MTI/Szerk.

Ezeket a cikkeket az MTI közli, de szinte minden esetben átírja, megszerkeszti a szerkesztő, hogy olvasmányosabb és relevánsabb legyen a cikk.
Elhunyt Elek János

Elhunyt Elek János

A rendszerváltozás után volt az Európa című hetilap főszerkesztő-helyettese, a TV3 hírigazgatója, az EU Kommunikációs Közalapítvány sajtóirodájának vezetője, a hirszerzo.hu főszerkesztője és az MTI szerkesztője is.

2015. május 27. /
, ,
Tortát neveztek el Rippl-Rónairól

Tortát neveztek el Rippl-Rónairól

A május 28-án kezdődő Rippl-Rónai Fesztiválon, mely a művész születésnapjához kötődik, képzőművészek, zenészek, kézművesek népesítik be a belvárost; az érdeklődőket kiállítások, koncertek, gyerekeknek szóló utcaszínházi előadások, különböző képzőművészeti- és kézműves foglalkozások várják, a kaposvári közgyűjtemények pedig ingyenesen látogathatók.

Így készül Cannes a nagy estére

Így készül Cannes a nagy estére

A rendőrség által szigorúan védett, titkos helyen található, hollywoodi stílusú villában ül össze vasárnap délelőtt a 68. cannes-i filmfesztivál zsűrije, hogy döntsön a hét díjról, amelyet este osztanak ki a hivatalos versenyprogramban bemutatott 19 film között.

2015. május 24. /
, ,
Cseh művész kapta a Seregi-díjat

Cseh művész kapta a Seregi-díjat

Jirí Kyliánnak, a világ táncművészetének egyik legnagyobb hatású alkotójának ítélték idén a Seregi-díjat. A cseh táncművész személyesen nem tudott jelen lenni az Erkel Színházban szombat este megrendezett díjátadón, de üzenetében köszönetet mondott az elismerésért.

2015. május 23. /
, ,