A Csang'o-6 robotmisszió célja, hogy mintákat nyerjen egy ősi medencéből, ezzel először szerezve anyagot a Hold rejtett oldaláról.
A Csoda főszereplője egy vak nyomdai betűszedő, akit - mivel még nincs meg 10 évnyi munkaviszonya - keresőképessé nyilvánítanak.
A Tejben, vajban, szerelemben (On the Milky Road) című filmet ma este, azaz március 21-én láthatod a duna Televízió csatornáján.
Az i. sz. 132-135-ig tartott, Simon Bar Kohba vezette rómaiak elleni zsidó felkelés föld alatti búvóhelyeit és alagútjait tárták fel.
Októberben bemutatásra került a Nőt vagy életet!, a híres amerikai humorista, Groucho Marx életéről (is) szóló virtuóz vígjáték.
Lampionművészeti alkotások a Fővárosi Állat- és Növénykertben 2024. március 18-án. A kínai művészek által készített lampionfigurák valamilyen „fénylényt”, azaz állatokat, növényeket, mitológiai...
A statisztikák szerint ma is mintegy 40 ezer haláleset köthető az azbeszt anyag által okozott betegségekhez ebben az országban.
Ebben a nehéz gazdasági helyzetben a Méhes György-Nagy Elek Alapítvány a rendelkezésére álló eszközökkel támogatott.
A Vörös sivatag című filmet ma este, azaz március 20-án láthatod a Cinemax 2 csatornáján 22 óra 45 perctől.
Kieselbach Galéria: A muzeális csúcsdarabok közé sorolható Kontuly Béla római iskolás főműve Vakok a vörös kútnál címmel.
Márton László: A Démosthenés korai változatából egyszer már volt hagyományos felolvasószínház, az akkor még működő Bárka Színház színpadán.
Összesen 96 országban 1500 esetben indult vizsgálat, bár ezek egy részénél kizárták a Havanna-szindróma esélyét.
A Radnóti Színház hosszan keresett a kiállításnak akadálymentesen látogatható teret. Az Eötvös10 Pincegalériájában 110 fotó kerül kiállításra, a tárlat március 20-tól április...
Álmomban anyut másodszor is deportálták. Úgy ötven évvel az első után. A tágas teremben (kopár vasúti várónak tűnt) nem is voltak olyan...
A Lányok pórázon című filmet ma este, azaz március 19 én láthatod a Mozi Klub csatornáján 21 órától. A filmet megismétlik.
A Most vagy soha! az a film, amit szinte mindenki szeret, aki már látta. Szeretnénk, ha mindenki a saját szemének hinne!
Mit üzen a kereszt? A síkot négy területre osztotta, ahogy látjuk az időt is kettészelte, és talán az üzenetét is darabokra tört...
Tom Morello: Azzal, hogy megkérdőjelezzük a zene határait és annak korábbi hangzását, felnyithatjuk az emberek szemét...
Traub Viktória Cipők és paták című filmje egy szürreális, hibrid, ember-állat lényekkel benépesített világban játszódik.
Az alkotók és a főszereplők jelenlétében mutatták be vasárnap este Londonban az 1848. március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról szóló, Most vagy...
Az Egy veszedelmes elme vallomásai című film ma este, azaz március 18-án láthatod a Viasat3 csatornáján 23 órától.
Pierce Brosnan: Mélyen megbántam a vétségemet, és őszinte bocsánatkérésemet küldöm mindenkinek, hogy jogsértést követtem el.
Amikor nem értjük többé a világot: Nagyszerű könyv káosz, elme, erkölcs és világosság összefüggéseiről. Benjamín Labatut regénye.
Mirtse Zsuzsa a Digitális Irodalmi Akadémia ösztöndíjakért felelős referense; a Magyar Napló folyóirat kritikarovatának, valamint számos szépirodalmi kiadványnak szerkesztője
Az SBB a Silezian Blues Band, más források szerint a Szukaj, Burz, Buduj (Keresd meg, zúzd szét, építsd fel) rövidítése.
Az éjszakai Show című filmet ma este, azaz március 17-én láthatod a Mozi Klub csatornáján 21 órától. A filmet megismétlik.
Krasznahorkai László nyerte el idén a rangos spanyol Formentor nemzetközi irodalmi díjat - közölte döntését a zsűri szombaton.
A Most vagy soha azonban jól ráérez a magyar történelem dicsőséget hozó napjai felelevenítésének igényére például a fiatalok számára.