Ida Jessen: Új idők / Bagge doktor anagrammái [En nyt tid / Dr. Bagges anagrammer] – Typotex Kiadó, 2019 – fordította Soós Anita – 316 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4930-42-6
A magyar könyvpiacon unikumnak számítanak azok a könyvek, melyek úgy tartalmaznak két művet, hogy a kötet – mintha két könyv lenne egymáshoz ragasztva – mindkét oldalról elkezdhető. A Typotex Kiadónál rövid időn belül ez már a második ilyen kötet. Az előző ilyen Tomas Espedal műveit tartalmazta, és ITT írtunk róla. Ahogy az Espedal kötet esetében, úgy most Ida Jessen könyvénél sem csak öncélú játszadozásról van szó.
- Zsidó gengszterek miatt érdemes olvasni!
- Az apokalipszis bizonytalan ideig elmarad
- Amikor egy szamoai törzsfőnök kioktat minket…
- Az embereknek nincs uszonya…
- Marie Curie, a tüzelő nősténymacska…
Tétje van annak, hogy a kötetet melyik irányból kezdjük el!
Tétje van, mert a két mű szorosan összetartozik/összefügg. Az egyik magyarázza a másikat, de, hogy melyik az egyik és melyik a másik, az az olvasó szabad döntésére van bízva. Ráadásul egy olyan döntésre, ami sokkal inkább támaszkodik a megérzésre, mint bármilyen információra. Hiszen ahhoz, hogy eldöntsük, melyik regényt (mert regényekről van szó!) olvassuk el először, el kellene olvasni a regényeket. De, ha már egyszer nekifogtunk, akkor el is vesztettük/pazaroltuk a döntés lehetőségét.
Olvassuk egyszerre, párhuzamosan a kettőt!
– ötlik fel az egyszeri olvasóban. De kipróbáltam, és nem lehetséges! Mert bár a két történet ugyanarról szól más-más nézőpontból, de a mesélők különbözősége miatt a történetek súlypontjai nem esnek egybe. Sőt, nem is lehetnének egymástól távolabb. Én végül az eredeti megjelenés évét figyelembe véve az Új időket(2015) olvastam először, s csak utána a Bagge doktor anagrammái (2017) című részt. (Az eredeti műveket olvasó dánoknak nem jutott ilyen izgalmas és zavarba ejtő dilemma. Sajnálhatják.)
Új idők
Az Új idők című részregény – vagy regényrész? – doktor Bagge feleségének a naplója, s egy rövid, jelzésszerű utalás után a doktor haldoklása körüli és az azt követő időkben, a két világháború között játszódik.
„Halott. Nincs többé. Nem fog fölém hajolni, és nem fogja megcsókolni a hajamat. Soha többé nem lépdel peckesen végig a nappalin, hogy megközelíthetetlenségével vonja magára a figyelmem. Soha többé nem ülök majd felemelt újsággal szemben a reggeliasztalnál. Soha többé nem hallom a víz csobogását a lépcsőfordulóból. Hideg fürdőt szokott venni. Sovány teste bizonyára reszketett a vízsugarak alatt. határozott mozdulatokkal megtörülközött, a törülközőt a padlóra dobta, aztán felemelt fejjel kisétált, már a következő feladat járt a fejében, ügyet sem vetett magára.”
A doktor halála az asszony számára a gyász, a számvetés és az újrakezdés ideje. A feltörő emlékek és az elvégzendő feladatok kapcsolódnak össze egyetlen egységgé. Az olvasó előtt feltárul a múlt. A vidéki múltja, a kisváros embereinek múltja, s egy különös és furcsa – talán tévedésből kötött, de mégis – halálig tartó házasság története:
„Huszonhárom évig voltunk házasok, ezalatt rengeteg dolog történt: átéltünk egy világháborút, megjelentek az autók, bevezették az áramot, a nők választójogot kaptak – valójában megszűnt a régi világ és átadta helyét egy újnak, mégis azt állítom, hogy ezek az évek hosszú, összefüggő nappá folytak össze.
Csendes időszakként éltem meg.”
Közel zseniális az, ahogy a csendesen folyó idő apró történéseiből magával ragadó valóságot épít Ida Jessen. A kihagyások, utalások és homályban maradó fontos részletek csak fokozzák a történet erejét, s növelik az olvasói kíváncsiságot.
Bagge doktor anagrammái
címen a kötet másik végéről egy másik regény kezdődik, melynek mesélője maga a doktor, akit – bár a regény szerint nem ezzel a céllal írta naplóját – élete utolsó szakaszában kísérhet el az olvasó. Egészen a kórházba történő bevonulásáig. Tanúi lehetünk annak, ahogy saját betegsége súlyosságát felismerve igyekszik rendet rakni maga körül. S közben persze ő is visszaemlékezik a múltra, főleg a feleségével közösen eltöltött huszonhárom évre. De sok egyébre is, amiről a feleség nem is tudhat.
„Reggel egy fiatalember keresett fel a rendelőben, a jobb karján viszkető kiütés éktelenkedett. Felírtam egy kenőcsöt, végül megkérdeztem, hogy tudja-e, mi a teendő. Természetesen, válaszolta, és elmagyarázta, hogy a receptet az írással lefelé a beteg testrészre kell tenni, aztán ártatlan szemmel nézett rám, egyáltalán nem volt felkészülve arra, ami ezután következett: úgy ledorongoltam, hogy alig állt meg a lábán, a reakciómat éppen az ártatlan képe váltotta ki, az, hogy őszintén hitt abban, amit mondott. melyik évszázadban élünk? Nem tudja? A huszadikban. És miről híres a huszadik század? Nem nézzen ilyen bambán! Ez a haladás évszázada. Amikor a magához hasonló idióták szabaddá válnak.”
Bagge doktor ugyanazt a történetet meséli el, s mégis egy teljesen másikat. Ez a valóság ugyanúgy hiteles, csak egészen más dolgok fontosak benne, mint az Új időkben. Más a nézőpont, más a habitus, mások a preferenciák. A könyv igazi izgalmát a két történet közötti vibráló feszültség adja. A szövegek egymással összefüggő részletei mintha magasfeszültségű kábelekkel lennének egymáshoz kötve. S nem is csoda, ha az olvasó néha úgy érzi, szikraívek és villámok húzódnak a könyv lapjain keresztül.
Így, utólag már nem is tudom, miként lenne értékelhető a két regény külön-külön. Ahogy arról sincs fogalmam, jól tettem-e, hogy az Új időkkel kezdtem és a Bagge doktor anagrammáival folytattam. Így utólag talán nincs is jelentősége. Jó könyv ez a két könyv. 2 in 1.
A kötet megjelenését az
Európai Unió Kreatív Európa programja
támogatta.