+ Irodalom

Meghalt doktor Bagge

Méltósággal viselt – vagy inkább gondosan titkolt? – betegség után elhunyt az idős körorvos, Bagge doktor. Ida Jessen elmeséli a részleteket.

Ida Jessen: Új idők / Bagge doktor anagrammái [En nyt tid / Dr. Bagges anagrammer] – Typotex Kiadó, 2019 – fordította Soós Anita – 316 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4930-42-6

A magyar könyvpiacon unikumnak számítanak azok a könyvek, melyek úgy tartalmaznak két művet, hogy a kötet – mintha két könyv lenne egymáshoz ragasztva – mindkét oldalról elkezdhető. A Typotex Kiadónál rövid időn belül ez már a második ilyen kötet. Az előző ilyen Tomas Espedal műveit tartalmazta, és ITT írtunk róla. Ahogy az Espedal kötet esetében, úgy most Ida Jessen könyvénél sem csak öncélú játszadozásról van szó.

Tétje van annak, hogy a kötetet melyik irányból kezdjük el!

Tétje van, mert a két mű szorosan összetartozik/összefügg. Az egyik magyarázza a másikat, de, hogy melyik az egyik és melyik a másik, az az olvasó szabad döntésére van bízva. Ráadásul egy olyan döntésre, ami sokkal inkább támaszkodik a megérzésre, mint bármilyen információra. Hiszen ahhoz, hogy eldöntsük, melyik regényt (mert regényekről van szó!) olvassuk el először, el kellene olvasni a regényeket. De, ha már egyszer nekifogtunk, akkor el is vesztettük/pazaroltuk a döntés lehetőségét.

Olvassuk egyszerre, párhuzamosan a kettőt!

– ötlik fel az egyszeri olvasóban. De kipróbáltam, és nem lehetséges! Mert bár a két történet ugyanarról szól más-más nézőpontból, de a mesélők különbözősége miatt a történetek súlypontjai nem esnek egybe. Sőt, nem is lehetnének egymástól távolabb. Én végül az eredeti megjelenés évét figyelembe véve az Új időket(2015) olvastam először, s csak utána a Bagge doktor anagrammái (2017) című részt. (Az eredeti műveket olvasó dánoknak nem jutott ilyen izgalmas és zavarba ejtő dilemma. Sajnálhatják.)

Új idők

Az Új idők című részregény – vagy regényrész? – doktor Bagge feleségének a naplója, s egy rövid, jelzésszerű utalás után a doktor haldoklása körüli és az azt követő időkben, a két világháború között játszódik.

„Halott. Nincs többé. Nem fog fölém hajolni, és nem fogja megcsókolni a hajamat. Soha többé nem lépdel peckesen végig a nappalin, hogy megközelíthetetlenségével vonja magára a figyelmem. Soha többé nem ülök majd felemelt újsággal szemben a reggeliasztalnál. Soha többé nem hallom a víz csobogását a lépcsőfordulóból. Hideg fürdőt szokott venni. Sovány teste bizonyára reszketett a vízsugarak alatt. határozott mozdulatokkal megtörülközött, a törülközőt a padlóra dobta, aztán felemelt fejjel kisétált, már a következő feladat járt a fejében, ügyet sem vetett magára.”

A doktor halála az asszony számára a gyász, a számvetés és az újrakezdés ideje. A feltörő emlékek és az elvégzendő feladatok kapcsolódnak össze egyetlen egységgé. Az olvasó előtt feltárul a múlt. A vidéki múltja, a kisváros embereinek múltja, s egy különös és furcsa – talán tévedésből kötött, de mégis – halálig tartó házasság története:

„Huszonhárom évig voltunk házasok, ezalatt rengeteg dolog történt: átéltünk egy világháborút, megjelentek az autók, bevezették az áramot, a nők választójogot kaptak – valójában megszűnt a régi világ és átadta helyét egy újnak, mégis azt állítom, hogy ezek az évek hosszú, összefüggő nappá folytak össze.
Csendes időszakként éltem meg.”

Közel zseniális az, ahogy a csendesen folyó idő apró történéseiből magával ragadó valóságot épít Ida Jessen. A kihagyások, utalások és homályban maradó fontos részletek csak fokozzák a történet erejét, s növelik az olvasói kíváncsiságot.

Bagge doktor anagrammái

címen a kötet másik végéről egy másik regény kezdődik, melynek mesélője maga a doktor, akit – bár a regény szerint nem ezzel a céllal írta naplóját – élete utolsó szakaszában kísérhet el az olvasó. Egészen a kórházba történő bevonulásáig. Tanúi lehetünk annak, ahogy saját betegsége súlyosságát felismerve igyekszik rendet rakni maga körül. S közben persze ő is visszaemlékezik a múltra, főleg a feleségével közösen eltöltött huszonhárom évre. De sok egyébre is, amiről a feleség nem is tudhat.

„Reggel egy fiatalember keresett fel a rendelőben, a jobb karján viszkető kiütés éktelenkedett. Felírtam egy kenőcsöt, végül megkérdeztem, hogy tudja-e, mi a teendő. Természetesen, válaszolta, és elmagyarázta, hogy a receptet az írással lefelé a beteg testrészre kell tenni, aztán ártatlan szemmel nézett rám, egyáltalán nem volt felkészülve arra, ami ezután következett: úgy ledorongoltam, hogy alig állt meg a lábán, a reakciómat éppen az ártatlan képe váltotta ki, az, hogy őszintén hitt abban, amit mondott. melyik évszázadban élünk? Nem tudja? A huszadikban. És miről híres a huszadik század? Nem nézzen ilyen bambán! Ez a haladás évszázada. Amikor a magához hasonló idióták szabaddá válnak.”

Bagge doktor ugyanazt a történetet meséli el, s mégis egy teljesen másikat. Ez a valóság ugyanúgy hiteles, csak egészen más dolgok fontosak benne, mint az Új időkben. Más a nézőpont, más a habitus, mások a preferenciák. A könyv igazi izgalmát a két történet közötti vibráló feszültség adja. A szövegek egymással összefüggő részletei mintha magasfeszültségű kábelekkel lennének egymáshoz kötve. S nem is csoda, ha az olvasó néha úgy érzi, szikraívek és villámok húzódnak a könyv lapjain keresztül.

Így, utólag már nem is tudom, miként lenne értékelhető a két regény külön-külön. Ahogy arról sincs fogalmam, jól tettem-e, hogy az Új időkkel kezdtem és a Bagge doktor anagrammáival folytattam. Így utólag talán nincs is jelentősége. Jó könyv ez a két könyv. 2 in 1.

A kötet megjelenését az
Európai Unió Kreatív Európa programja
támogatta.

Meghalt doktor Bagge
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top