort az Eurovíziós Dalfesztiválon – videó

Tök jó szám, a hangszerelése kiváló, a kórus hihetetlen intenzív munkát végez a háttérben, a dobos hozza a nemzeti lusta tempót, nem kapkodja el, lenne...
A kínai Nagy Fal a világ leghosszabb temetője

A kínai Nagy Fal a világ leghosszabb temetője

Kína szerdán új projektet indított, hogy helyreállítsa a kínai nagy fal legidősebb részét, amely Santung tartomány keleti részén nyúlik el.
Asif Kapadia rendező szembeszállt Amy Winehouse apjának vádjaival

Asif Kapadia rendező szembeszállt Amy Winehouse apjának vádjaival

A család a film újravágását követelte első megtekintés után, ami végül nem történt meg, ezért elhatárolódtak az Amy - Az Amy Winehouse-sztoritól.
Rófusz Ferenc az Utolsó vacsorára készül

Rófusz Ferenc az Utolsó vacsorára készül

Mostanra csak Kecskeméten maradt animációs stúdió, és azt látom, hogy a teamek szétszórva, elszigetelten teszik a dolgukat.
Harry Potter színpadra kerül

Harry Potter színpadra kerül

Rowling először 2013 decemberében beszélt a darabról, miután saját bevallása szerint számtalanszor megkérték arra, hogy alakítsa át színpadi művé a Harry Pottert.
Újra nyitnak és ingyenesek lesznek a vidéki mozik

Újra nyitnak és ingyenesek lesznek a vidéki mozik

A könyvtármozi-hálózat kialakítását segíti az NKA is azzal, hogy ebben az évben pályázaton keresztül 100 millió forintot biztosított a kistelepülési könyvtárak eszközfejlesztésére.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Benkő Krisztián

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Benkő Krisztián

Benkő Krisztián az internet-generáció aktív tagja, 2008 óta a kommunikációjában és művészi projektjeiben fontos szerepet tulajdonít a Facebook adta lehetőségeknek.
Óriási sztárokkal forog a Dragomán-regényből készült angol film – interjú

Óriási sztárokkal forog a Dragomán-regényből készült angol film – interjú

Alapvetően nagyon lojálisak voltunk a könyvhöz, a szelleméhez, a szereplőkhöz - mondta Alex Helfrecht, férje pedig hozzátette: remélem, amikor elkészül a film, Dragomán György büszke...
Elöntötte a velencei árvíz az egyik párizsi múzeumot

Elöntötte a velencei árvíz az egyik párizsi múzeumot

A látogatókat a hatalmas vizes blokk szélén egy folyó fogadja a sötétben várakozó gondolákkal. Egy hajóban négyen foglalhatnak helyet, a látogatók maguk eveznek, és sziluettjük...
Egy orosz elviszi Munkácsy Golgotáját az állam elől?

Egy orosz elviszi Munkácsy Golgotáját az állam elől?

Pákh Imre eredetileg úgy tervezte, hogy megállapodás hiányában már csütörtökön elszállíttatja a Golgotát külföldre, ahol a képre már vár egy vevő, egy orosz üzletember.
Ha meg akarod érteni az életed, nézd meg ezt a kisfilmet – video

Ha meg akarod érteni az életed, nézd meg ezt a kisfilmet – video

Az alkalmazott című animáció 109 nemzetközi díjat kapott. Santiago Bou Grasso argentin filmes nagy valószínűséggel az egyik legtisztább társadalomkritikai tükörképet rajzolta meg.
Összekaszabolták az üvegszilánkok a színészt

Összekaszabolták az üvegszilánkok a színészt

Nem volt szerencséje Shia Labeouf színésznek, amikor az Amerikai méz (American Honey) forgatásán át akart repülni egy ablaküvegen.
Jól pörgött a Trafó motorja

Jól pörgött a Trafó motorja

Ebben az évadban majd 40 000 néző látogatott el a Trafóba, havonta átlagosan 4400-an fordultak meg, a projektre 170 országból összesen 17 000 regisztráció érkezett....
A jazz évszázada külön Youtube csatornát kapott

A jazz évszázada külön Youtube csatornát kapott

A könyv egyik célja az volt, hogy a dzsesszt jobban lehet szeretni, ha érti az ember. A kötet megmagyarázza a dzsesszhez köthető alapvető fogalmakat, másrészt...
Visegrádon táborozhatsz a fiatal írókkal!

Visegrádon táborozhatsz a fiatal írókkal!

Az ötnapos irodalmi rendezvény ebben az évben is számos szakmai programot és újdonságot tartogat: Dragomán Györggyel, Markó Bélával, Péterfy Gergellyel és Szilasi Lászlóval zajlanak a...
További cikkek