+ Film

Sikerhullámot lovagol a magyar dokumentumfilmes szakma

Ez a sikerhullám bátorított minket arra, hogy összefogjuk egy szervezetben a gyakran kis stábokban és nehéz körülmények között dolgozó alkotókat.

Szabó Réka táncművész-filmrendező A létezés eufóriája című dokumentumfilmje nyerte a Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál Kritikusok Hete nagydíját. fotó: magyarhirlap.hu

Megalakult a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete (MADOKE). Az elsődlegesen szakmai és érdekvédelmi fórum a dokumentumfilmmel foglalkozó szakemberek képviseletét látja el.

A MADOKE célja egy olyan dokumentumfilmes szakmai és érdekképviseleti fórum életre hívása, amely hatékonyan és egységesen képviseli a hazai dokumentumfilm-készítés minden szereplőjének érdekeit és párbeszédet kezdeményez az alkotók, a nézők és a döntéshozók között.

A MADOKE tagjainak lehetőséget kínál a közvetlen szakmai kapcsolatok építésére és az egyesület hosszú távú céljainak, döntéseinek alakítására.

„Az egyesület idővel akár a jogszabályok vagy a jogalkalmazási gyakorlat megváltoztatására is képes lobbi- szervezetté válhat”.

A  magyar dokumentumfilm jelentős, nagy múltra visszatekintő filmtörténeti hagyományokkal rendelkezik és az utóbbi években sikerült bekapcsolódnia a nemzetközi véráramba is. Sok alkotó jelent meg friss és új hangvételű filmekkel, amelyek az elmúlt néhány évben több mint hatvan országban, csaknem ötszáz fesztiválon vettek részt és mintegy száz díjat hoztak el.

Az Egy nő fogságban (2017) első magyar filmként bejutott a rangos Sundance Filmfesztivál dokumentumfilmes versenyprogramjába és Európai Filmdíjra jelölték; A létezés eufóriája (2018) a Kritikusok Hete fődíját hozta el a Locarnói Filmfesztiválról; a Drifter (2014) a dokumentumfilmek Cannes-jának számító IDFÁ-n (Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál) az elsőfilmes szekció versenyprogramját nyerte meg. Ez a sikerhullám bátorított minket arra, hogy összefogjuk egy szervezetben a gyakran kis stábokban és nehéz körülmények között dolgozó alkotókat.

A MADOKE szerint az elkészült filmek minősége és nemzetközi sikere sokban függ a gyártási körülményektől és a forgalmazási lehetőségektől, ezért érezték szükségét a szakmai párbeszédnek.

A MADOKE tagja lehet bárki, aki dokumentumfilmekkel foglalkozik: producer, rendező, dramaturg, operatőr, hangmérnök, vágó, forgalmazó, filmkritikus és filmesztéta, fesztiválszervező, és megfelel az egyesület által meghatározott szakmai feltételeknek.

Az új szervezet feladatának tekinti szakmai tevékenységek szervezését. Kutatómunkát kezdeményez a magyar dokumentumfilm fesztivál és bemutatási sikerei, valamint a nézőszámok rögzítésére és promotálására, emellett feltérképezi Nyugat- és Kelet-Közép-Európa dokumentumfilm támogatási és gyártási modelljeit.

A hosszú távú célok között szerepel szakmai fórumok, előadások és kerekasztal-beszélgetések szervezése az alkotók és a műfaj iránt érdeklődők számára.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top