Érdekes lenne készíteni egy felmérést arról, kinek mi jut eszébe, ha meghallja ezt a címet: Veszedelmes viszonyok? Az 1988-ban forgatott amerikai film Glenn Close és John Malkovich főszereplésével? Vagy a még régebbi, 1959-es változat? Lehet, hogy az annak alapjául szolgáló levélregény, melynek Choderlos De Laclos a szerzője? Esetleg pusztán saját életünk veszélyesnek bizonyuló kapcsolatai? Nekem Mozart zenéje nem biztos, hogy elsőre beugrana, de a Müpa produkciója bizonyította, hogy ezek bizony tökéletesen illenek egymáshoz.
Szerelem, ármány, cselszövés, intrika és taktika keverednek a fordulatos előadásban, melynek műfaja tánccal kiegészülő zenés színházi játék. Az, hogy Mozart tökéletes választás az 1782-ben megjelent történethez, már a nyitóképben kiderült. Játékos, humoros, csapongó zenészek és táncosok jelennek meg ugyanis korhű ruhákban, akik azonnal felidézik a parókák, fülledt budoárok, krinolinok, meglehetősen erős sminkek világát. A zene dallamai azt sugallják, hogy valami vidám, lelkünknek tetsző dolog fog történni és még nem sejtetik a baljós véget…
Már a beharangozó is igen látványosra sikeredett:
Ugye mindenkinek megvan az 1984-es Amadeus filmből az a jelenet, amikor Mozart és élete szerelme, Constanze féktelenül bolondozva és nevetve kergetik egymást? Nos, ebben a darabban Mozart zenéje az aláfestés, de korántsem ilyen könnyű témákról van szó. A szereplők között zajló levéláradatok mögött képmutatás húzódik, zajlik az érzelmek és érdekek háborúja, mely nem nélkülözi a manipulációt sem, ha éppen úgy hozza a sors.
Ónodi Eszter Marquise de Merteuil szerepében remekelt, míg Adorjáni Bálint Vicomte de Valmont alakítója volt, és bár ő mindig megdobogtatja a szívemet, az első felvonásban mégis úgy éreztem, nem nagyon találja a helyét ebben a szerepben, ám a második felvonásban már inkább belerázódott a figurába.
A Mozart darabokból kiragadott válogatás tökéletesen passzolt egy-egy adott jelenethez, csak azt sajnáltam, hogy a felhangzó áriák nem magyarul kerültek beillesztésre a magyarul játszott darabba. Egyszerűen csak azért, mert a színpadon zajló jeleneteket még jobban alá tudták volna húzni az „Asszonyok, lányok kérdezem én | Hogy miért lobban a lángra a szív?” vagy a „Csókot lopni és szíveket zúzni | kis Adoniszom nem fogsz te már!” sorok, hogy csak példákat ragadjak ki ezekből.
A próza alatt is lágyan szóló Mozart dallamok nagyon jó keretezést adtak a jeleneteknek, amelyeket tovább erősített a szép kivitelezés mind a színpadképeknek, mind a jelmezekben. A feszültség már ebben az első felvonásban is érzékelhető, megtudhatjuk, hogy a márkiné szerint egy nő csak végszükségben használja azt a szót, hogy szerelem, és azt is, hogy aki ellent tudott állni Valmont gróf csábításainak, az elismerést vívott ki a korabeli társaságban.
Két főszereplőnk ugyanis nagypályás szerelmi ármánykodó és bosszúálló, akik arról sem riadnak vissza, hogy tiszta, ártatlan lelkeket csaljanak a csapdájukba, csak hogy önző céljaikat elérjék. „Minket összeköt az érdekek szövevénye” – írják egyik levelükben. Benedek Marcell fordításának köszönhetően a prózai rész is rendkívül érzékletes, a táncjelenetekben a Bozsik Yvette Társulat tagjai tűnnek fel a színen. A forgószínpad segítségével pedig valóban úgy érezhetjük, hogy mi is bekerültünk a két intrikus kelepcéjébe, akik kedvük szerint szövögetik, vagy éppen bontják fel a szerelem hálóját.
Méltatlan lenne nem szólni a szerzőről, aki a hosszadalmas Pierre Ambroise François Choderlos de Laclos nevet viselte. Nem csupán íróként tartja számon őt az utókor, de tábornok is volt, és Napóleon államcsínyében is részt vett. Úgy tűnik, az ármánykodás tőle sem állt távol.
Az előadás rendezője Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház igazgatója, aki olyan előadást hozott létre, amely egyáltalán nem tekinthető hagyományosnak. Kiváló arányérzékkel teremtette meg az előadásban felsoroltatott műfajok egyensúlyát. Összművészeti elképzelése valóban bevált, mert ez az előadás még arra is alkalmat ad, hogy végiggondoljuk és átértékeljük saját, emberi viszonyainkat.
Sajnos, az előadást most egy hosszabb ideig nem játsszák, de ha kedvet kaptunk, itt megnézhetjük a bevezetőben emlegetett 1988-as filmet Glenn Close-zal és John Malkovich-csal a főszerepekben.
