Hírforrás
Zságer Balázs táncoló drónokkal lép fel a Szigeten – viedó, fotók
Hétfőn kezdődik a Sziget Fesztivál, melyen természetesen idén is lesznek más jellegű előadások a koncertek mellett. Ilyen például a Dancing with Drones névre hallgató performance,...
9 film, amit most láthatsz először Magyarországon
Idén Budapesten kívül kilenc vidéki helyszín is bekapcsolódik a változatos programba, amely Cannes, Velence, Berlin és San Sebastian filmfesztiváljainak legjobbjaiból válogat.
Vádat emeltek a Népszabadság volt főszerkesztője ellen
A főügyészhelyettes közleménye szerint a halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt akár öt évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság.
Gyóntatószék lesz a Szigeten
Hogy panaszkodik egy utcaseprő? És hogyan egy tanár? Mi nyomaszt egy holland ügyvédet? Mitől szorong egy magyar diák és egy lengyel politikus? És hogyan próbálnak...
Ezüstpénzeket találtak Porcsalmán
Földmunka során közmunkások találták meg egy cserépedényben a 1091 darab, 2,6 kilogramm súlyú, XVI-XVII. századi ezüstpénzekből álló kincset.
Börtönbe került fia inspirálta a Pink Floyd gitárosát
A fiút, aki a 2010-es tüntetésen levett egy zászlót egy háborús síremlékről és megdobálta a királyi konvojt, erőszakos viselkedése miatt 16 hónapra ítélték, ebből végül...
Ellopták a producer kocsiját
Keddről szerdára virradó éjjel ellopták Kántor László, az Új Budapest Filmstúdió tulajdonos producerének kocsiját első kerületi háza elől.
50 könyv, amit legtöbben kerestek júliusban
Csöppet sem meglepő például, hogy mind a nyomtatott mind az e-könyvlistán továbbra is előkelő helyezéssel bír Spiró György új könyve, a Diavolina.
Páros belépőket nyerhetsz kiállításokra és egy gyönyörű épületbe
Megnézheted többek között Füst Milán és felesége műgyűjteményét, Brückner János irodalmi és történelmi arcképcsarnokát, és megnézheted a Károlyi-palota díszes termeit.
NEM koncert és NEM színház
A MONO címet viselő előadásban – „NEM koncert és NEM színház” alcímmel – prózák és monológok, jól ismert slágerek és kortárs szövegek kerülnek színre.
Miért hoztak szigorú intézkedéseket a ma esti Hamlet-premier előtt?
Az előadást tavaly nyáron jelentették be, és az elmúlt egy évben ez lett a brit sajtó szerint az egyik legtöbbször tárgyalt produkció. Mindezt úgy, hogy...
A tudósok szerint Hemingway, Mary Poppins, Bölcsek kövére és Mr. Hyde típusú részeg ember létezik
A kutatásban 374 egyetemista vett részt, a típusokat pedig irodalomi– és a pop kultúrából ismert alakokról nevezték el.
Rátaláltak a régészek a bibliai Gát városának kapujára
a városkapu a legnagyobb ilyen jellegű építmény, amelyet valaha Izrael területén találtak. Ez is bizonyítja a biblia Gát városának jelentőségét és hatását a Kr.e. 10.-9....
Újraválasztották a filmakadémia történetének első afroamerikai elnöknőjét
Cheryl Boone Isaacs az elmúlt évben nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy több kisebbségi népcsoportból származó filmes és több nő legyen a tagok között.
Pénteken eldől mi lesz az Örökmozgó sorsa
A Budapest Film Zrt. ugyan közleményben garantálta a mozi art moziként való működtetését, de archívumi háttér hiányában nem tudja pótolni a FILMMÚZEUM funkcióját.
Rábukkantak a II. világháborúban elrejtett Szudétanémet kincsekre
Egyedi leletről van szó. Ilyen nagy mennyiségű, a világháborús évekből származó, aránylag jó állapotban lévő tárgyat még egyszer sem sikerült sértetlenül megtalálnunk
Ők kaphatják a Színikritikusok Díját
A díjátadót szeptember 20-án tartják a Trafóban, ahol a kritikusok idén negyedik alkalommal átadják életműdíjukat is. A titkos szavazással megválasztott nyertes nevét még nem hozták...
Az épülő kerítés miatt mondott le magyar állampolgárságáról az erdélyi lány
Egy kormány az állampolgárai nevében cselekszik. Én visszautasítom, hogy az én nevemben fal épüljön háborús menekültek ellen. Ez a lemondás az én tiltakozásom.
Elhunyt Deutsch Róbert főrabbi
1989 óta volt a Budapesti Rabbiság igazgatója, hosszú évek óta a rabbitestület vezetője. Tagja volt a Mazsihisz vezető testületének, vezetője a Magyarországi Rabbinikus Bíróságnak, a...
Mit tartogat a Kultkikötő erre a hétre a Balatonon?
Ha a Balaton déli partján esti szórakozást keresel, a Kultkikötő programjait pont neked találták ki, szórakoztató nyári színházak, koncertek, és a barátnőd sem fog unottan...
Napelemes rendszerekkel akár 0 Ft lehet az áramszámla
Az enHome szakértői teljes körű, kulcsrakész megoldásokat kínálnak az egész országban, a tervezéstől az üzembe helyezésig mindent elintéznek, kulcsrakész napelemes rendszereik pedig már bruttó 1...
Sörindex: Ebben a három városban a legolcsóbb a sör
Az index összeállításakor minden városban az öt legnépszerűbb importsör és a legkedveltebb helyi sör 0,33 literes kiszerelésének árát hasonlították össze...
Először egy zöldségárust végeztek ki villamosszék segítségével
Kemmler zöldséges utolsó szavai ezek voltak a hóhérhoz: Csak nyugodtan, csinálja rendesen, én nem sietek... - néhány szó a villamosszék humánus használatáról.
Cate Blanchett szenvedéllyel adja át magát a kockázatnak és az innovációnak
Cate Blanchett tehetsége másokat is arra inspirál, hogy a legjobbat hozzák ki magukból, ösztönzi a filmes világot, hogy jobban elköteleződjön a női művészek és női...
24 ezer euróért adtak el egy 30 milliós Bernini-szobrot
A mellszobor azóta az Egyesült Államokba került, a kiviteli engedély gyanús körülmények között történt megadása miatt a szlovák kulturális tárca vizsgálatot indított.
Rabomobilban vitték el a zenészt a Szigetről
Egy jól sikerült koncert után kicsit jobban megnyomtam a bulit és egy sátorban ébredtem másnap délben. – mesél MC Columbo. – Mivel az előző napi...
Nyilvánosságra hozta a Google a múzeumok keresési statisztikáját
A londoni múzeumok a legkeresettebbek a Google keresőmotorjában egy kedden ismertetett felmérés eredményei szerint. És lássuk, mi van még!
Visszakapja régi pompáját a Budai Vigadó
A beruházás során a Budai Vigadó eredeti belső tereinek visszaállítására törekednek, így helyreállítják például a főlépcsőházat és korszerű technikával ellátva az egykor bálteremként épült színháztermet...
Max von Sydow a Háromszemű Holló
Max von Sydow svéd színész szerepet vállalt a Trónok harca című, kultikussá vált amerikai televíziós sorozat hatodik évadában.
Megtalálták a bor és mámor görög istenének fejét
A bor és mámor görög istene, Dionüszosz szobrának feje került napvilágra Bulgáriában, Rusze közelében, ahol egy évtizede tárják fel a Sexaginta Prista római erődöt, azaz...
További cikkek
