Gaëlle Josse Ellis Island utolsó őre Vince
+ Irodalom

A Lehetőségek Földjének kapuját is esendő ember őrizte

Gaëlle Josse regénye megrendítő erejű vallomás a felelősségről, az emberi vívódásról és esendőségről. Ellis Island a közös múltunk egyik csomópontja.

Keresés a weben

Gaëlle Josse: Ellis Island utolsó őre [Le dernier gardien d’Ellis Island] – Vince Kiadó – fordította N. Kiss Zsuzsa – oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-3030-97-4

Az 1960-ban született francia írónő, Gaëlle Josse 2015-ben ezzel a regénnyel nyerte el az Európai Unió Irodalmi Díját, s ezzel a lehetőséget arra, hogy könyvét számos nyelvre lefordítsák. Pedig saját bevallása szerint a szöveg nem előre eltervezett módon, hanem egy Ellis Island-en tett látogatás erős benyomásainak hatására született.

Ellis Island a múlt egyik csomópontja,

ahol az „Óvilágból” az „Újvilágba” vezető utak összeértek, s ahol – meglehetősen rideg körülmények között – emberi sorsok fordulhattak jóra (vagy rosszra). A New York-i kikötőben – a Szabadság-szobortól néhány tempónyira – fekvő kicsiny sziget több mint hat évtizeden át az Egyesült Államok Bevándorlási Hivatalának telephelye volt, egyre szigorodó szabályok alapján itt döntöttek arról, hogy az Európából érkező kivándorlók beléphetnek-e az „Ígéret földjére”. Az előzetes szűréseknek köszönhetően a bevándorlóknak egészen kis hányadát utasították el, a hely mégis mint az utolsó megpróbáltatás égett bele a kivándorlók generációinak tudatába.

Nem véletlen, hogy ma múzeumként funkciónál

az egykori bevándorlási központ. A nemzeti emlékhely honlapján például 65 millió bevándorló adatai között tallózhatunk. Talán ez az egyszerű számadat rávilágít arra, hogy milyen jelentős lehetett az a hatás, amit – persze elsősorban szimbolikusan – ez a kicsinyke sziget a világtörténetre gyakorolt. S belegondolni is nehéz, hogy az egyéni sorsok sokasága miként változott ezen a néhány hektáros területen.

Gaëlle Josse regénye egy különleges sorsot

mutat be, a sokmillió áthaladó között egy fix figurát, aki tanúja a sziget történetének. A regény lapjain a hivatal utolsó vezetőjének utolsó napjai során papírra vetett visszaemlékezései elevenednek meg. Gaëlle Josse nem a sziget történetét akarta megmutatni, hanem azt az embert, aki mások sorsa fölött döntött, és – hivatali hatalma mögött – maga is esendő ember. Olyan figura, akinek sorsa pont attól a látszólagos biztonságtól és stabilitástól izgalmas, ami szembehelyezi őt az emigránsokkal.

Aki a sziget történetére kíváncsi,

rossz helyen kopogtat, s annak sem ajánlhatjuk a regényt, aki történelmi áttekintést szeretne Ellis Island-ről. Gaëlle Josse regényében emberi sorsok és érzelmek kavarognak egy életösszegzés belső, érzelmi logikája szerint. Az Ellis Island utolsó őre egy megrendítő, érzelmileg túlfűtött szöveg, melynek mozgatórugója a személyesség és a végső elszámolás adja, hiszen a regény testét kiadó szöveg – a regény szerint – 1954 novemberének első napjaiban, az Ellis Island-en működő hivatal felszámolásának utolsó pillanataiban készül.

„…Egy magyar író, György Kovács és a felesége, Eszter esete döbbentett rá jó sok év távolából, de máig sajgón kegyetlenül arra, hogy a mártírok mindig szellem-, a vétkesek pedig erőpártiak, és csakis a Történelem ítélhet fölöttük.”

A regényben felbukkanó „magyar szál”,

és annak hangsúlyossága még izgalmasabbá teszi a magyar olvasó számára a francia írónő Amerikában játszódó regényét. Gaëlle Josse könyve segít abban, hogy a történelmet emberi sorsok szövedékeként – és ne valami elvont dologként – szemlélhesse az ember. Ellis Island története bevándorlókkal, kiutasítottakkal, és a hivatal működtetésével együtt a mi közös történetünk, függetlenül attól, hogy felbukkan-e valamelyik felmenőnk neve a neten böngészhető listában.

A Lehetőségek Földjének kapuját is esendő ember őrizte
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top
rész elé elég egyszer beilleszteni oldalanként -->