Jamal Ouariachi: Étvágy [Een honger] – Vince Kiadó – fordította Wekerle Szabolcs – 664 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-3031-04-9
Jamal Ouariachi Étvágy című vaskos regénye 2017-ben kapta meg az Európai Unió Irodalmi Díját, a lebilincselő regényt megfűszerezik a magyar vonatkozások.
- A Lehetőségek Földjének kapuját is esendő ember őrizte
- Kinek adja egy ukrán lány a szüzességét?
- Adam Biro: Éveken keresztül nem mertem franciául írni
- A sír körül románok, szászok és magyarok álltak – meséli Claudiu M. Florian
- Földi istenek a Kárpátokban
- Általában nem dohányzom és nem ölök embert…
- Megmenti-e Isten az imádkozó zsidót árvíz idején?
Jó indok kell ahhoz, hogy az ember szórakozásból nekiálljon egy hatszázötven oldalas regénynek. Kell valamilyen „ígéret” arra nézvést, hogy a könyvben feltáruló világ megéri a ráfordított időt. Bejáratott szerzők esetében viszonylag könnyű meghozni egy ilyen döntést, de – meggyőződésem szerint – az Amszterdamban élő, pszichológiát végzett Jamal Ouariachi regénye megtérülő befektetés azoknak, akik szeretik a nagy ívű, összetett és jól megírt történeteket.
A regény kompozíciója,
a különböző idősíkok váltogatása és a történet részeinek egymásra reflektálása krimiszerűen izgalmassá teszi a történetet, a regény utolsó betűjéig feszültség alatt tartja az olvasót. Az, ahogy a különböző szálak kibomlanak, egymásba futnak és összekapcsolódnak, nem lankadó kíváncsiságot és figyelmet generál az olvasóban. S ráadásként a hatszáznál több oldal arra is lehetőséget teremt, hogy a szereplők – főleg a két főszereplő: Aurélie és Alexander – valódi, összetett és izgalmas személyiséget nyerjenek.
Az Étvágy kényes helyzetekkel dolgozik,
olyan témákra reflektál, melyek magánéleti és/vagy társadalmi szinten is a közbeszéd részét képezik napjainkban. Fontos szálként van jelent a regényben – a mai migrációs kérdések előképeként – az afrikai éhezők támogatása, segélyezése, „felemelése”. Részben ebből következőleg – próbálok nem nagyon spoilerezni – a szexualitás, sőt a pedofília mibenléte és megítélése is teret kap, ahogy az is, hogy a gyermekmolesztálás vádja miként változtathatja meg egy ember életét.
„Miként vonhatjuk meg, töprengett Aurélie, egy emberélet mérlegét? Hogyan viszonyulnak a jó tettek a rosszakhoz? Mi a súlya egy cselekedetnek? Mi a végösszeg? Objektíven nézve Laszlo sokkal több jót cselekedett az életében, mint rosszat. Egyetlen tett, egyetlen rosszul megítélt pillanat. És az egész élet oda. És annak az életnek a végösszege immár örökre negatív szám marad.”
Ráadásul, mivel a regény a múltat tárja fel
éles kérdésként vetődik fel, hogy mihez kezd az ember az emlékeivel, a tapasztalataival, a múltjával. Pláne mihez kezd vele akkor, ha ugyanazokról az eseményekről különböző személyeknek más-más emlékei és értelmezései vannak. Ezeknek a múltbeli eseményeknek, az alapjukat adó döntéseknek a megítélése – amikor lehet – összeillesztése téttel bír. Nem csak a regénybeliek, de az olvasók számára is.
„Sokáig csodálkoztam, hogy szüleim egészen 1956-ig vártak, és csak akkor vettek végső búcsút hazájuktól. Európának e mindörökké skizofrén szívében, melynek különféle részei éppoly gyakran cseréltek gazdát, mint a bankjegyek, már a század kezdetétől fogva nyugtalanság uralkodott.”
Nekünk, akik Wekerle Szabolcs fordításában ismerhetjük meg
ezt a magas fordulatszámon pörgő szövevényes szöveget, külön érdekességet jelent, hogy mihez kezd a holland és marokkói szülőktől származó író a regénybe ágyazott „magyar szállal”. Jamal Ouariachi megtehetné azt is, hogy jelzésértékű egzotikummá redukálja a történetnek ezt a részét. De nem! Nem a könnyebb utat választja, hanem „beleáll”, és hangsúlyossá teszi ezt a vonalat. Jamal Ouariachi úgy építi fel Alexander Laszlo életútját, hogy abban tényleges szerep jut a főszereplő magyarságának. (Az egyik fejezetnek a címe is „1956”…)
Jamal Ouariachi nem könnyed,
mégis olvastatja magát, s olyan kérdéseket hoz elő, amelyek a regény elolvasása után is kísérik még az olvasót. Több mint egy izgalmas kaland, szerintem érdemes belevágni.
